Hónig Medgyessyvel Párizsban
Délután érkezett Párizsba a kormányfő népes küldöttség élén, melynek több ismert üzletember is tagja, köztük Hónig Péter, a Dunaferr elnök-vezérigazgatója is.
Medgyessy Péter miniszterelnök kedden kezdődő párizsi munkalátogatásának
középpontjában Magyarország európai uniós csatlakozásának még lezáratlan
kérdései állnak, írja az MTI. A kormányfő, aki népes küldöttség élén kora
délután érkezett Párizsba, francia partnere meghívásának tesz eleget. Jean-Pierre
Raffarin délután a Matignon-palotában tárgyal a magyar miniszterelnökkel
és kíséretével. Medgyessy Pétert közvetlenül ezután Jacques Chirac köztársasági
elnök is fogadja.
Francia részről, mint a külügyminisztérium szóvivője közölte,
arról akarják biztosítani a vendéget, hogy Párizs szilárdan támogatja Magyarország
belépését az Európai Unióba, és határozott törekvése, hogy Budapesttel
a decemberi koppenhágai csúcsértekezletig befejezzék a csatlakozási tárgyalásokat.
Egyúttal jelezték, hogy a mostani megbeszéléseken emlékeztetni kívánnak
a bővítés finanszírozásáról legutóbb Brüsszelben létrejött egyezményre.
A Medgyessy Pétert kísérő kormánydelegációban részt vesz Görgey
Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere, Réthy Imre, a Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Balázs Péter, a
Külügyminisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának vezetője.
A küldöttséghez a helyszínen csatlakozik Erdős André kinevezett új párizsi
nagykövet.
A magyar gazdasági és pénzügyi világ több meghatározó szereplője
is elkíséri a miniszterelnököt Franciaországba, amely a magyarországi külföldi
befektetők rangsorában a harmadik helyet foglalja el. Széles Gábor, az
MGYOSZ elnöke, Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi
Zsolt, a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója, Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke
és Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója szerda délelőtt
a miniszterelnöki delegációval együtt részt vesz azon a munkareggelin,
amelyet a francia gyáriparosok szövetsége (MEDEF) ad Medgyessy Péter párizsi
vizitje alkalmából.
Mint korábban beszámoltunk róla, Medgyessy Péter párizsi látogatása
során az új kelet-közép-európai Peugeot-Citroen gyár Magyarországra kerüléséért
is lobbizni fog, ennek során - információink szerint - Dunaújváros neve
is fel fog merülni. Hónig Péter részvétele a delegációban pedig azt jelzi,
hogy a miniszterelnök komolyan gondolta, amikor a Dunaújvárosban tartott
sajtótájékoztatóján kifejtette: külföldi útjait is felhasználja arra, hogy
megfelelő befektetőt sikerüljön találni Dunaújvárosba. Az utazás, melynek
tényét Hónig Péter előre jelezte a DO vele készített interjújában, azt
látszik jelezni, hogy a kormányzat kiemelten kezeli a Dunaferr, illetve
a kistérség ügyét.
(MTI-Dunaújváros Online)
A vezérigazgató bízik a kormányzati döntésekben
Dunaújváros is versenyben az autógyárért?
Medgyessy: biztosítjuk a fizetőképességet

|