október 30. (szerda) 10:32

Az IBM jövőre kezdi az elbocsátásokat

Idén nem lesznek elbocsátások az IBM székesfehérvári gyárában, a létszámleépítés csak január elseje után kezdődik - közölte a Népszabadság tudósítójával a szakszervezet illetékese.

   Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, az IBM a múlt héten bejelentette: a világpiaci kereslet csökkenése miatt bezárja számítógépes merevlemez-meghajtókat gyártó székesfehérvári gyárát, amely 3700 embert foglalkoztat. Az elbocsátások módjáról és ütemezéséről tegnap kezdtek hivatalos megbeszéléseket a szakszervezetek, az üzemi tanács és az IBM képviselői, akik a tárgyalásokra egyeztető bizottságot hoztak létre: ennek elnökévé Papp Jánost, a Vasas Szakszervezeti Szövetség közép-dunántúli területi ügyvivője választották.
   Papp kijelentette: a cég vezetői rendkívül korrekt ajánlatot tettek az elbocsátandó dolgozók lehetőség szerinti kártalanítására, ám ennek részleteiről a végleges megállapodás aláírásáig egyik fél sem kíván nyilatkozni. Ami biztos: az idén nem lesznek elbocsátások, a létszámleépítés január elseje után kezdődik.
   Az egyeztető bizottság elnöke annyit elmondott, hogy az IBM vezetői elfogadták: nem tesznek különbséget a gyárral szerződéses viszonyban lévő, valamint a Videotontól kölcsönzött munkások között az elbocsátásoknál kifizetendő általános járandóságokban. Az IBM kollektív szerződése alapján azonban a gyár munkásai számos külön juttatásban részesülnek majd - jegyezte meg Papp János, ám részleteket erről sem közölt.
   A tárgyalások ma folytatódnak. Papp szerint az IBM vezetői mindenben készek az együttműködésre, ezért lehetséges, hogy az elbocsátások lebonyolításáról szóló, várhatóan 16 pontból álló megállapodást már hétfőn aláírhatják. Valószínűleg a jövő héten készül el az a lista is, amely név, szakmai képzettség és az elbocsátás időpontja szerint sorolja fel az IBM fehérvári gyárának alkalmazottait.
   Papp János megjegyezte: a megállapodásban várhatóan a kormány segítségét is kérik majd annak érdekében, hogy a térségben újabb munkahelyeket hozzanak létre, és ehhez külön szakmai továbbképzéseket szervezzenek.
   Horváth Balázs, az IBM fehérvári gyárának kommunikációs igazgatója tudósítónk kérdésére válaszolva annyit mondott az egyeztető tárgyalásokról: a cég méltányos ajánlatot tett dolgozóinak. Hozzáfűzte: a tárgyalások várhatóan a jövő héten fejeződnek be.

A Videoton folytatná

(Népszabadság)

Vissza