IBM: a kistérségben több mint százan
Az IBM székesfehérvári gyárának saját állományából 114-en a dunaújvárosi
kistérségből járnak be dolgozni a januári felmondással érintettek közül.
 |
| Fotó: Népszabadság |
A megyei munkaügyi központ tegnap kapta meg annak az 1728 munkavállalónak a részletes adatait tartalmazó listát, akik az IBM székesfehérvári, november végén leálló termelésű gyárának saját állományába tartoznak, és január 2-ával kapják meg a felmondásukat. Zimmermann József, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ igazgatója - kinevezett miniszteri biztos - érdeklődésünkre elmondta, hogy az adatok feldolgozása még tart, így több szempontból még értékelni kell a helyzetet. Azt azonban el tudta mondani, hogy a dunaújvárosi kistérségből 114-en, ezen belül a városból 42-en szerepelnek a listán.
Ez a lista azonban nem tartalmazza még a Videoton Mechatronika
által kölcsönzött dolgozókat, akikre a tegnap létrejött, a szakszervezeti
oldal szerint is kedvezőnek ítélt megállapodás szintén vonatkozik. A munkaerő-kölcsönző
cég a leépítéseket csak később kezdené meg, amennyiben harminc napon keresztül
nem talál munkát az IBM-től elbocsátott dolgozók számára. Ettől függetlenül
- mivel fennáll a veszélye, hogy az 1400-1600 munkavállaló számára nem
lesz könnyű munkát találni -, egy-két napon belül ezen dolgozók adatait
is megküldik a munkaügyi központnak, hogy a központ velük is számolhasson
a beérkező állásajánlatok, valamint az előkészítés alatt álló programok
kapcsán. Azt is hangsúlyozni kell azonban, hogy esetükben a munkaerő-kölcsönző
is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy munkát találjon számukra:
a cég gazdasági érdeke ezt diktálja.
A miniszteri biztos azt is elmondta, hogy a Videoton Mechatronika
által kölcsönzött munkaerő nagyobb része az ország más területeiről érkezett
dolgozókból áll, ezt igazolja az is, hogy az IBM saját állományából januárban
leépítésre kerülőket tartalmazó listán 1159 Fejér megyei személy adatai
szerepelnek, ugyanakkor a gyár 3700 dolgozója között 1500 a Fejér megyei.
Így várhatóan a dunaújvárosi kistérségben a leépítés által érintettek száma
nagyságrendekkel nem fogja meghaladni a fentebb leírt számot.
További bizonytalanságot jelent, hogy mintegy háromszáz munkavállalónak
csak az első félév végén szűnik majd meg a munkaviszonya, ők végzik majd
a gyár végleges bezárásával kapcsolatos feladatokat. Listájukat még nem
kapta meg a munkaügyi központ.
Az adatok elemzése során még nem jutottak el odáig, hogy meg
tudnák mondani: milyen összetételű a dunaújvárosi kistérségben felszabaduló
munkaerő. Az 1728-as listán 1324-en "operátorok", lefordítva:
betanított munkások. Az is lehet, hogy a környéken is hasonló az arány,
azonban az is elképzelhető, hogy az itteniek között több a magasabban kvalifikált
munkavállaló, ők esetleg a jobb munka érdekében inkább vállalták az utazást.
A tegnap létrejött megállapodás alapján az IBM a Munka Törvénykönyvében
előírtakat jelentősen felülmúló kötelezettségeket vállalt. Decemberre minden
alkalmazottnak a törvény szerint kötelező, állásidőre járó juttatást kellene
megkapnia, ehelyett azonban a cég a dolgozók számára kedvezőbb átlagbéreket
fizeti ki - írja a Népszabadság. A dolgozók választhatnak, hogy közös megegyezéssel
bontják fel munkaviszonyukat, vagy a munkáltató szünteti meg azt, felmondással.
