EU: húsz év kell az új tagok felzárkózásához
Átlagosan húsz évig fog tartani, amíg a 2004-ben csatlakozó tíz új tag
jóléti színvonala eléri a régi Európai Unió nívóját - mondta a Handelsblattnak
adott interjújában Pedro Solbes, a brüsszeli bizottság gazdasági és pénzügyekért
felelős tagja a korábbi bővítések tapasztalataira hivatkozva.
Görögország húsz évvel a belépés után még mindig nem jött
fel az EU szintjére, az 1986-ban csatlakozott Spanyolországban és Portugáliában
az egy főre jutó GDP jelenleg is elmarad az EU-átlagtól, az 1972 óta az
unióhoz tartozó Írországnak pedig közel 30 évre volt szüksége a hátrány
ledolgozásához.
Solbes szerint a brüsszeli bizottságnak még sokáig fő feladata
lesz a közép- és kelet-európai új tagok felzárkóztatása. A biztos arra
is figyelmeztetett, hogy a csatlakozás után az újak az addiginál sokkal
keményebb versenynek lesznek kitéve, amelyben különösen Lengyelország számára
bizonyulhat nehéznek a helytállás. Óvta az új EU-tagokat attól, hogy elkapkodják
a valutaunióhoz való csatlakozást, mondván, az önálló monetáris politikai
játéktér elvesztésével járó kockázatokat csak az erős gazdaságok képesek
elviselni.
Nem zárható ki, hogy egy-két ország 2007-ben az eurózóna tagja
lesz, de a többségnek ez nem fog sikerülni. Solbes nem tartja elsődleges
problémának, hogy Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban jelenleg
túl magas az államháztartási hiány, mert még több évük van, hogy a hiányt
a 3 százalékos maastrichti limit alá vigyék.
A leendő EU-tagok túl gyors valutauniós csatlakozása ellen
foglalt állást tegnap Jean-Claude Trichet, a francia jegybank elnöke is.
Egy frankfurti pénzügyi konferencián elmondta: a valutauniónak nagyon stabilnak
kell lennie, ezért az új EU-országok csak akkor vehetik át a közös pénzt,
ha teljesen fel vannak készülve erre.
Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa egy bécsi konferencián
tegnap nyugtalanítónak nevezte, hogy Magyarországgal még nem tudták lezárni
a versenyfejezetet a csatlakozási tárgyalásokon, aminek okát a magyar jogszabályokban
látta.
(Napi Gazdaság)

|