Tavaly 5,3 százalékos volt az infláció
Tavaly átlagosan 5,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint
2001-ben, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Decemberben 4,8 százalékkal
növekedtek a fogyasztói árak 2001. decemberéhez viszonyítva.
A tizenkét havi árváltozás januárban volt a legmagasabb (6,6
százalék), míg augusztusban volt a legalacsonyabb (4,5 százalék) - áll
a közleményben. Ez alatt a nyolc hónap alatt havonta folyamatosan csökkent
az áremelkedés tizenkét havi üteme, az év utolsó hónapjai mérsékelt növekedést
és stagnálást hoztak e mutatóban. A havonkénti árváltozás az év nyolc hónapjában
drágulást, a három nyári hónapban árcsökkenést jelentett, novemberben pedig
átlagosan nem változtak a fogyasztói árak.
Az éves 5,3 százalékos átlagos fogyasztóiár-növekedést alakító termék- és szolgáltatás csoportok árváltozásának jelentős szóródása tapasztalható: csökkentek a tartós fogyasztási cikkek árai, és átlag alatti árnövekedés következett be a ruházkodási cikkek és az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoportokban. Legnagyobb mértékű áremelkedés a szeszes italok és dohányáruk csoportjában (9,7 százalék) következett be, az átlag felett nőttek a szolgáltatások (6,4 százalék), valamint kis mértékben a háztartási energia (5,5 százalék), és az élelmiszerek (5,4 százalék) tizenkét havi átlagárai.
12 hónap alatt, 2001. decemberhez viszonyítva, az élelmiszerek
árai az átlagosnál kisebb mértékben, 3,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül
jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 14, a cukrászáru
és fagylalt 12, a munkahelyi étkezés 10, az éttermi és az iskolai étkezés,
valamint a büféáruk 9, az alkoholmentes üdítő italok pedig 8 százalékkal
drágultak.
Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a sertéshús (5 százalék),
a baromfihús (9 százalék), ára. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan
1,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2001 decemberében. A háztartási
energia és a ruházkodási cikkek 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben
drágultak. A szolgáltatások átlag feletti áremelkedésén (5,5 százalék)
belül kiemelkedett a postai szolgáltatások 14, a testápolási és oktatási
szolgáltatások 12, a szemétszállítás, a sportrendezvények és a múzeumi
belépők 11, a járműjavítás és karbantartás 10, és a mozi 9 százalékos drágulása.
Az egyéb cikkek és üzemanyagok, illetve a szeszes italok és dohányáruk
árnövekedése szintén magasabb volt az átlagosnál. A dohányáruk 16, az újságok
és folyóiratok 13, a jármű üzemanyagok pedig 10 százalékkal kerültek többe,
mint 2001 decemberében.
(Origo)
|