december 04. (szerda) 10:30

Évente 200 milliárdos privatizációt tervez az ÁPV Rt.

Az ÁPV Rt. a jövő évi üzleti tervében 190 milliárd forint fölötti bevétellel és 99 milliárd forint befizetési kötelezettséggel számol. Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a következő három évben évente mintegy 200 milliárd forintos privatizációt terveznek, benne a Dunaferr Rt. értékesítését.

    Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a 2003-ban várható tranzakciók közül kiemelte a Mol első 10 százalékos állami csomagja, az Antenna Hungária, a Malév, a Postabank, a Konzumbank, az FHB, a Dunaferr és a Bábolna értékesítésének előkészítését.
   Az Antenna Hungária privatizációs stratégiáját várhatóan még az idén megtárgyalja az igazgatóság. A tranzakcióhoz mintegy 6-7 jogszabály módosítására lesz szükség.
   Az üzleti terv első változatát csütörtökön tárgyalja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatósága. Az ÁPV Rt. jövőre 8 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe, és a vagyonkezelőhöz tartozó társaságoktól is ilyen mértékű osztalékot kívánnak beszedni. A költségvetési befizetések 90 százaléka infrastrukturális beruházások forrását képezi, és várhatóan mintegy 9 milliárd forint finanszíroz majd egészségügyi programokat.

(MTI)

Vissza