január 10. (péntek) 15:05

Újrakezdés támogatása külső források bevonásával

A Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány a Phare-program keretében pályázatot nyújtott be olyan komplex munkaerő-piaci szolgáltatáscsomag kialakítására és megvalósítására, amely segíti a nők visszatérését a munkaerő-piacra.

   A program céljáról, tartalmáról és várható eredményeiről kérdezte a Dunaferr Hetilap Szabó Gyula személyzeti vezérigazgató-helyettest, a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány kuratóriumának elnökét.

   - Mi a program célja és kiket érint?
   - A Phare-projekt elsődleges célja egy olyan komplex program megvalósítása, amely segíti az inaktív nők - a gyermekgondozási távollét után, illetőleg 40 év felett - visszatérését a munkaerő-piacra. A benyújtott program specifikus célja, hogy Dunaújvárosban és a kistérségben segítse kialakítani a "helyi foglalkoztatási kezdeményezés", a harmadik szektor létrehozásának keretében, elsősorban nők számára a foglalkoztatás új irányait és színtereit. A Dunaferr csoport szervezeti változásai, a tervezett privatizáció, illetve annak következményei teszik indokolttá, hogy pályázati források bekapcsolása révén segítsük elő a foglalkoztatás fenntartását, illetve a foglalkoztatási esély növelését. A Dunaferr átstrukturálódási, válságkezelési és privatizációs folyamata várhatóan az elkövetkezendő két évben leginkább a 40 év feletti női - döntően adminisztratív/szellemi állományú - munkavállalókat érinti.
   - Kik készítették elő a programot, kik az együttműködő partnerek?
   - A fő pályázó a Dunaferr "Foglalkoztatásért" Acélalapítvány és a Dunaferr Rt. Foglalkoztatáspolitikai Főosztálya - amelynek egyik legfontosabb feladata pályázatok révén külső források bevonása a foglalkoztatáspolitikai feladatok megoldásába -, valamint a Dunamenti Regionális Népfőiskola munkatársai kistérségi együttműködésben dolgozták ki a megvalósítandó programot. A partnerek között van Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ Dunaújvárosi Kirendeltsége, az Innopark Kht., a Duna menti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulása, illetve Adony, Rácalmás, Nagykarácsony önkormányzata, akik önrész hozzájárulásával - a teljes projektköltségvetés 10,3 százaléka - támogatják a program céljainak megvalósítását.
   - Mit jelent a program keretében kialakított komplex munkaerő-piaci szolgáltatáscsomag kialakítása és nyújtása?
   - Az újrakezdést elősegítő program a képzéstől az elhelyezkedésig követi a célcsoport tagjait. A legfontosabb a kiválasztott résztvevők felkészítése a foglalkoztatásra egy modulrendszerű, kétszintű munkaerő-piaci képzés biztosításával. A szolgáltatás két részből áll: az úgynevezett mentori szolgáltatás segíti az elhelyezkedést és a munkában maradást, a jogi, gazdasági tanácsadás, jogsegélyszolgálat és egyéb segítő szolgáltatások megszervezése és nyújtása révén a programban részt vevők jártasságot szerezhetnek munkavállalói létüket meghatározó, befolyásoló tevékenységek gyakorlásában.
   - Milyen eredményeket várnak a program megvalósításától?
   - A kidolgozott program keretében kialakított szolgáltatáscsomag struktúrája, a szolgáltatások tartalma, az alkalmazott módszerek és eszközök jelentősen hozzájárulhatnak a célcsoport helyzetének javításához, az újrakezdéshez. Az elérhető legfontosabb eredmények az esélyegyenlőség növelése, illetve piacképes ismeretek birtokában sikeres visszatérés a munkaerő-piacra.
   - A pályázati kiírás szerint egy úgynevezett kísérleti program megvalósításáról van szó. Mit takar ez a fogalom?
