január 02. (csütörtök) 11:31

Volán-sztrájk: még semmi sem biztos

Január 6-án reggel fél öt és fél hét között a Volán-autóbuszok nem indulnak el menetrend szerinti útvonalukon, amennyiben nem sikerül addig megállapodni a béremelésről.

   A Dunaújváros Online információi szerint még ma és holnap is folynak a tárgyalások a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az érintett minisztériumok, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. között, bízva a megegyezésben. Amennyiben a megbeszélések nem járnak eredménnyel, január 6-án reggel fél öt és fél hét között kétezer Volán-autóbusz nem indul el menetrend szerinti útvonalán. Ennek ellenére - az időpont közelsége miatt - már folynak az egyeztetések a figyelmeztető sztrájk menetével kapcsolatban a társaságok vezetése és a szakszervezet között, a pontos tájékoztatást holnapra ígérik az illetékesek.
   A buszsofőrök december 5-én demonstráltak az ÁPV Rt. székháza előtt, mintegy 1200 dolgozó vett részt a megmozduláson a huszonnégy hazai Volán-társaság mintegy 25 ezer munkavállalója képviseletében. Ezt követően a szakszervezet megfogalmazta: ha a tulajdonos ÁPV Rt. december 12-éig nem ad megfelelő választ a Volán-buszvezetők jövő évi bérfejlesztési igényére, akkor január 6-án hajnali fél ötkor kétórás országos sztrájk veszi kezdetét. Az érdekvédők megfelelő válasznak a jövedelmek nemzetgazdasági átlagkeresethez való igazítását tekintenék, amelyhez járművezetőnként 29500 forint havi keresetnövekedésre lenne szükség. Ez a 26,4 százalékos bérfejlesztés kilencmilliárd forintjába kerülne az államnak. Azt is megfogalmazta ekkor Inokai Géza, a KKSZ elnöke: ha a januári munkabeszüntetés nem vezet megállapodáshoz, akkor újabb sztrájkokat hirdetnek a volánosok.
   Az érdekvédők szerint a Volán-buszok vezetőinek keresete 20 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. Jelenleg egy autóbusz-vezető havi nettó 70 ezer forintot kap kézhez, és ezért nehéz munkakörülmények között kell megdolgoznia - nyilatkozta Inokai decemberben az MTI-nek. Ehhez képest a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége a jövő évre 3-4,5 százalékos béremelésre tett javaslatot. A KKSZ elnöke hangsúlyozta, a sztrájk eszközéhez hatéves tárgyalás után fordulnak a buszvezetők, akik nemcsak a béremelésért sztrájkolnak majd, hanem az egész szakma presztízsének visszaállításáért. A szakszervezet szerint a Volán-társaságok azért kerültek nehéz helyzetbe, mert szolgáltatásuk nincs rendesen megfizetve.
   Az álláspontok ma is meglehetősen messze esnek egymástól, az ÁPV Rt. immár ötszázalékosra módosított bruttó béremelési javaslatától ugyanis fényévnyi távolságban van a 26,4 százalékos szakszervezeti követelés - írta a Népszabadság. Pénteken - munkaügyi közvetítő jelenlétében - találkozik a Volán-társaságok dolgozóit képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. tárgyalódelegációja. Szakértők szerint azonban a jövő évi bérfejlesztésre vonatkozó álláspontok közötti hatalmas különbség azt jelzi, nagy a veszélye annak, hogy nem születik megállapodás, így január 6-án sor kerül a figyelmeztető sztrájkra.
   Inokai Géza, a KKSZ elnöke úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, azért fogyott el a buszsofőrök és karbantartók türelme, mert bruttó 110 ezer forintos fizetésük a nemzetgazdasági átlag 73 százalékát teszi ki, a közlekedési ágazatban dolgozók béreinek pedig csupán 69 százalékát kapják a havi 200 órás munkáért. Az érdekvédő megerősítette: nem fogadják el az ÁPV Rt. ajánlatát, mert az tovább növelné lemaradásukat, és nem törődnek bele, hogy a jövő évi költségvetésben egyetlen fillért se terveztek a veszteségesen működő Volán-társaságok dolgozói bérének felzárkóztatására.
   Az egyeztetéseket kezdeményező munkaügyi közvetítő szolgálat vezetője, Gulyás Kálmán ugyanakkor azt mondta a Népszabadság kérdésére válaszolva: az ÁPV Rt. által javasolt hároméves megállapodás lehetőséget kínál az egyezségre. Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke az utolsó pillanatig reménykedik az egyezségben, bízik abban, hogy oka fogyottá válik a munkabeszüntetés. Az elnök ugyanakkor úgy véli, irreális az elvárás, hogy egy lépésben 29500 forinttal növekedjen az autóbusz-vezetők fizetése.

(DO-összeállítás)