Ecostat: Gazdasági korrekció az év elején
A folyó fizetési mérleg hiánya 2003-ban várhatóan eléri a 3,6 milliárd eurót, számottevő dezinfláció nem várható, az éves árindex 5,2 százalék körül alakul - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet elemzésében.
A ma közzétett előrejelzés szerint az év gazdasági korrekcióval
kezdődött, a forint árfolyama az előző év utolsó negyedére jellemző erős,
ám nem kellően megalapozott pozíciójából egy spekulációs támadást követően
visszaállt a korábban jellemző és elfogadható szintre.
A kutatók szerint szükségessé válhat a bérköltségek további
jelentős emelkedésének, valamint a forint túlzott felértékelődésének megakadályozása.
Az elemzés hangsúlyozza, hogy a külső egyensúly 2002-ben nagy
mértékben romlott. A folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan meghaladja
a 3,4 milliárd eurót, s a külkereskedelmi statisztikában szereplő áruforgalmi
hiány is feltehetően 3 milliárd euró fölött alakul - teszik hozzá. A deficit
a kutatók szerint 2003-ban várhatóan tovább nő, az import előző évinél
nagyobb bővülése mellett 3,6 milliárd eurós folyó fizetési mérleg hiánnyal
számolnak az idén.
Az inflációs célt meghatározó monetáris feltételrendszerben
jelentős változás történt január közepén. A következő hónapokban a jegybank
legnagyobb feladata az lesz, hogy óvatos kamatpolitikával biztosítsa a
2003. évi inflációs cél elérését, s egyúttal elkerülje a forint jelentős
ingadozását a sávon belül - hangsúlyozza a tanulmány. Valószínű azonban,
hogy a forint eddigi stabilitása megszűnt.
A fogyasztói árak emelkedése 2002-ben az MNB célkitűzésének
megfelelően alakult, az idén nem számítunk számottevő dezinflációra, az
éves árindex várhatóan 5,2 százalék körül alakul - áll az elemzésben. Tavaly
éves szinten 5,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
(MTI)
|