Minden dolgozó számára biztosítják a törvényben előírt felmondási
időt. Végkielégítésként azonban többet adnak a kötelezőnél: a törvény szerint
járó, a munkaviszonytól függően 1-3,5 havi fizetésnek megfelelő összeghez
az IBM - ugyancsak a munkaviszony hosszától függően - hozzátesz 5-7 havi
átlagkeresetet is. A cég legrégebbi dolgozói így akár tíz és fél havi átlagfizetést
is kaphatnak végkielégítésként.
A tegnap aláírt megállapodás szerint az IBM térítésmentesen
elengedi a munkáltatói kölcsönök hátralévő törlesztő részleteit. A gyárral
tanulmányi szerződést kötött dolgozók tandíját egy összegben előre, a tanulmányi
szerződés végéig átutalják az érintett tanintézeteknek. Minden olyan dolgozójuknak,
aki a törvény szerint korengedménnyel nyugdíjba mehet, a cég átutalja a
szükséges összeget a nyugdíjfolyósító intézetnek, akár öt évre előre is.
Az IBM-mel kötött élet- és balesetbiztosítások hatályát pedig meghosszabbítják
a teljes 2003-as évre. Ezenkívül minden, nem anyagi jellegű juttatást és
kedvezményt megkapnak az IBM dolgozói a felmondási idő végéig - számolt
be ma megjelent írásában a Népszabadság a megállapodásról.
Az elbocsátott dolgozók számára biztosított kedvező juttatások
azonban veszélyt is rejtenek magukban. A pénz által nyújtott hamis biztonságérzet
hozzájárulhat a probléma elhúzódásához, egyesek tovább válogatnak majd
a lehetőségek közül, várják majd a kedvezőbb alkalmat, keresik a kompromisszummentes
megoldást. Pedig kompromisszumra várhatóan szükség lesz. A Dunaújváros
Online kérdésére Zimmermann József elmondta, hogy a beérkező állásajánlatok
is tükrözik: a kínálkozó cégek nem tudják azokat a feltételeket - béreket,
egyéb juttatásokat - biztosítani, amiket a nagy nemzetközi cég, az IBM
munkavállalói megszokhattak. Akik azonban az átmeneti anyagi biztonságot
felhasználva halogatják az elhelyezkedést, illetve a munkaügyi központ
programjaiba való bekapcsolódást, fontos lehetőségekről maradhatnak le.
A helyzet értékelése szempontjából azzal is számolni kell,
hogy a 3700-as leépítés ugyan a megyében "csak" 1500 személyt
érint. Azonban a munkaügyi központ által lefolytatott interjúk során a
más megyéből érkezett munkavállalók gyakorlatilag egyhangúlag azt az álláspontot
fogalmazzák meg: nem kívánnak visszaköltözni korábbi lakhelyükre, Székesfehérváron
akarják folytatni életüket, itt még van esélyük az elhelyezkedésre. Ők
várhatóan kompromisszumkészebbek lesznek, és mielőbb munkát akarnak majd
találni.
Zimmermann József érdeklődésünkre kiemelte, hogy december
elején indul az a többlépcsős munkaerő-piaci program, amelynek kidolgozásához
a leépítések által érintettek pontos adataira szükségük van. A többlépcsős
támogatási rendszer várhatóan egy tréninggel indul majd, a leépítés által
érintetteket "ki kell húzni a sokkból". Sokan érdeklődnek az
álláskeresési technikák iránt is a munkaügyi központ tapasztalatai szerint,
emellett gyűjtik az igényeket: milyen jellegű képzések iránt mutatkozik
igény. A program utolsó fázisa egy munkába helyezési támogatás lenne, mely
valamilyen formában, például bértámogatással segítené az érintett alkalmazását.
Az induló program miatt is, de az állásajánlatok megismerése, munkajogi
és más fontos információk megszerzése miatt is a munkaügyi központ igazgatója
azt ajánlja minden érintettnek: tartsák a kapcsolatot az IBM-nél működő
kihelyezett irodával.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
IBM: még nem tudni hány embert érint
Jogszerűtlen a leépítés az IBM-ben?
Lakat kerül az IBM fehérvári gyárára

|