november 28. (csütörtök) 09:50

A nehéz helyzetet a partnerek is megértik

Korrekt üzleti kapcsolat, együttműködő vevők

   A vállalat nem tudja a munkahelyeket biztosítani, erre csak a vevőink képesek - idézett a vevőtalálkozón Hónig Péter egy ma is érvényes mondást. Mint minden üzleti vállalkozás esetében, a Dunaferr számára is partnerei biztosítják a megélhetést. A társaságcsoport igyekszik mindent megtenni a tökéletes kiszolgálás érdekében. S hogy menynyire elégedettek az üzleti kapcsolattal a vevők, arról hat belföldi partner véleményét kérdeztük.
   Barsy Lajos kereskedelmi igazgató, Unimax-Hungária Rt., Szolnok:
   - Társaságunk légtechnikai rendszereket gyárt, ehhez a Metab Kft.-től szerezzük be az alapanyagot. Nem mi vagyunk a legnagyobb vevőik, az igényünk körülbelül 2000 tonna évente. Reméljük, januártól nem lesz drasztikusabb áremelés, ami befolyásolhatná az üzleti kapcsolatot. Elégedettek vagyunk a termékkel és a kiszolgálással egyaránt. Apróbb problémák persze akadnak, de ezek nélkül nem létezhet egyetlen üzleti kapcsolat sem. A két cég viszonya olyan jó, hogy évente kétszer a vezetők még a futballpályán is összemérik erejüket. Figyelemmel kísérjük a Dunaferr helyzetét, nem gondolnám, hogy valamikor is olyan bajba kerülhet a vállalat, hogy Kassára kelljen mennünk lemezért.
   Vekerdi Sándor elnök-igazgató, Budafer Kereskedelmi Rt., Dunakeszi:
   - Cégünket tízéves munkakapcsolat fűzi a Dunaferrhez, elsősorban a Lemezalakító Kft.-hez. Ma már mi vagyunk a társaság legnagyobb vevői, évente 10-15 ezer tonna profilt vásárolunk tőlük. Minőségével problémáink nincsenek, azt hiszem, aki a szakmában dolgozik, az értékelni tudja ezt a kijelentést. A Lemezalakító Kft. terméke Magyarországon magasan a legjobb minőségű, mi exportálunk is belőle. Az árak tekintetében állandó harcban állunk, de még mindig sikerült megtalálni a mindkét félnek megfelelő kompromisszumot. Kizárólag nagykereskedelemmel foglalkozunk, cégünk éves forgalmának majdnem 30%-át a dunaferres anyagok teszik ki. Bízom abban, hogy a tervezett kereskedelempolitikai átalakításokat úgy fogják megvalósítani, hogy a legnagyobb vevőket - akik pontosan fizetnek, és nagy mennyiséget elvisznek - megtarthassák.
   Czímer István ügyvezető igazgató, Profil Kft., Ózd:
   - Hosszvarratosan hegesztett cső- és zártszelvény-gyártással foglalkozunk, amihez az alapanyagokat Dunaferr Acélművek Kft.-től vásároljuk, évente fokozatosan növekvő mennyiségben. Mára a belföldi vevők közül az első helyre kerültük, idén körülbelül 35 ezer tonnányi dunaferres termék kerül hozzánk. Az ózdi kohászat leépülését követően egy teljesen új technológiába kezdtünk, ami egy kicsit konkurál a Lemezalakító Kft. termékeivel. A piacnak mi azt a szegmensét céloztuk meg, ami a kisfelhasználók, gyakorlatilag a lakatosmestereket jelenti. Ma már csaknem kétszáz dolgozót foglalkoztatunk. Az alapanyagot első perctől kezdve az Acélművek Kft.-től szereztük be, bevallom, voltak más irányú próbálkozásaink is, hiszen ahogy az árak változnak, az ember mindig olcsóbb beszerzési forrást próbál keresni, a fő alapanyag-beszállítónk továbbra is az Acélművek Kft. maradt. Ehhez az is hozzájárult, hogy maximálisan elégedettek vagyunk a kiszolgálással, nagyon jó a napi kapcsolatunk. Még olcsóbb áron sem pártolnánk át más szállítóhoz. A heti elosztások alkalmával módosíthatunk a megrendeléseink összetételén, azt hiszem ez a rugalmasság ma megfizethetetlen. Hogy a Dunaferr nehéz helyzetben van, abból érzékeltük csak, hogy áremeléssel jelentkeztek az idén, holott mi a piaci visszajelzéseink alapján árcsökkentésre számítottunk. Hosszas csaták után végül sikerült megegyeznünk, és maradt fő beszállítónk a Dunaferr, pedig a kassai acélgyár is fölmerült komoly konkurenciaként. Mellettük szólt az is, hogy Kassa lényegesen közelebb van hozzánk, mint Dunaújváros, de kitartottunk a jól bevált, megbízható partner mellett.
   Horváth István logisztikai igazgató, Vogelnoot Hőtechnika Kft., Mosonmagyaróvár:
