október 28. (hétfő) 11:40

A bértárgyalás első fordulója szerdán

A bértárgyalás menetrendjét, ügyrendjét beszélik meg a felek szerdán, a szövetségi tanács a jövő héten hagyja jóvá a Dunaferr Vasas Szakszervezet által képviselt álláspontot.

   A Dunaferr Rt. személyzeti vezérigazgató-helyettese, Szabó Gyula eljuttatta a kollektív szerződés kötésére jogosult érdekvédelmi szervezetek, a Vasas Szakszervezet Szövetségi Tanácsa és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetői számára az írásos értesítést a bértárgyalások megindításáról. A megbeszélések szerdán kezdődnek, az első fordulón a felek a bér- és szociális tárgyalások menetéről állapodnak meg. Az érdemi egyeztető munka - mely a Dunaferr társaságcsoport helyzetét bemutató vezetői tájékoztatót követően, alapján indul majd meg - a második fordulón kezdődik. Időpontja még kérdéses, tudtuk meg Bálint Mihálytól, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökétől. A személyzeti vezérigazgató-helyettes által kitűzött időponthoz képest ugyanis egy későbbi dátumra kell tenni a megbeszélést. Ennek oka egyrészt, hogy a tárgyalásokon a vasasokat képviselő öttagú bizottság álláspontját még ki kell alakítani, ezt követően a jövő héten dönt róla a szövetségi tanács. Emellett a november 6-ai időpont egy másik, budapesti szakszervezeti eseménnyel is ütközik.

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza