november 03. (vasárnap) 19:10

Március végére készül el az inkubátorház

A kezdő és a technológiaintenzív vállalkozások megerősödéséhez segítséget nyújtó, a volt szovjet laktanya egyik épületében kialakítandó inkubátorház kívülről már véglegeshez közeli képét mutatja.

Exteriőr: már majdnem kész

   A tipikus laktanyaépület: egymással szemben félemeletenként eltolt, középen széles lépcsőházzal kapcsolódó, hosszú folyosós szintek. Az épület kívülről már csak tömbszerűségében hasonlít az eredetire. Kész a külső vakolat, újak a nyílászárók, kész a tető. A munkások bent dolgoznak. Van mit. Fel kellett szedni az aljzatot is, hiszen azt már nem bírta volna ki a födém, hogy egy újabb réteget kapjon.
   A beköltözőket áprilisban már szépen kialakított irodák, műhelyek várják majd. Az alagsorban, földszinten és az első emeleten lévő helyiségeknek külső bejáratuk is lesz, így nem kell a lépcsőházat, folyosót használni a bejáráshoz, szállításhoz.
   A legfelső szintek az első ütemben nem készülnek el, arra már nem volt elegendő a rendelkezésre álló pénz, tudtuk meg Illéssy Istvántól, az Innopark Kht. ügyvezetőjétől. Így is kétezer négyzetméternyi hasznos területtel bír majd az épület. Harminc műhelyt és feleennyi irodát alakítanak ki. A szerződés szerint március végére elkészülő beruházás 211 millió forintba kerül, ebből 100 milliót a Széchenyi Terv, 17 millió 250 ezret a megyei, 10 milliót a regionális területfejlesztési tanács pályázatán nyertek.

még van mit tenni

   Nemrégiben történt meg a döntés a bérleti díjakról, kedvezményrendszerről. Az első évben harminc, a másodikban húsz, a harmadikban tíz százalék kedvezményt kap a kezdő (három évnél nem idősebb), illetve technológiaintenzív (utóbbi nem standardizálható, tehát bizottság dönt róla) vállalkozás a beköltözést követően. A negyedik évben már nincs kedvezmény, ezt követően pedig már hasonló ütemben növekvő büntető pótlékok lépnek életbe. Azok a vállalkozások, amelyek március vége előtt kötnek bérleti szerződést, további kedvezményben részesülnek. Az első évben számukra negyven százalék a kedvezmény a következőben 26, majd 13.
   Mód van arra is, hogy az előbbi kategóriába nem tartozó vállalkozások telepedjenek le az inkubátorházban - a kedvezmények nélkül is kedvező bérleti díj, illetve a jelenlévő vevőkör reményében -, ők a normál bérleti díjat fizetik, azonban számolniuk kell azzal, hogy addig maradhatnak (a felmondási időt is figyelembe véve), amíg kedvezményezett bérlőnek nincs szüksége a helyükre.
   A kibérelhető irodákra, műhelyekre már most lehet jelentkezni, egyharmad részükre már van jelentkező. Illéssy István reményei szerint januárra a helyiségek fele már elkel. Fontos ugyanis, hogy az inkubátorház megfelelő üzleti startot vegyen: a működést már a befolyó bérleti díjakból kell fedezniük.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Az Innopark Kht. honlapja

Vissza