   - A termékeinkhez felhasznált hidegen hengerelt lemezek 85-90 százalékát vásároljuk a DWA Kft.-től, ez éves szinten 25 ezer tonnás mennyiséget jelent. A jövő évre is kedvezőek a kilátások, 16 ezer tonnára már megkötöttük a szerződéseket. Anyavállalatunk Európában több gyártóbázissal rendelkezik, a DWA-ból két gyár ellátását oldjuk meg. A partneri kapcsolat az utóbbi 2-3 évben olyan szintre emelkedett, hogy a konkurens beszállítókkal összevetve a legkomplettebb logisztikai szolgáltatást jelen pillanatban a DWA-tól kapjuk. Ez sok esetben személyes kontaktusokon, napi egyeztetéseken is múlik. Pontosságban, minőségben és időben egyaránt a DWA a legkiemelkedőbb beszállítónk. Reklamációs problémánk az utóbbi két évben gyakorlatilag nem is volt. Különösen hangsúlyoznám a logisztikai kiszolgálást: határidőre igazolnak, határidőre szállítanak. Mi is igyekszünk pontosan meghatározni a szükségleteinket. Bízom benne, hogy ez a rugalmas kiszolgálás a jövőben is fennmarad. Most, hogy értesültünk arról, hogy a DWA komoly beruházást tervez jövőre, számolnunk kell azzal, hogy ez július és augusztus hónapban szállításikészség-csökkenést jelenthet. De úgy gondolom, hogy időben egyeztetve a szükségleteket ez sem fog fennakadást okozni az üzleti kapcsolatunkban.
   Mede Sándor vezérigazgató, SVT-Wamsler Rt., Salgótarján:
   - Tűzhely- és kályhagyárunkban gyakorlatilag a DWA teljes lemezpalettáját felhasználjuk. Összesen mintegy 10 ezer tonnányi lemezterméket vásárolunk a Dunaferrtől, ebben melegen hengerelt és horganyzott termékek is vannak. A DWA Kft.-vel korrekt üzleti kapcsolat alakult ki köztünk, mondhatom, hogy példaértékű módon. Az egyetlen problémánk talán, hogy olyan igényeink is vannak, amelyeket a Dunaferr jelenleg még nem tud kielégíteni. Az igényeinket folyamatosan jelezzük, s valamilyen visszajelzést mindig kapunk is, bár a termékfejlesztés néha csak lassan valósul meg. Számunkra előnyös, hogy méretre vágják a lemezeket, ezeket például kályhák füstcsöveinek gyártásához tudjuk felhasználni. Minket is megnyugtatna, ha stabilizálódna a Dunaferr helyzete, mert kisebb kellemetlenségekben megéreztük mi is, hogy kritikus a helyzet. Előfordult, hogy az áruellátás vontatottabb volt, az árpolitika kicsit kapkodóbbá vált, de úgy gondolom, hogy az ilyesmit tolerálni tudja az ember. A személyes kapcsolatok révén megoldást találunk a problémák nagy részére. A dunaferres termékekkel gyártási tapasztalataink kedvezőek, ha nagy ritkán adódik is reklamáció, azt próbálják orvosolni. Jól működik a konszignációs raktár is, és át tudjuk hidalni azokat a technikailag problémás időszakokat is, amelyeket a nagyjavítások jelentenek. Remélem, így lesz ez a most bejelentett rekonstrukció ideje alatt is, és nem lesz fennakadás az ellátásban.
   Frei István ügyvezető, Mevaco Kft., Szekszárd:
   - Cégünk német tulajdonban van, perforált lemezek gyártásával foglalkozunk. Az átlagnál nagyobb a dunaferres kötődésünk, hiszen 1985-ben a történetünk úgy kezdődött, hogy a tevékenység a Dunai Vasműből került Szekszárdra, az egykori lemezalakító gyáregység rostalemez-üzeméből. Évente körülbelül 8 ezer tonna hidegen hengerelt lemezt dolgozunk fel, ennek döntő többségét a DWA-tól szerezzük be. A kapcsolatunk nagyon régi és nagyon jó. Úgy gondolom, hogy problémák minden kapcsolatban felmerülhetnek, a fontos az, hogy ezek kezelhetőek legyenek. Semmi olyan jelentős változást nem érzékeltünk az utóbbi időben, ami hátrányosan befolyásolhatná az üzleti viszonyt. Nyilván figyelemmel követjük, hogy mi történik a legjelentősebb alapanyag-beszállítónk háza tájékán. A Dunaferr sorsa nem közömbös számunkra, ez stratégiai kérdés. Fontos, hogy a Dunaferr fennmaradjon és jól működjön, hiszen a mi szempontunkból nagyon kedvező, hogy Szekszárdtól 75 kilométerre van egy megbízható gyártócég. Az általunk vásárolt mennyiség néhány termékfajtából áll össze, ezek standard minőségek, hidegen és melegen hengerelt, pácolt, dresszírozott széles tekercsek. A telephelyünkre kihelyezett készlet a szállítási problémák döntő többségét is kiküszöbölte. Azt hiszem, a partneri kapcsolatunkat tökéletesen jellemzi, hogy a két cég most már évek óta barátságos futballmérkőzést rendez évente egyszer, ahol a sport mellett kibeszélgetjük magunkat, s és egy jót bulizunk együtt. Ezek az alkalmak még közelebb hozták a két céget egymáshoz. Erre a hagyományra nagyon büszkék vagyunk.

(Dunaferr Hetilap)

Vissza