Bértárgyalások: álláspontok
A jövő évi bér- és szociális megállapodást előkészítő tárgyalások a konkrét
javaslatok megfogalmazásával folytatódtak ma délelőtt. Az álláspontok egyelőre
meglehetősen távol állnak egymástól: a munkáltató javaslata szerint a személyi
jellegű kiadások 10 százalékkal csökkennének, a szakszervezet 7 százalékos
bértömeg-növekedést vár el.
Ma délelőtt folytatódtak a munkáltató és a Dunaferr Társaságcsoport
Kollektív Szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselőinek részvételével
a 2003. évi bér- és szociális megállapodást előkészítő tárgyalások.
Az eseményen - az rt., valamint a szakszervezeti oldal által
kiadott közlemények szerint - először Antali Károly, a részvénytársaság
igazgatóságának tagja, gazdálkodási vezérigazgató-helyettes a Dunaferr
Társaságcsoport helyzetéről, a tervezett intézkedésekről tartott tájékoztatót.
Hangsúlyozta, hogy a válságkezelés szociális és regionális oldalról kiegyensúlyozott
végrehajtása reálisan elérhető cél. A menedzsment szolidaritási alapon,
szociális szempontokat mérlegelve, átmeneti időre, tudatosan felvállalja
a létszámtúlterheltséget. Ennek költségeit folyamatosan vezeti és kimutatja.
A tulajdonosokkal (állam, önkormányzat) rendszeresen egyezteti ezen terhek
kezelését, közös vállalását. A munkáltató célja, hogy a tárgyalások a kollektív
szerződés keretei között folyjanak a munkabéke fenntartása érdekében.
A tájékoztatót követően a felek egy téma kivételével megállapodtak
a további tárgyalási ügyrendben, majd átadták egymásnak a bér- és szociális
tárgyalások tartalmára vonatkozó ajánlatukat.
A munkáltatói javaslat megfogalmazza, hogy a Dunaferr Csoport
idén gazdálkodási krízishelyzetbe került. A második félévben a menedzsment
a folytonosan újratermelődő veszteség tendenciájának megállítására jelentős
intézkedéseket tett. Október hónapra elérte, hogy újabb veszteség nem keletkezett,
a havi üzemi eredmény pozitív tartományba került át, amely részben a piaci
helyzet javulásának, részben pedig belső takarékossági intézkedéseknek
köszönhető. A menedzsment ebben a folyamatban saját pozíciójában is önmérsékletet
tanúsított. Erre utaló intézkedések voltak például a vezető tisztségviselők
létszámának csökkentése, a tiszteletdíjak limitálása, a gépkocsik számának
és használatának felülvizsgálata, és ezt követő csökkentése, a telefonhasználat
korlátozása, a külföldi napidíjak csökkentése, az rt. működésének korszerűsítése,
amely a vezetők létszámának csökkenésével járt együtt (például a vállalkozási
vezérigazgató-helyettes, operatív koordinációs igazgatói munkakör megszüntetése).
A menedzsment elindította az átalakítási projekt munkáját. Ennek eredménye
további szervezeti átalakulások, az irányítási funkciók csökkenése, melyek
természetszerűen együtt járnak a működési költségek csökkenésével.
Az idei évre várható mintegy 14 milliárd forint mértékű veszteség
ugyan rendkívüli beavatkozással 12 milliárd forintra csökkenthető, azonban
2003-ban - a finanszírozási korlátok, a hitelfelvételi lehetőségek bezárulása
miatt - csak belső költségcsökkentési intézkedésekkel javítható - a menedzsment
szerint -, csak így érhető el a jövő év végére tervezett nulla eredmény.
Ez a hatalmas mértékű eredményjavulás egyrészt a piaci oldal javulásával,
valamint a működési költségek csökkentésével (mintegy 11 Mrd Ft), másrészt
a személyi jellegű ráfordítás csökkentésével (mintegy 3 Mrd Ft) érhető
el. A működési költségek csökkentése a szervezeti működés átalakítását
is jelenti, melynek támogatása érdekképviseleti oldalról elengedhetetlen.
