december 30. (hétfő) 17:30

Töréspont: konkáv vagy konvex (2.)

Gazdasági visszatekintőnkben az év második felének eseményeit vesszük sorra, ennek az időszaknak új menedzsmenttel rugaszkodott neki a Dunaferr, a városnak pedig új alternatívákkal kellett szembesülnie.

  Már a június végén, az ÁPV Rt.-nél megtartott sajtótájékoztatón, melyen a Dunaferr új vezérigazgatóját, igazgatóságát, felügyelőbizottságát is bejelentették, már elhangzott, hogy a Dunaferrt minél sürgősebben privatizálni akarják. Száz százalékban, és egy forintért. Ez a koncepció - úgy tűnik - azóta sem változott, bár nehezen akartuk ezt elhinni, sokan igyekeztek lobbyzni ellene, és még ma sem dőlt el véglegesen, bár több koncepcionális döntés mutatott ebbe az irányba.

   Július
   A Dunaferr új vezérigazgatójának első fontos teendője volt, hogy a bankokban, beszállítókban, de a munkavállalókban is visszaállítsa a megingott bizalmat. Hónig Péter már első sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pályázatot írnak ki a vezérigazgató-helyettesi posztokra, a kiírás bő egy hét múlva meg is jelent. A vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettesi posztot azonban nem pályáztatták, azt Somlai Tibor kapta, akit Hónig Péter hozott magával szakértőként, és azonnal hozzáfogott a stratégia kidolgozásához. Erre a feladatra ugyanis igen rövid határidőt szabtak: szeptember végére el kellett készülnie az anyagnak, a munkába bevonták a The Boston Consulting Groupot (BCG), amely az előző menedzsment megbízásából készített már egy javaslatot a Dunaferr-csoport szervezeti és hosszú távú stratégiai koncepciójára.
   A Dunaújváros Online számára adott interjújában Hónig Péter, a Dunaferr vezérigazgatója kifejtette, hogy év végére megállhat a veszteségtermelés. Az akkor megfogalmazott prognózis valóra is vált, még kedvezőbben is alakult a helyzet, mint akkor számították.
   A vezérigazgató július közepén részt vett a Vasas Szakszervezet által szervezett munkásgyűlésen, amelyen szó esett a vezéri-helyettesek időleges helyettesítéséről, és arról, hogy az alsóbb posztokon nem tervez cseréket, mindenki bizalmat kap, ha az illetőnek van feladata, és el is látja azt, maradni is fog. A munkásgyűlést követően a részvénytársaság rendkívüli közgyűlése folytatta munkáját, az fb-t feltöltötték a munkavállalói képviselőkkel, valamint módosították az alapító okiratot. A közgyűlést követőn megtartotta alakuló ülését az új igazgatóság is, megválasztották elnöknek is Hónig Péter vezérigazgatót - így ismét egyesült az előző menedzsment alatt szétválasztott két poszt.
   A négy vezérigazgató-helyettesi posztra kiírt pályázat határidejének lejártáig hatvannyolc jelentkezés érkezett, a vezérigazgató kinevezte a bíráló bizottság tagjait: dr. Szücs László, az Acélművek Kft. ügyvezető igazgatója, megbízott műszaki vezérigazgató-helyettes, Trencséni István, a Központi Üzemi Tanács elnöke, Forgács Péter, a KORN/FERRY International alelnöke és dr. Nagy Péter ügyvéd.
   Júliusban kapott először sajtónyilvánosságot: komoly leépítés várható az IBM székesfehérvári üzemében. Egy kisebb karcsúsítás már hetekkel azelőtt megkezdődött, de a pontos nagyságrendről ekkor született döntés. Akkor még így tervezték: a létszám őszre 5700-ról 2500-ra apadhat.
Több üzemben okozott Dunaújvárosban leállást a paksi atomerőmű négyes blokkjának időleges kiesése július 2-án. A ritkának mondható üzemzavart egy megszakító hibája okozta, és ugyan az országos áramigény mindössze egy százaléka hiányzott a piacról, Dunántúlon több településen korlátozni kellett a felhasználást. A lakosság ebből semmit nem érzékelt, csak a nagyfogyasztók.
   Ünnepélyes keretek között átadták az első épületet, amelyet a Széchenyi Terv pályázatán kapott összeg felhasználásával újítottak fel. A Széchenyi Terv pályázatán elnyert állami támogatás közelíti a nyolcvanmilliót, az önkormányzati és az önrésszel együtt 225 millió forintos fejlesztés indulhatott meg, az érintett lakások száma 699, az ingatlanok az Intercisa    Lakásszövetkezethez tartoznak.
Július 18-án megalakult a Dunaújváros és Térsége Jövőjéért Munkacsoport, amely a kistérség három éve készült komplex gazdaságfejlesztési koncepcióját és a hozzá kapcsolódó programot aktualizálta a Dunaferr készülő stratégiájához igazítva, és elkészítette a kistérségi fejlesztési tervet.

