Elnököt választ a helyi kamara
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara pénteken tart küldöttgyűlést,
melynek fő témája az elnökválasztás lesz. A jelölt Réti Vilmos, a Dunaferr
műszaki főtanácsosa..
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Varga
Lajos a múlt év végén mondott le tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva.
Az új elnök megválasztásának előkészítése megkezdődött, azonban a parlamenti
választásokat követően nyilvánvalóvá vált, hogy változások várhatók a Dunaferrnél.
Így a májusi küldöttgyűlés - a jelölőbizottság javaslata alapján - azt
a határozatot fogadta el, hogy a várható személycserék miatt későbbre kell
halasztani a Dunaferr Rt.-t - a helyi kamara legjelentősebb tagját - az
elnökségben, az elnöki poszton megjelenítő személy megválasztását. Az alapszabály
módosításával létrehozták a tiszteletbeli elnöki pozíciót, melyet a küldöttek
döntése alapján dr. Varga Lajos tölt be, az új elnök megválasztásáig pedig
a tényleges elnöki, napi feladatokat Fejes László általános alelnökre bízták.
Hónig Péter elnök-vezérigazgatóval augusztusban egyeztetett
a helyi kamara vezetése az együttműködésről, ekkor szót váltottak arról
is, hogy várják a Dunaferr javaslatát az elnök személyét illetően. Az elnök-vezérigazgató
akkor megígérte: részt vesz a kamara küldöttgyűlésén, ha ez megtörténik,
ő lesz a Dunaferr első vezetője, aki személyesen megjelenik a helyi kamara
legfőbb fórumának ülésén.
A december 6-ai küldöttgyűlésen várhatóan jelen lesz a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Parragh László is. Az ülésen elsőként
Hónig Péter ad tájékoztatást a Dunaferr helyzetéről, terveikről, majd a
helyi kamara új elnökének megválasztására kerül sor titkos szavazással.
A jelölt Réti Vilmos, a Dunaferr Rt. műszaki főtanácsosa (volt műszaki
vezérigazgató-helyettes), akinek az 1-es nehézipari osztály már elfogadta
a jelölését, új küldöttként megválasztották, és a jelölőbizottság is javasolni
fogja a küldöttgyűlésen jelöltté választását.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Elnök-vezérigazgató az elnökválasztáson
Elnökválasztás ősszel
Kamarai honlap

|