november 14. (csütörtök) 12:00

Nő a gépjárművek súlyadója

Két lépcsőben a jelenlegi maximumra, azaz száz kilogrammonként ezer forintra emelte a parlament a tegnapelőtt elfogadott törvénycsomagban a gépjárművek súlyadóját. Az emelés mellett csökkentek a kedvezmények is. Ez utóbbiak különösen a kombinált áruszállítást alkalmazó teherfuvarozókat érintik érzékenyen.

   A gépjárműadó, amelyet a köznyelv súlyadóként ismer, az idén még az önkormányzatok döntésétől függően 600-1000 forint lehet a jármű minden száz kilogrammja után. A jövő évtől az alsó határ 800 forintra emelkedik, majd 2004-től egységesen ezer forint lesz a tarifa. Tehát megszűnik az önkormányzatok mozgástere. A motorkerékpárok és a lakókocsik idei díja 2000-5000 forint évente (szintén a helyi önkormányzat döntésétől függően), de január 1-jétől ötezer forint lesz a tétel. Az ideiglenes forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárművek után - fajtára való tekintet nélkül - az idén havi 2000 forint adót kell fizetni. Január elsejétől ez az összeg marad a személyautókra, de a teherkocsiké 5000 forintra emelkedik.

(Magyar Hírlap)

Vissza