   Augusztus
   Többségi akarattal a közgyűlés az E-ON ajánlatát fogadta el a szennyvíztisztító húszéves üzemeltetésére. A helyi víz-, csatorna kft. alulmaradt, a LÉSZ tiltakozott, és később egy fordulattal a döntés - mely 650 milliós bevételt hoz a városnak - ismét viták, botrányok középpontjába került.
   A pályázatok értékelését követően gazdálkodási vezérigazgató-helyettessé dr. Antali Károlyt, a MAVIR Rt. igazgatóhelyettesét, a Dunaferr Rt. igazgatóságának tagját, műszaki vezérigazgató-helyettessé Lukács Pétert, az Acélművek Kft. termelési és értékesítési igazgatóját kérte fel Hónig Péter. Az elnök-vezérigazgató személyzeti vezérigazgató-helyettesnek Szabó Gyulát, a Dunaferr Rt. koordinációs igazgatóját szemelte ki. A kereskedelmi vezérigazgató-helyettes személyéről nem a pályázatok alapján, hanem később egy személyben döntött az elnök-vezérigazgató: Suri Józsefet, az EXACT Hungary Kft. vezetőjét a hónap végén bízta meg a feladattal szeptember 9-ei hatállyal.
   A Dunaferr szállítások terén kulcsszerepet játszó cégének taggyűlése visszahívta tisztségéből a kft. februárban kinevezett ügyvezetőjét, Fehér Andort, s helyére Ficsúr Józsefet, a Dunaferr Rt. eddigi kontrolling igazgatóját választotta.
   A Dunaferr Rt. felügyelőbizottsága elfogadta dr. Bencze Izabella lemondását - az fb új elnöke Verebes Lóránt, az Investunion Befektetési Rt. vezérigazgatója lett.

   Szeptember
   A Dunaferr Rt. igazgatósága szeptember 6-án fő vonalaiban elfogadta a menedzsment és a Boston Consulting Group által kidolgozott stabilizációs és fejlesztési koncepciót, és - fogalmazták meg - azt bázisnak tekintik a cégcsoport rövid- és középtávra szóló munkaanyagai számára.
Felavatták az Alba Volán Rt. Dunaújvárosi Üzemigazgatóságának új szervizcsarnokát, mely a saját buszokon kívül a környék vállalkozásainak haszonjárműveit is el tudja látni. A beruházás egy kétéves, évente mintegy 70-80 millió forintba kerülő projektnek az egyik fontos eleme. Ekkor adták át az üzemigazgatóság számára a tizenkettedik itt üzemeltetett Volvo járművet is, egy jól felszerelt turistabuszt, mellyel belföldi és külföldi különjáratokat bonyolítanak majd le. Az 55 millió forintért megvásárolt jármű felépítményét a belga Jonckheere cég készítette.
   A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója, Hónig Péter kifejtette az Ifjúsági Szervezet választmányi ülésén: a kormányzat abban érdekelt, hogy az acélipari tevékenység hosszú távon megmaradjon Dunaújvárosban, az állami hozzájárulásnak azonban minimálisra kell csökkennie.
   A Dunaferr Lemezalakító Kft. által gyártott új lapradiátor-családot mutatott be LUX-uNi néven a D-ÉG üzletlánc a BNV-n. Az új fejlesztésű termék is a januárban indult értékesítési rendszer megerősítését szolgálja.
   A Momert az eladásainak döntő hányadát kitevő személy- és háztartási mérlegek, de a kávéfőzőkkel elindított háztartási gépek termékpalettája terén is arra törekszik, hogy mind teljesebb legyen a kínálat. Ennek érdekében már nem csak a dunaújvárosi gyárban készülő termékek jelennek meg a Momert neve alatt.
   Az igazgatóság és az fb elfogadta szeptember 20-ai összevont ülésén azt a középtávú stabilizációs tervet, amelyet a Dunaferr vezetése terjesztett a testületek elé. Az elképzelés újabb egyeztetéseket követően került volna a közgyűlés elé. Megbeszélést folytatott Hónig Péter elnök-vezérigazgatóval és dr. Kálmán András polgármesterrel a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa. A szakszervezeti vélemény - mivel későn kapták meg az anyagot, és a tájékoztatás mélységét is kevesellték - nem készült el a közgyűlés időpontjáig. Így az rt. közgyűlésén napirendcserét javasolt az ÁPV Rt. delegáltja. Új igazgatósági tagokat is választott a testület: dr. Angyal Ádám ismert közgazdász - a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem egyetemi tanára - már a júniusi, állami vagyonkezelő által összeállított névsorban szerepelt. Megválasztása azonban akkor nem volt lehetséges, mivel külföldön tartózkodott, és nem adhatott összeférhetetlenségi nyilatkozatot. Vásárhelyi István pedig az ÁPV Rt. igazgatóságának elnökhelyettese. Az új tagokkal az igazgatóság tizenegy főre bővült.
   Közben az önkormányzat közgyűlése Hónig Péter jelenlétében tárgyalta a Dunaferr-koncepcióval kapcsolatos polgármesteri előterjesztést: támogatják a stabilizációs és fejlesztési elképzelést, ha a kormányzat is támogatja a kistérségi fejlesztési tervet.
   Az SZDSZ kampányának részeként Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Előtte többször elhangzott az is korábban, hogy októberben tárgyalja a kormány a Dunaferr stratégiát a kistérségi fejlesztési tervvel együtt. A gazdasági miniszter - a DO kérdésére - azonban kifejtette: erről szó sincs, az ÁPV Rt. privatizációs stratégiája kerül a kormány elé, ennek részeként várhatóan a Dunaferr-ről is döntés születik. Ez igazolódott is.