A személyi jellegű ráfordítás csökkentésének mértéke a 2002. évi személyi
jellegű ráfordítás mértékének mintegy 10 százalékos csökkentését jelenti
a munkáltatói javaslat szerint. Ez az áldozatvállalás a munkavállalók részéről
elkerülhetetlen - fogalmazott a Dunaferr vezetése - a vállalat fennmaradása
érdekében. A személyi jellegű ráfordítás csökkenése vagy létszámleépítéssel,
vagy a juttatások csökkentésével, illetve a két módszer kombinálásával
érhető el.
Az eddigi megállapítások alapján a munkáltató a következők
elfogadását javasolja az érdekképviseleti oldal részére: jövő évre vonatkozóan
bérfejlesztés nem történik, a bérkategória-rendszer szorzóinak alkalmazását
2003-ra felfüggesztik, a karácsonyi és szabadságos bér kifizetését szüneteltetik.
A teljesítményösztönző kifizetési feltételeinek módosítását javasolják
úgy, hogy csak többleteredmény és pozitív eredmény esetén lehessen fizetni,
emellett a teljesítményösztönző és járulékai kifizetésével sem válhat negatívvá
az adózás előtti eredmény, továbbá a többleteredmény 50 százaléka használható
fel a teljesítményösztönző és járulékai fedezeteként. A kifizetésre kerülő
ösztönző 50 százaléka alanyi jogon járna, az ezen felüli összeg megítélése
a közvetlen vezető hatáskörébe tartozna. A fennmaradó rész felosztását
az egyéni teljesítményértékelés ismeretében differenciáltan kell elvégezni
a munkáltatói javaslat szerint. A kifizetés a tárgyévet záró, a mérlegelfogadó
taggyűlést, illetve közgyűlést egy hónapon belül követné.
A munkáltatói javaslat megfogalmazza azt is, hogy a Dunaferr
Csoport első félévi eredménye alapján a tárgyaló felek az alapbérfejlesztés
lehetőségére visszatérnek, a személyi jellegű költség alakulásának ellenőrzése
pedig a nagy érdekegyeztető tanács keretein belül történik majd a munkáltató
által adott információk alapján.
A javaslat kitér arra is, hogy a megállapodás-javaslat mellett
más költségcsökkentési lehetőségek is elképzelhetők annak érdekében, hogy
a személyi jellegű ráfordítások 10 százalékkal csökkenjenek. A karácsonyi
és szabadságos bér összegét felére csökkenthetnék, megszüntethetnék az
1 százalékos ügyvezetői jutalmat, a vezetői prémiumok jelenlegi összegének
csak a fele kerülne be a tervbe. Az alternatív javaslatok között megfogalmazzák
azt is, hogy az üdülési csekk szűnjön meg, az egészségpénztári hozzájárulás
mértéke személyenként havi 300 forintos összeggel csökkenjen, az önkéntes
nyugdíjpénztári befizetés pedig a felére. Megszűnhet a kedvezményes nyugdíjas
étkeztetés, a munkavállalói étkeztetésnél pedig a vállalati hozzájárulás
30 százalékra csökkenhet. A törzsgárda kötvény és a nyugdíjas évi kétszeri
támogatás összege is változhatna: 14 százalékkal csökkenhetne. A Dunaferr
Hetilap terjesztése a nyugdíjasok körében megszűnik, a külföldi napidíj
összege pedig tovább fogy, ha ezek a javaslatok kerülnek elfogadásra.
A szakszervezetek is átadták írásban huszonkilenc tárgyalási
témából álló konkrét javaslataikat, ezek jelentősen eltérnek a munkáltatói
javaslattól. Az érdekvédelmi oldal szerint át kell állni az 54 ezer forintos
minimálbérre, a kollektív szerződés hatálya alá tartozó társaságok alapbértömegének
pedig 7 százalékkal kell növekednie. Azt is javasolják, hogy a heti munkaidő
38 órára csökkenjen, a nyugdíjpénztári befizetés az alapbér 5 %-a, az egészségpénztári
befizetés havonta, személyenként 4 ezer forint legyen. Az egyéb jellegű
juttatások és a nyugdíjasok támogatásának növelésére a kollektív szerződés
vonatkozó pontjait tartják irányadóaknak.
A szakszervezetek közleménye szerint a munkáltatói javaslatokat
testületi üléseken vitatják majd meg. A tárgyalások november 20-án, szerdán
8 órakor folytatódnak.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
A vezérigazgató bízik a kormányzati döntésekben
Bértárgyalás nehéz feltételek között
Megkezdődtek a bértárgyalások

|