november 19. (kedd) 12:02

Javult a cégek piaci helyzete

Az elmúlt negyedév folyamán nőtt a vállalatuk piaci helyzetét jónak tartó vállalati vezetők aránya, ugyanakkor a jövőbeni piaci helyzetre vonatkozó várakozások valamivel pesszimistábbak, mint júliusban. A vállalati vezetők a bérnövekedés ütemének csökkenésére számítanak.

   A gazdasági vezetők konjunkturális és inflációs várakozásaival kapcsolatos októberi adatfelvételt 2002. október elején bonyolították le a Magyar Nemzeti Bank megbízásából, 385 vállalatvezető megkérdezésével. A vizsgált sokaság azoknak a vállalatoknak a vezetőire terjed ki, amelyekben a cégnél foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 49 főt, vagy a vállalat 2001. évi társasági adóbevallásában 300 millió forintnál nagyobb belföldi nettó árbevétel szerepelt. A súlyozott minta ágazati besorolása és a foglalkoztatottak létszáma szerinti megoszlása megegyezik az alapsokaságra jellemző arányokkal.
   A legutóbbi kutatás időpontjához, azaz 2002 júliusához képest nőtt a cége piaci helyzetét jónak ítélő gazdasági vezetők aránya, a júliusi 32 százalékkal szemben októberben a cégvezetők 39 százaléka mondja cége helyzetét jónak. A vállalata jelenlegi piaci helyzetét közepesnek, valamint kifejezetten rossznak tartók aránya ezzel párhuzamosan csökkent: a közepesnek ítélők júliusi 54 százalékos aránya októberben 49 százalékra változott, míg vállalata piaci pozícióját rossznak látó vezetők aránya 14 százalékról két százalékponttal csökkent.
   A megkeresett vállalatvezetőknek cégük piaci helyzetének rövid távú, jövőbeni kilátásaival kapcsolatos várakozásait és ezeknek a várakozásoknak 2001 októbere és 2002 októbere közötti változását a mellékelt ábra mutatja. Az elmúlt negyedévben csökkent a cége helyzetének javulását váró vállalatvezetők aránya (39 százalékról 32 százalékra), miközben valamelyest nőtt a változatlanságot jósolók aránya, és kis mértékben nőtt a cég helyzetének romlását prognosztizálók hányada is.
   A vállalatvezetők egyaránt 31 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt egy évben javultak, ill. romlottak cége profittömeg-kilátásai, míg közel négytizedük szerint e tekintetben nem volt változás. Júliusról októberre kis mértékben, 44 százalékról 40 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik cégük jövőbeni profittömeg-kilátásait javulónak látják, ugyanakkor csökkent azok hányada is (19 százalékról 14 százalékra), akik szerint a cég profittömeg-kilátásai romlani fognak a következő egy évben.
   Az árak emelkedésére vonatkozó vélemények tekintetében megállapítható, hogy a vállalatok vezetői elsősorban a bérek növekedési ütemének csökkenésére számítanak a közeljövőben. A becsléseik szerint a bruttó bérek 10,2 százalékkal növekedtek az elmúlt évben, és a következő tizenkét hónapban átlagosan 6,7 százalékos bruttó béremelkedéssel számolnak. Az elkövetkezendő tizenkét hónapban a vállalatvezetők átlagosan beszerzési áraik 6,8 százalékos emelkedésére számítanak, ami alig alacsonyabb a beszállítóik elmúlt évi 7,1 százalékos áremelésére adott becslésüknél. A vállalati vezetők szerint elmúlt egy év alatt eladási áraik átlagosan 1,7 százalékkal emelkedtek, a következő egy évben pedig 3,3 százalékos növekedésre számítanak.

Bernát Anikó/Tárki
(Magyar Hírlap)

Vissza