   Október
   A Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója október elsején az üzemi tanácsok és az Ifjúsági Szervezet kérdéseire válaszolt. Ekkor jelentette be - még nem hivatalosan: megindult az Acélművek Kft. rt.-be történő beolvadásának folyamata.
   Tizenöt évre szóló szolgáltatói keretszerződést írt alá az Alba Volán Rt.-vel a dunaújvárosi önkormányzat, az rt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: az elmúlt évek visszafogott fejlesztését permanens beruházási időszak követi.
   Dunaújváros és térsége főbb fejlesztési irányai címmel tartottak konferenciát október 11-én a Városházán. A legfontosabb momentum volt: az új kistérségi fejlesztési terv nagy előrelépés, főként, ha megindul a konkrét projektek kidolgozása.
   A Dunaferr stabilizációja szempontjából fontos esemény köthető október 18-ához: moratóriumi megállapodást írtak alá a Dunaferrt hitelező bankok: a CIB Bank Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., az OTP Bank Rt., a Raiffeisen Bank Rt. az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által kibocsátott komfortlevél, s az ekkor még novemberre várt kormányülés kapcsán kifejtették, hogy bíznak abban, hogy a Dunaferr biztonságos és finanszírozható működését a cég irányító testületei és menedzsmentje helyreállítja, valamint a stabilizációhoz és fejlesztési koncepcióhoz szükséges finanszírozás biztosításra kerül. A bankok által aláírt szerződés február végéig garantálta a hitelkeret fenntartását.
   Az IBM bejelentette: bezárják a székesfehérvári gyárat. Székesfehérváron ezer, Fejér megye többi településén mintegy ötszáz személyt érint az IBM székesfehérvári gyárának november végi bezárása, összesen 3700 munkahely szűnik meg két ütemben. Az IBM székesfehérvári gyárának saját állományából 114-en a dunaújvárosi kistérségből jártak be dolgozni a januári felmondással érintettek közül.
   Az ÁPV Rt. elnöke, Mészáros Tamás fogadta egy napon előbb az Ifjúsági Szervezet, majd a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség delegációját. Beszélt arról, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága elfogadta a társaságcsoport stabilizációs és fejlesztési koncepcióját, stratégiai partnert keresnek a száz százalékban értékesítésre kerülő cég számára.
   A Dunaferr Rt. igazgatósága október 25-ei ülésén megtárgyalta a Dunaferr Csoport pénzügyi helyzetéről, a megtett és tervezett intézkedésekről, a pénzügyi válságkezelés halaszthatatlan feladatairól szóló előterjesztést. A napirenddel összefüggésben döntöttek arról, hogy meg kell kezdeni a Dunaferr Acélművek Kft. beolvadásának előkészítését a Dunaferr Rt.-be a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Ennek érdekében november 29-ére rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Az igazgatóság határozatában rögzítette, hogy a beolvadással összefüggésben az elengedhetetlen szervezeti átalakításhoz szükséges teendők mellett a létszámot munkajogi jogutódlással veszik át. Az igazgatósági ülést követően a Dunaferr Rt. szeptember 27-én felfüggesztett rendkívüli közgyűlése folytatta munkáját. Elfogadták a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési koncepcióját, valamint a szervezet és a működés optimalizálásáról szóló előterjesztést azzal a módosítással, hogy az állami acélipari koncepció kialakítása jelenleg nem aktuális.
   Október végén a kormány döntött a vagyonkezelési koncepcióról, ennek keretében koncepcionális szinten elfogadták, hogy a Dunaferrt 2003-ban száz százalékban privatizálni lehet. Ezzel a döntéssel kapcsolatban egy héttel később Mészáros Tamás a DO kérdésére elmondta: A privatizációra az üzletileg legjobb időpontban kerül majd sor, jelentkezők vannak, számukra kritériumokat fogalmaznak meg: a céget működtetni kell, minél magasabb foglalkoztatási szintet kell biztosítani, finanszírozni kell a technológiaváltást. Tehát egy tőkeerős céget keresnek.
   A bértárgyalások első fordulója - melyen a megbeszélések menetét rögzítették - október 30-án volt. A konkrét javaslatok november közepi megfogalmazásakor kiderült: az álláspontok meglehetősen távol állnak egymástól. A munkáltató javaslata szerint a személyi jellegű kiadások 10 százalékkal csökkennének, a szakszervezet 7 százalékos bértömeg-növekedést vár el.
   Megszűnt a sajtófőnöki munkakör a Dunaferr Rt.-nél, a sajtófőnök, Eördögh Bertalan október 31-én közös megegyezéssel távozott a posztról. A jövőben a tájékoztatással kapcsolatos szakmai feladatokat is Várkonyi Zsolt, a Dunaferr PR-igazgatója látja el.
   A tulajdonosi közgyűlés október 31-én felmentette Lantai Miklóst a Dunaferr Lemezalakító Kft. ügyvezető igazgatói tisztségéből - a közgyűlés november 1-jétől Menyhárt Ferencet bízta meg az ügyvezető igazgatói teendők ellátásával. Szintén november elejétől lett a Dunaferr Rt. üzletfejlesztési- és porfolió-menedzsmentjének vezetője Tráj Gyula.

