december 06. (péntek) 17:25

Kamarai elnök: Réti Vilmos

A Dunaferr jelöltjét, Réti Vilmost a mai küldöttgyűlésen megválasztotta elnökének a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. Az eseményen részt vett Hónig Péter elnök-vezérigazgató is, aki beszélt a Dunaferr helyzetéről, jövőjéről.

   A küldöttgyűlésen elsőként Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára beszélt arról, hogy a kamara és a kormány között - még az előző ciklusban - megkötött együttműködési megállapodást meg kell újítani. Az érdekérvényesítés új területeként szociális és gazdasági tanács alakul, emellett az új megállapodás tartalmazza majd, hogy évente kétszer lesz találkozó a kormány illetékesei és a kamara vezetői között, ahol a legfontosabb gazdaságpolitikai témákat megvitatják majd. A megállapodás finanszírozási forrásokat is biztosít majd a kamarai feladatainak ellátásához, például az EU integrációval kapcsolatos ismeretek közvetítésére, illetve a kamara minden tagjához eljutó hetilap, az Üzleti7 kiadásának segítésére.
   A kamarai törvény tervezett módosítására - mondta el a főtitkár - azért van szükség, mert a kamara továbbra is ellát közfeladatokat, azt azonban nem lehet elvárni, hogy ezt az önkéntes tagság által fizetett tagdíjakból tegye. Így tehát összhangba kell hozni a feladatokat és a finanszírozási forrásokat.
   A főtitkár beszélt a Széchenyi Kártya jelentőségéről, hogy nem pusztán banki kölcsönről van szó, hiszen a csatlakozott szervezetek - jelenleg a VOSZ és a gazdasági kamara - előszűrést végeznek a jelentkező vállalkozók között, így erkölcsi felelősséget vállalnak. A kérelmet benyújtó iránt nagyobb lehet a hitelt nyújtó bizalma, emiatt komoly verseny várható a bankok között az ilyen jellegű szolgáltatások terén. A rendszer továbbfejlesztésén dolgoznak, hamarosan megjelenhet az ezüstkártya, amely 2-5 millió forintos keretet biztosíthat, tehát a nagyobb cégek számára is vonzó lehet. Ez Dunai Péter szerint felgyorsíthatja a folyamatot, jövő év végére több tízezer kártyával számolnak, jelenleg még csak 3000 kérelem érkezett be és 1500 a Széchenyi Kártya tulajdonosok száma.
   Kismoni László alpolgármester beszédében kiemelte az önkormányzat és a kamara közötti együttműködés néhány fontos elemét: a kamara képviselőinek részvételét a közgyűlés szakbizottságaiban, a kistérségi EU információs és idegenforgalmi iroda létrehozására tett közös erőfeszítéseket, valamint a kamarai irodák végleges elhelyezésének érdekében ígért önkormányzati segítséget.
   A Dunaferr jelenéről és jövőjéről Hónig Péter elnök-vezérigazgató tartott előadást. Elmondta, hogy a Dunaferr konszolidált árbevétele idén várhatóan 161 milliárd forint lesz 1,5-1,6 millió tonnás termelés mellett. A hazai piacon a Dunaferr részesedése - a gyártott termékek terén - hatvan százalék körüli, tehát a cég itthon abszolút piacvezető. Világviszonylatban azonban igencsak kicsi, ki van szolgáltatva a piac hullámzásának.
  A veszteség 2001-ben közelítette a 9 milliárd forintot, az idei év elején felvett 12 milliárd forintnyi hitel júniusra már elfogyott - döntően a működést finanszírozta -, a III-es kokszolói blokk ma is napi 5 millió forint veszteséget okoz a cégnek. Tehát a másik felének a felújítására is szükség lesz - tette hozzá az elnök-vezérigazgató -, ha a kormánydöntések a már korábban ismertetett tartalommal megszületnek, akkor biztosítani is tudják rá a szükséges 4,5 milliárd forintot.
   A cégcsoport működése bonyolult, átláthatatlan, fejtette ki az elnök-vezérigazgató, finanszírozása jelentős összeget köt le, ennek érzékeltetésére elmondta, hogy a 161 milliárd forintos konszolidált forgalomhoz 340 milliárdnyi halmozott forgalom tartozik.
   A stabilizációs terv kidolgozásához a menedzsment tehát a társaságcsoportot övező bizalmatlanság légkörében, likviditási gondok közepette, 68 milliárd forintnyi hitelállomány mellett, a lejárt köztartozások miatt végrehajtástól fenyegetve kezdett hozzá. A meghozott intézkedések nyomán a havi veszteségek üteme csökkent, októberben az üzemi eredmény 1 milliárd forintnyi pluszt mutatott, melyből 400 millió forintot a működési költségek csökkentése, a többit a piaci javulás hozott. A havi veszteség év végére történő megszűnését tehát garantálni tudják. Közben megalakult a banki konzorcium, február végéig a Dunaferr hiteleit moratórium védi, ahogy moratóriumot kaptak a köztartozások fizetésére is.
   Ennek ellenére az év végére a veszteség 13,6 milliárd forint lesz, a hitelállomány pedig 64,4 milliárd forint. A nullszaldót úgy tudja a társaságcsoport 2003-2004-ben biztosítani, ha a kormány dönt a Dunaferr által kért elemekről, és a mérsékelt piaci javulást, mely a jövő év második felében ismét csökkenésbe megy át - remélhetőleg kisebb mértékűbe, mint az előző recessziós időszakban - nem váltja fel jelentős romlás. A kokszpiacon így is igen kedvezőtlen folyamatok indultak el: az ár 30-40 százalékkal emelkedik, a korlátozott kapacitások miatt nehéz az alapanyaghoz hozzájutni.
