Kamara és Dunaferr: szorosabb együttműködés
A kamarai elnök egy éve megüresedett helyét a küldöttgyűlés a Dunaferr
delegáltjának tartotta fenn. Réti Vilmos szerepe igen fontossá válik: a
kamara működését a Dunaferr eszközeivel kell segítenie, az átalakulás előtt
álló társaságcsoportot pedig a kamara lehetőségeivel.
- A Dunaferrnél várható átszervezések új hangsúlyokat adnak a kamarának,
a Dunaferr elnök-vezérigazgatója is több fórumon jelezte, hogy számít az
önök segítségére.
- Az átszervezés ellenére, bármilyen jellegű változás is történik,
megítélésem szerint a Dunaferr marad a legnagyobb foglalkoztató. Azonban
az átalakulások nem lesznek fájdalommentesek, hogy minél kevesebb sérüléssel
járjanak, ahhoz helyben is komoly összefogásra van szükség. Hagyományosan
jó a kamara kapcsolata az önkormányzattal, a Híd Egyesülettel, M8-Dunahíd
Kft.-vel, az egyes területeken végzett lobbytevékenységek erősítik, kiegészítik
egymást. Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy a Híd Egyesület sikerességében
nagy szerepet játszott a Dunaferr kapcsolatrendszere. Tehát az érdekek
nagymértékben közösek, a város fejlődését nem lehet elképzelni a Dunaferr
nélkül, és a kamara sem lehet hatékony a Dunaferr nélkül. Ugyanakkor az,
hogy a Dunaferr javasolhatott kamarai elnököt, olyan helyzetbe is hozott,
hogy nem csak dunaferres dolgozóként, hanem kamarai pozícióból is kérhetek
és kérdezhetek, ez segítheti a Dunaferr átalakulásának, a város fejlődésének
a folyamatát, ahogy az is, hogy a kamara részt vállal a munkahelyteremtő
beruházásokat megvalósító befektetőkkel történő kapcsolatfelvétel terén,
a helyi vállalkozásokkal való együttműködés elősegítésében, a kistérségi
program megvalósításában, vagy például olyan háttérinformációk biztosításában,
mint - a főiskolával együttműködve - a konjunktúraelemzések készítése.
- Az előbb vázoltak hogyan hatnak a kamara működésére?
- Kényesen vigyázni kell a kamarán belüli egyensúly megtartására.
Korábban volt olyan időszak, amikor túl nagy súllyal szerepelt a kamarán
belül a Dunaferr. Pedig a kamara nem csak a Dunaferrt képviseli, elsősorban
különböző szolgáltatásokat nyújt tagjai részére. Amióta az a "veszély
fenyegetett", hogy megválasztanak a kamara elnökének, mind többet
jártam ide, figyeltem a kamarával kapcsolatos véleményeket. Érzékeltem,
hogy sokan elégedetlenek a szervezettel, ezt úgy fogalmazzák meg: mit csinál
a kamara? Nagyon fontos feladat, hogy tisztában legyünk azzal, mit várnak
el a tagok a kamarától, aktívan bele kell szólniuk a feladattervekbe, ki
kell fejteniük a véleményüket a lobbytevékenységgel kapcsolatban is. Ezen
a téren nagy szerepe van az osztálytagozódásnak, ahol a különböző szakmai
érdekek jobban artikulálódhatnak, így a kamarai tervek a különböző törekvések
összegzéseként alakulhatnak ki. Külföldi kapcsolataimat arra szeretném
felhasználni, hogy EU tagországok hasonló kamaráival felvegyük a kapcsolatot,
konzultációkat folytassunk az ottani tapasztalatokról. Kiváltképp érdekes
lenne ez olyan kamarák esetében, amelyeknél az EU csatlakozás nem túl távoli
tapasztalatairól lehetne informálódni. A kamarának fontos feladata az EU
felkészítésen túl, hogy a jogharmonizáció során a gazdaság szereplői számára
megteremtse a beleszólás lehetőségét. És azt is hangsúlyoznunk kell, hogy
a kamara szerepe megerősödik az unióba történő belépéssel, és egyre több
olyan jogszabály lát napvilágot, amely feltételként írja elő a kamarai
tagságot. Nem könnyű minden feladatnak megfelelni egy kis, városi kamaránál,
melynek majdnem ugyanazt kell nyújtania tagjai számára, mint a megyei kamaráknak.
- Mi a véleménye, miért önt választotta az elnök-vezérigazgató a
feladatra? Bírja a feladat ellátásához szükséges bizalmát?
- Az, hogy a Dunaferr elnök-vezérigazgatója engem javasolt
a feladatra, azt is jelenti, hogy élvezem a támogatását is a Dunaferr vezetésének.
Nem jobb híján való megoldásként választottak a feladatra. Nem feltétlenül
szükséges, hogy ezt a státuszt egy jelen pillanatban magas beosztású, ennek
következtében leterhelt személy töltse be, mert úgy csak formálissá válna
az ő, illetve a Dunaferr részvétele a kamarai feladatokban. Szoros az ismeretségem
a jelenlegi vezetéssel, van kellő időm az elnöki feladatok ellátásához,
kiterjedt helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszerrel bírok. Élni
szeretnék a huszonnyolc év alatt kialakult dunaferres kapcsolataimmal is,
vissza szeretném csalogatni azokat a társaságcsoporthoz tartozó cégeket,
amelyek az utóbbi időben kiléptek a kamarából. A választás során az egyhangúlag
leadott voksok azt a véleményemet is igazolhatják, hogy a kis- és közepes
vállalkozásokat képviselő küldöttek bizalmát is élvezem.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Tudósításunk az elnökválasztó küldöttgyűlésről

|