   November
   Hónig Péter is részt vett a Medgyessy Péter miniszterelnököt párizsi látogatására elkísérő üzletemberek között. A kormányfő megbeszélést folytatott Jean-Martin Folzcal, a Peugeot-Citroen elnök-vezérigazgatójával, a tárgyaláson kiderült, Dunaújvárosnak nem sok az esélye a jelentős beruházás helyszínévé válni.
   Kereskedelmi vállalkozók az Európai Unióban címmel tartott képzést a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, másnap pedig két olaszországi régió területfejlesztési szakértői találkoztak Dunaújvárosban az EU-integrációs alpolgármesterrel, a Híd Egyesület és a helyi kamara első embereivel.
   Dr. Kálmán András dunaújvárosi polgármester és a Horváth István volt elnök-vezérigazgató november 18-án megbeszélést folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési stratégiájáról. Szertefoszlott azok reménye, akik a volt elnök-vezérigazgató (közeli) visszatérésében bíztak.
   A szennyvíztisztító üzemeltetésében az önkormányzat szakmai partnereként működő cég, az E.ON Hungária Kft. tartott november 20-án sajtótájékoztatót. Az elmondottakból kiderült, a cég jogi átalakulására még várni kell, jelenleg százszázalék önkormányzati tulajdonnal, egy ügyvezetővel működik, azonban a kommunikációját rendesen megalapozták.
   Nem kis vihart kavart Medgyessy Péter miniszterelnök szereplése az MSZOSZ kongresszusán november 23-án. A társaságcsoport jelenlegi vezetése kapcsán a kormányfő elmondta: úgy nem lehet dolgozni, hogy három havonként új vezetőket neveznek ki. Emellett azonban felkérték a Dunaferr korábbi szakembereit, hogy vizsgálják át a társaságcsoport stabilizációs és fejlesztési koncepcióját, mondjanak róla véleményt. A helyi vasasok által feltett kérdésekre már zárt ajtók mögött válaszolt a kormányfő, pedig nem mondott semmi lényegit: megerősítette, felelős döntést fognak hozni.
   A november végi bértárgyalási fordulón a további megbeszéléseket felfüggesztették a kormánydöntések utánra. Előtte azonban a munkáltató bejelentette: az eddigi megállapodásoknak megfelelően kifizetik a karácsonyi bért. Két nappal később az rt. közgyűlése is úgy döntött, hogy a kormánydöntés utánra halasztják a folytatást. A várt időpont szerint december 13-ára. A halasztás oka az volt: a kisebbségi tulajdonosoknak nyilatkoznia kellett arról, hogy az átalakuló részvénytársaságban - az    Acélművek beolvadását követően is - tulajdonosok akarnak-e maradni.