   A Dunaferrnek számos külső és belső partnerrel kötött előnytelen szerződése van, amelyeket újra kell tárgyalni, megfelelőket kell megkötni. Az átalakítás során az a cél, hogy az alaptevékenység legyen nyereséges, ne pedig a külső csatornák. A portfoliótisztítás során üzleti alapú szerződéseket kell kötni a Dunaferr szolgáltató cégeivel, majd privatizálni azokat. Ha életképtelenekké válnak - nem tudnak külső piacokon is érvényesülni, az az ott dolgozók munkájának megszűnésével járhat.
   Az átszervezés során - tért ki rá az elnök-vezérigazgató - a fő egységek jogilag is összeolvadnak, az Acélművek beolvadása már a jövő heti közgyűlés témája lesz, de betagozódik a profilgyártás és a bevonatos lemezek gyártása is, valamint a beszerzés és a kereskedelem.
   Külön kitért az elnök vezérigazgató arra, hogy a munkabéke megőrzése kiemelt szerepet játszik a tevékenységükben, folyamatosan tájékoztatják az érdekképviseleteket, szakszervezeteket. Az illetékes szervezetek nagy erőkkel dolgoznak a végleges döntések előkészítésén, folynak a szakmai egyeztetések annak érdekében, hogy az átszervezések következtében a munkanélküliség szintje ne emelkedjen számottevően. Számításaik szerint két évre 6 milliárd forint szükséges erre a célra, de elképzelhető, hogy kisebb összegből is megoldható lesz a feladat, mindez a kormány döntésére vár. Az elnök vezérigazgató kitért arra is, hogy az üzleti terv készítése zajlik, a pénzügyminiszter döntése alapján január 15-ére az állami tulajdonú cégeknek kész üzleti tervvel kell rendelkezniük. Remény van arra - fejtette ki Hónig Péter -, hogy a Dunaferr halasztást kap: a kormánydöntések ismeretére szükség van a dolgozókkal kötendő megállapodáshoz, anélkül pedig az üzleti terv sem készülhet el.
   A privatizációs tender kiírásának várható időpontja az elnök-vezérigazgató szerint a jövő év közepe, pályázattal fogja a tulajdonos kiválasztani a privatizációs tanácsadót. A Dunaferr kelendő portékának tűnik, fejtette ki Hónig Péter. A legkomolyabb érdeklődőknek a US Steel, az LNM-csoport - ahogy korábban a DO leírta, a koncepcióját is -, valamint egy olasz gyártó, amely évente 3 millió tonna melegtekercset használ fel. Mivel megítélésük szerint a melegtekercsek terén hiány mutatkozik majd a piacon - mindenki a hideghengerműi kapacitásokat fejleszti -, így szeretnék bebiztosítani a felhasznált termékek legalább felét.
   A Dunaferr - mondta el az elnök-vezérigazgató - azt várja a kamarától, hogy professzionális módon tudnak majd idehozni reménybeli befektetőket. Azért választották éppen Réti Vilmost - hogy képviselje elnökként is a Dunaferrt -, mert elismert szakember jelentős nemzetközi kapcsolatokkal, szakmai tudással, képes kapcsolatot teremteni a határokon túl is, kinti kamarák felé is. Hónig Péter ígéretet tett arra is, hogy minden segítséget megad a Dunaferr a kamara eredményes működéséhez, a korábbinál szorosabbra fűzik a kapcsolatokat. Tehát nem kizárólag üzleti alapon hozzák döntéseiket - összegezte mondandóját - a Dunaferr vezetését a kistérségi szemlélet jellemzi.
   Dr. Varga Lajos - aki tiszteletbeli elnöke a kamarának, és az ülés levezető elnöki tisztét is ellátta - elmondta, hogy a kistérségen kívülről a város, a Dunaferr mintegy 25 milliárd forintnyi áruféleséget, szolgáltatást vásárol. Kérdőívet juttatnak el a helyi vállalkozókhoz, hogy kiderüljön, milyen módon lehetne ennek a volumennek a felét kiváltani helyi vállalkozóknak. Ha ez elérné a 10 milliárdos nagyságrendet, akkor 800-1000 új munkahely teremtődne - számításaik szerint - a kisrégióban. Ennek érdekében beszállítói konferencia tartását, program indítását tervezik. Hónig Péter felajánlotta segítségét, támogatását.
   Ezt követően a küldöttgyűlésen az új kamarai elnök megválasztására került sor. Az egyetlen jelölt volt Réti Vilmos, a Dunaferr Rt. műszaki főtanácsosa, volt műszaki vezérigazgató-helyettes, aki meg is kapta a szükséges mennyiségű szavazatot. Beszédében az új elnök szintén kiemelte, hogy szorosabbá kell fűzni a kamara és a Dunaferr, de a Dunaferr és a helyi vállalkozások között is a kapcsolatokat. Emellett továbbra is biztosítani kell, sőt erősíteni a kamara kis- és középvállalkozások számára nyújtott szolgáltatásait. Réti Vilmos kitért arra is, hogy nemzetközi kapcsolatait arra kívánja felhasználni, hogy a külföldi kamarákkal erősödjenek a szálak, jöjjenek az információk, a tapasztalatok.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

MKIK-honlap
A dunaújvárosi kamara honlapja

Vissza