A leggazdagabb száz magyar
A Magyar Hírlap kutatásai alapján a száz leggazdagabb magyar ember összvagyona hatszázmilliárd forint, a "csapatba" minimum 2,4 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni. Az összvagyonból finanszírozni tudnák közel két évig a honvédelmi kiadásokat, viszont igazi hollywoodi szuperfilmből (mint például a Titanic) maximum egyet gyárthatnának közösen.
A száz leggazdagabb magyar ember listáján megtalálhatók bankárok,
befektetők, gyárosok és műkincskerekedők. Többségük a rendszerváltás idején
35-45 éves volt, a késő Kádár-kor technokrata elitjéhez kapcsolódott, így
szorgalma mellett kamatoztatta kapcsolati tőkéjét is. Többségük befektető,
ingatlanforgalmazó, gyáros, bankár. Van azonban köztük egykori pék, rádióriporter,
autókereskedő és matematikus is. Olyan is került a listára, aki egészségügyi
vállalkozásból gazdagodott meg. Kimaradt viszont az irodalmi Nobel-díjas
Kertész Imre. Az sem tudna felkerülni a listára, aki most megnyerné a rekord
lottónyereményt.
A leggazdagabb lengyel egyedül módosabb, mint a száz magyar
együtt. A leggazdagabb román ember vagyonát csak a magyar lista első hét
helyezettje együtt adná ki.
A 600 milliárdos összvagyonból közel két évig tudnák finanszírozni
a honvédelmi kiadásokat, a nyugdíjak folyósítására azonban már fél évig
sem lenne elég. Viszont a magyar filmek gyártását bőkezűen tudnák támogatni.
A mai rendszer szerint hatszáz évig támogathatnák az alkotókat. Igazi hollywoodi
szuperprodukciót maximum egyet gyárthatnának közösen, például a Titanic
elvinné mindannyiuk vagyonát.
Az első helyen lévő üzletember 40 milliárdot, a középmezőny
4-6 milliárdot halmozott fel eddig. Az élmezőny nagy részének neve nem
ismeretlen a nagyközönség előtt. Van olyan is, aki sörfőzésből gazdagodott
meg, de szerepelnek könyv- és lapkiadók, médiavállalkozások tulajdonosai
és idegenforgalomban érdekeltek is. Csupán egyetlen nő tudott felkerülni
a listára, ő is öröksége révén.
(Magyar Hírlap)

|