   - Egy kötött struktúrájú projektről van szó, amelyben bizonyos "mérföldkövek" meghatározzák a munkaerő-piaci kimenetet. Az alapképzést - amelynek tárgya a visszatérés a munkaerő-piacra és vállalkozásindítási alapismeretek - egy speciális képzés követi a munkaerő-piacra jutás lehetséges kimenetei szerint. A programba bekapcsolt nők egy része a nyílt munkaerő-piacon helyezkedik el, egy részük önfoglalkoztatóvá válik, tehát vállalkozást indít, illetve néhányuk foglalkoztatása egy úgynevezett kísérleti alprojekt keretében a szociális gazdaságban, elsősorban a hiányzó személyi szolgáltatások területén biztosított. A kísérleti alprojekt, egy Humán Szolgáltató Iroda létrehozását és működtetését jelenti, amelynek célja: kapcsolatépítés és -tartás a közügyeket intéző és nyújtó hivatalokkal, vállalatokkal, vállalkozókkal információszerzés és támogatás céljából. Az adatbázisok alapján az iroda a térség nélkülözhetetlen információs központjává válna, amely nemcsak a kísérleti alprojektben dolgozóknak adna lehetőséget, hanem munkaerő-közvetítést is végezne. A szolgáltató hálózat Adonytól Nagykarácsonyig biztosítana lefedettséget, központja Dunaújvárosban lenne, amely az adonyi és nagykarácsonyi iroda irányítójaként működne, elsősorban a személyi szolgáltatások területén.
   - Az elmondottak alapján arra következtetek, hogy a program előkészítése egy szükséglet-, illetve helyzetfelmérésen alapult.
   - Ez így van. Elsősorban a célcsoportra vonatkozóan egy problémafeltárást végeztünk. A célcsoportra vonatkozóan fel kellett tárni a munkavállalói szándékot, annak irányát, a munkavállalást akadályozó tényezőket, a munkatapasztalatot, a munkavállalói ambíciót. Fontos volt a leendő munkahelyek szempontjából a kielégítetlen városi és térségi szükségletek megismerése is, elsősorban a szociális gazdaságban, a humán szolgáltatások terén. Ezen információk nyújtásában a támogató partnerek voltak segítségünkre. A kistérség egyik egyre inkább elismert déli települése Nagykarácsony, amely a kitörési pontot a nevéhez kötve a mikulás-ünnephez, valamint a karácsonyi ünnepkörhöz kötve jelölte ki fejlődésének új irányát. A látványfalu kialakításával, a turisztika, a kézművesség fejlesztésével új munkahelyek jönnek létre. A kistérség másik, új fejlődési pályán elindult, északi települése Adony, amely a térségfejlesztésben a kitörési pontot a turisztikában és a szociális szféra fejlesztésében jelölte meg. Ezek a fejlesztési lehetőségek foglalkoztatást segítenek elő, akár a nyílt munkaerő-piacon, akár vállalkozás területén.
   - Mikor várható döntés a benyújtott pályázat értékeléséről, mikor indulhat el a program megvalósítása?
   - Legkésőbb ez év márciusában várunk visszajelzést, reményeink szerint támogatást, és akkor a programot április elején indítjuk. A megvalósulás közvetlen haszna - a nők újrakezdésének támogatása - mellett látunk lehetőséget a projektben szerzett tapasztalatok további hasznosítására. A vállalatcsoportnál tervezett szervezeti változások elsősorban az adminisztratív dolgozói kört érintik, akik jelentős számban nők. Ezzel a jelenleginél várhatóan nagyobb fokú foglalkoztatási gonddal küzdő dolgozói körrel nemcsak alapítványunknak, hanem a programba bekapcsolt partneri körnek is számolnia kell. A projekt megvalósítása során szerzett tapasztalatok hasonló, a foglalkoztathatóságot javító - és talán nem csak nők esetében - programok tervezésénél és megvalósításánál hasznosulhatnak.

Sz. I.
(Dunaferr Hetilap)