október 24. (csütörtök) 17:30

Jogszerűtlen a leépítés az IBM-ben?

A munka törvénykönyve szerint jogszerűtlen volt az IBM kedden bejelentett fehérvári létszámleépítése, ugyanis a szakszervezetet és a munkaügyi központot már korábban értesítenie kellett volna a vállalatnak.

   Papp János, az IBM szakszervezetét magába foglaló Vasas Szakszervezetek regionális ügyvivője az Origónak elmondta: a szakszervezet csak kedden értesült a gyár bezárásáról hozott döntésről, holott a munkavállalók képviselőit - a törvény értelmében - az elbocsátások bejelentése előtt 15 nappal tájékoztatni kell. Az ügyvivő hozzátette: még nem döntöttek arról, hogy bírósághoz fordulnak-e az ügyben, ugyanis az érdekképviselet vezetése meg kívánja várni a jövő hét keddjét, amikor is a cég vezetése és az újonnan megválasztott üzemi tanács tárgyalásokat kezd a leépítés feltételeiről.
Az érdekképviseletek az előzetes tájékoztatás elmaradása esetén 8 napon belül keresetet nyújthatnak be a bírósághoz, amely nem peres eljárás keretében kimondhatja, hogy a munkáltató megsértette a munkavállalók képviselőinek a jogait. A bíróság határozata nem szankcionálja a munkáltató döntését.
Ugyancsak jogszabályba ütközik, hogy az IBM nem értesítette előre írásban az illetékes munkaügyi központot a munkaviszony tömeges megszüntetéséről, holott ezt a keddi bejelentést megelőzően 30 nappal meg kellett volna tennie. Zimmermann József, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ igazgatója azt MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a bejelentés napján, kedden még nem érkezett meg hozzájuk az IBM hivatalos értesítése, így nem tudja, hogy a leépítésekre milyen ütemben kerül sor.
A DO információi szerint holnap sajtótájékoztatót tartanak az elbocsátásokról a munkaügyi központban, s talán kiderül az is, hány dunaújvárosit és városkörnyéki dolgozót érint a leépítés.
Az IBM 2000 saját munkavállalóján túl, ugyancsak kérdéses még az 1600 kölcsönmunka-szerződéssel foglalkoztatott ember sorsa, ők ugyanis szintén utcára kerülhetnek amennyiben a kölcsönbeadó 30 napon belül nem tud megfelelő foglalkoztatását biztosítani. A felmondási idő itt a főszabály szerint 15 nap, s csak akkor hosszabbodik meg 30 napra, ha a munkavállaló már legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezik. A Székesfehérvárra kölcsönzött munkavállalók tehát csak akkor bízhatnak munkaviszonyuk folyatásában, ha kölcsönbeadó munkáltatójuk időben talál másik munkahelyet számukra.

(DO-Üzleti Negyed)

Lakat kerül az IBM fehérvári gyárára

Vissza