Beindul a partiipar
Kezdetét vette az év végi rendezvényszezon: a becslések szerint évi hárommilliárd
forintos forgalmat lebonyolító "partiipar" bevételeinek 20 százaléka
a karácsony előtti hetekben gyűlik össze. Egy 300 fős buli ára ma három-
és hétmillió forint között van - olvasható a Népszabadságban.
Magyarországon jelenleg több mint száz cég foglalkozik rendezvényszervezéssel,
közülük 15-20 vállalkozás kifejezetten üzleti partikkal, vacsorákkal, termékbemutatókkal.
Különösen decemberben erős a kereslet ebben az iparágban, szinte valamennyi
tehetősebb cég ilyenkor tartja karácsonyi rendezvényeit. Pár hét alatt
országszerte akár 300-at. Mivel a cél elsősorban a köszönetnyilvánítás
és nem az, hogy magát a céget vagy valamely termékét állítsák a reflektorfénybe,
ezért általában ezekre az estékre a hagyományos szemlélet a jellemzőbb,
az extrémebb megmozdulások ilyenkor ritkaságnak számítanak.
A hazai vállalati partik nyolcvan százalékát a fővárosban
tartják, ahol e célra mintegy 130 kisebb-nagyobb alkalmas helyszín található.
Üzleti körökben népszerűnek számít az Iparművészeti Múzeum, a Műcsarnok,
a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria bérbevétele, kisebb bulikra
pedig a Kiscelli Múzeum, a Medimpex-székház, az Andrássy-palota, esetleg
a Budapesti Történeti Múzeum fedett barokk udvara.
A fantázia ezen a területen sem ismer határt, többször előfordult
már, hogy egyes vállalatok a szintén fedett Vasúttörténeti Parkban, a Budavári
Labirintusban vagy a Tropicariumban, cápák társaságában mondtak köszönetet
egész éves tevékenységükért partnereiknek és dolgozóiknak.
A különböző helyszínek bérleti díja fejenként 1-3 ezer, a
vacsora ára 4-8 ezer forint között mozog, és ehhez jön még a program díja.
Egy műsorvezető - ismertségtől függően - alkalmanként 60-400 ezer forintot
kér, a zenekarok, illetve fellépő szólisták gázsija hasonló nagyságrendű.
Utóbbiak lehetnek akár neves popsztárok is, de vannak kifejezetten erre
a területre specializálódott szórakoztatóipari formációk, mint az Ungár
együttes, a Sunny Dance Band vagy az In Team. Manapság a vendégek szórakoztatásához
a hagyományos rulettasztal mellett egyre több cég kér a helyszínre minigolf-pályát,
elektromos bikát, íjászfelszerelést, esetleg felfújható labdarúgópályát.
Egy 300 fős rendezvény lebonyolítása ma tehát három- és hétmillió
forint között mozog, de előfordulnak 15 millió forint feletti partik is.
A megkérdezett szervező irodák emlékei szerint a legtöbben egy, a Hungexpo
pavilonjaiban tartott bulin vettek részt: szám szerint ezerötszázan. Az
ételkínálat rendkívül széles, és a hagyományos gasztronómiai élvezetek
mellett meglepően népszerű a bejgli és a mákos guba. A jobb minőségű borok
és pezsgők mellett nem ritkák a koktélbárok és a mixelshow-k sem. Egyre
népszerűbbek az interaktív show-elemek, a csoportos vetélkedők.
Egyre több karácsonyi vállalati rendezvény kapcsolódik színházi
előadásokhoz, főként a Madách, a Víg, az Operett és az Új Színházban, ahol
az alkalomhoz illő darab megtekintése után az előcsarnokban tartják az
állófogadásokat.
Okulva az elmúlt évek tapasztalataiból - abból, hogy a karácsony
előtti hetekben egy-egy napra túl sok program zsúfolódott össze, ezáltal
mindenhol csökkent a vendégsereg - egyre több cég hozza előre, illetve
viszi át ilyen típusú rendezvényét novemberre és januárra. A szilvesztert
pedig mindenki tiszteletben tartja: akkor az emberek szinte kivétel nélkül
magánemberként mulatoznak.
(Népszabadság)

|