november 20. (szerda) 18:00

Nem enged a szakszervezet

Délelőtt rövidre sikerült fordulót tartottak a bértárgyalások menetében, délután a Dunaferr Vasas Szakszervezet taggyűlést tartott, ahol kemény hangú hozzászólások hangzottak el, és nyilatkozatot fogadtak el arról: a végsőkig elmennek.

   A délelőtti bértárgyaláson a szakszervezeti oldal rákérdezett, van-e változás a múlt héten átadott munkáltatói javaslatban. Két pontosítás történt: javasolják, hogy a 2003. évben a minimálbérrel kapcsolatosan az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) döntését fogadják el a felek, a bérkategória rendszer pedig maradjon felfüggesztve a jövő évre is, erősítették meg a munkáltatói oldal képviselői.
   Ezzel szemben a szakszervezetek ragaszkodnak az 54 ezer forintos minimálbérhez az OÉT döntésétől függetlenül. Megítélésük szerint a minimálbér és az alapbérfejlesztés mértéke határozza meg a bérkategória rendszer szorzóival kapcsolatos álláspontjukat.
   Elfogadhatatlannak tartják - a kialakult gazdasági és pénzügyi helyzet ismeretében is - hogy a 2003. évben a Dunaferrnél ne kerüljön sor bérfejlesztésre, a karácsonyi és szabadságos bér kifizetésére. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy megállapodásra törekszenek, hiszen az a szakszervezetnek is az alapvető érdeke.
   A munkáltatói oldal megfogalmazta a tárgyaláson, hogy céljuk a Dunaferr Csoport működőképességének fenntartása, és ennek érdekében szükséges a személyi jellegű ráfordítás csökkentése is, melynek mértékét a költségcsökkentésre irányuló menedzsmentintézkedések is befolyásolják. Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar acélpiac védelmében jelentős erőfeszítéseket tettek, melynek eredménye a közeljövőben a magyar acélpiacra vonatkozó kormánydöntésben jelenhet meg. Ez nagymértékben meghatározhatja a további évek gazdálkodását. Ezt követően a szakszervezeti oldal javasolta a tárgyalás felfüggesztését a délutáni taggyűlésre hivatkozva: fontosnak tartották a minél szélesebb körű dolgozói vélemény megismerését. A tárgyalások jövő héten, szerdán folytatódnak.
A délután megtartott taggyűlésen több éles hangú hozzászólás hangzott el. Bálint Mihály elnök hosszabb beszédben foglalkozott azzal, hogy mi indokolja a Dunaferr állami tulajdonban tartását, miért lenne káros a privatizáció ebben a kedvezőtlen helyzetben. Megítélése szerint a Dunaferr fejlesztését állami garanciával felvett hitelekből kellene végrehajtani. Elmondta, hogy a stratégia szerint 2004-ben a személyi jellegű kiadások 62-65 százalékát teszik csak ki a 2002-esnek, ez pedig jelzi, hogy milyen elbocsátásokra készülnek a vezetők - Bálint Mihály szerint. A bértárgyalások kapcsán az elnök kifejtette: a menedzsment "nem szégyelli leírni", hogy 10 százalékkal kívánják csökkenteni a személyi költségeket. Megítélésük szerint önmagában a bérfejlesztés elmaradása 15 százalékos keresetcsökkenést okozhatna.
   A taggyűlés végén megszavazott nyilatkozat szerint a szakszervezet követeli, hogy a Dunaferrben az állami tulajdon - egy esetleges privatizáció után is - meghatározó mértékben megmaradjon. Követelik, hogy a döntéshozók mindenkor vegyék figyelembe javaslataikat, és tartsák be ígéreteiket. Kijelentik: nem engedik, hogy róluk, nélkülük döntsenek. Nem hagyják, hogy Dunaújváros második Ózd vagy Diósgyőr legyen.
   A nyilatkozat leszögezi, hogy a Dunaferr kollektívája most is mindent megtesz a vállalat sikeres működéséért. Nem fogadják el azonban, hogy 2003-ban ne legyen bérfejlesztés, hogy ne legyen szabadságos és karácsonyi bér, hogy az aktív dolgozók szociális juttatásai, valamint a nyugdíjasok támogatása drasztikusan csökkenjen. És nem fogadják el a többleteredményhez kötött ösztönzőfizetés szabályainak megváltoztatását. A nyilatkozat utolsó mondata szerint, amennyiben követeléseiket nem veszik figyelembe, az érdekérvényesítés legvégső eszközét is alkalmazni fogják.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Bértárgyalások: álláspontok


Vissza