   December
   A Szent Borbála napi országos központi ünnepséget, melyen először ünnepeltek együtt a bányászok a kohászokkal, elsőként kaptak Szent Borbála érmet kohászok, Dunaújvárosban rendezték meg, a házigazda a Dunaferr volt. Az esemény vendég volt Csizmár Gábor államtitkár is, aki a miniszterelnök személyes megbízottjaként koordinálja egy kistérségi foglalkoztatási program elkészítését.
   A dunaújvárosi közgyűlés zárt ülésen tárgyalt a Dunaferr Rt. december 13-ai közgyűlésére kiadandó mandátumról. Dr. Kálmán András két feltétel teljesülése esetén támogathatja az Acélművek beolvadását: az állami tulajdonrész megtartását, a foglalkoztatás fenntartását kívánják biztosítani.
A Dunaferr jelöltjét, Réti Vilmost a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése megválasztotta a szervezet elnökének. Az eseményen részt vett Hónig Péter elnök-vezérigazgató is, aki beszélt a Dunaferr helyzetéről, jövőjéről.
Az ÁPV Rt. székháza előtt demonstrált csütörtökön a Dunaferr Vasas Szakszervezet és az Ifjúsági Szervezet: céljuk a kormánydöntések befolyásolása volt, a meghatározó mértékű állami szerepvállalás fenntartása a részvénytársaságban. Mintegy tizenhatezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át Bálint Mihály az ÁPV Rt. elnökhelyettesének az rt. székháza előtt, majd rövid tanácskozást folytattak az állami vagyonkezelő elnökével, Mészáros Tamással is. Tényszerű ígéretet nem kaptak.
   A Ferrobeton Rt.-vel ismerkedtek a Híd Egyesület tagjai az Üzletemberek Klubjának rendezvényén. A volt BVM helyi gyára a privatizációt követően jelentősen bővítette piacait, és már a határokon túl is vannak érdekeltségeik.
   A U.S. Steel meg akarja venni a legnagyobb lengyel acélgyártó csoportot, és december 11-ei közleményük szerint részt szeretnének venni az esetleges magyarországi iparági privatizációban is közép-európai jelenét megerősítése végett.
    Rendkívüli közgyűlést tartott december 13-án a Dunaferr Rt., az ÁPV Rt. jelenlévő tulajdonosi képviselője megszavazta az Acélművek Kft. beolvadásáról hozott határozatot, az önkormányzatok - így a dunaújvárosi is - nemmel voksoltak, utóbbi, mivel nem kapott garanciát a megfogalmazott elvárásokkal kapcsolatban. A későbbi kormánydöntés függvényében dr. Kálmán András polgármester megfogalmazta reményét: a garanciát megkaphatják, és tulajdonos maradhat az önkormányzat a Dunaferr Rt.-ben.
   December 18-án megszületett a rég várt kormánydöntés a Dunaferr-rel kapcsolatban. Az elkötelezettséget most is megfogalmazták, a hosszú távú működéssel kapcsolatos garanciákat a pénzügyminisztérium privatizációval kapcsolatos határozata fogja tartalmazni. A Dunaferr piaci értéken ad át 6,5 milliárd forintnyi ingatlant és üzletrészt az ÁPV Rt.-nek, az így keletkező forrásnak kell biztosítania a stabilizációt. Mivel a kormánydöntés pontos szövege sem jelent még meg, így ellentmondásosak az érékelések, és azt sem tudni, hogy milyen feladatok várnak az egyes minisztériumokra a Dunaferr és a kistérség jövőjének rendezése érdekében.
   A Dunaferr Rt. és a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., a Konzumbank Rt., a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt., a Postabank és Takarékpénztár Rt., és a Raiffeisen Bank Rt. bankokból álló konzorcium 11.8 milliárd forint összegű szindikált hitelmegállapodást írt alá. A hitelmegállapodás nem bővíti a Dunaferr hitelkeretét, átütemezésről van szó, mely a Dunaferr vállalatcsoport exportcélú termelését finanszírozza, a lejárat 2005. január 3. A hitel tőkeösszegének nyolcvanöt százalékára az Eximbank Rt. garanciát vállalt. A megállapodás további jelentős lépés a Dunaferr stabilizációja felé.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza