Megmozgatták a hazai szerelők többségét
Közel egyéves akciót zárt a D-ÉG Rt.: az általuk forgalmazott radiátorok záró dugóit gyűjthették a szerelők, értékes eszközökhöz, nyereményekhez juthattak. Az esemény kapcsán az egy éve indult D-ÉG Pont rendszerről is kérdeztük Rivnyák József ügyvezető igazgatót.
 |
| Az egyik kisorsolt Vito a tavalyi Construmán |
A D-ÉG Pont rendszer tavaly januárban indult, az üzletlánc
egységes arculattal, előnyöket jelentő logisztikai rendszerrel jelent meg
a hazai piacon. Jelenleg 137 szerződött tagja van - a januári induláskor
százan csatlakoztak -, emellett 41 olyan szerződött partner, akik a beszerzési
szövetség nyújtotta előnyöket igénylik, azonban nem vették át az arculati
elemeket. A hálózat jól kiegészíti a D-ÉG Rt. 12 saját áruházának működését.
Rivnyák József ügyvezető igazgató sikeresnek értékeli az értékesítési
rendszer első évét, hiszen ezáltal sikerült megőrizniük piaci részesedésüket,
mely jelenleg 52-55 százalék, annak ellenére, hogy jelentős mennyiségben
érkeztek be az országba import radiátorok. Az egyéb épületgépészeti termékek
terén pedig elérték, hogy a beszállítók számára kikerülhetetlenek, hiszen
mindegyik cégnél az első-harmadik helyen állnak a hazai vevők rangsorában.
Az elmúlt év kapcsán fontos emlékeztetni arra is, hogy szeptemberben,
a BNV-n mutatták be a radiátorcsalád új generációját, a LUX-uNi családot,
mely külsőre teljesen azonos az eddig gyártott termékkel, így szabadon
kombinálható vele. Erre utal a névben megmaradt N betű is. Az uni kifejezés
ugyanakkor az új radiátor univerzális, "mindentudó" voltára utal.
A hatlyukas rendszerű radiátort többféle módon lehet beszerelni, akár beépített
szelepesként, akár hagyományos módon bekötve - felszereltségtől függően
-, így a raktárakban jóval kevesebb termékfajtát kell a kereskedőnek tartania
ahhoz, hogy vevőit azonnal ki tudja szolgálni. Más gyártók is forgalmaznak
hasonló, hatlyukas rendszerű radiátort, azonban az áruk miatt eddig az
ilyen radiátorok iránt nem igazán volt kereslet, ebben a piaci szegmensben
nem volt valójában verseny. A D-ÉG hálózatában megvehető termék azonban
olyan kedvező áron kínálja ezt a szolgáltatást - a LUX-N árszintjén -,
amely jelentős versenyelőnyt jelent a Dunaferr radiátor számára. Emellett
a termékhez nagyobb arányban adják majd el terveik szerint a beépíthető
szelepet, így az értékesítés árbevétele ezáltal is nőhet.
Rivnyák József érdeklődésünkre elmondta, hogy az új termék
fogadtatása kedvező, az esztétikusabb beszerelést lehetővé tevő, versenyképesebb
termék piaci hatását azonban - mivel a bevezetés októberben indult, és
a meglévő készleteknek is ki kellett fogynia - csak az év közepén tudják
értékelni.
A piaci pozíció megtartása érdekében a D-ÉG stratégiai együttműködések
kialakítására törekszik, idén vezetik be a D-ÉG Wolf kazánt, a multinacionális
cég a D-ÉG számára gyártja, és kizárólag ez az értékesítési hálózat forgalmazza
az új terméket.
A D-ÉG Rt. az elmúlt évet üzemi eredmény szintjén 435 millió
forintos plusszal zárta, az adózás előtti eredmény várhatóan 290 millió
forint körül alakul. Mindezt 10,1 milliárd forintra becsült konszolidált
árbevétellel érték el.
A hétvégi akciózárás arra is alkalmat adott, hogy az elmúlt
év értékelését, valamint az idei terveket ismertessék a partnerek számára.
Az esemény lényegére visszatérve azonban, az április 19-én indult és december
1-én zárult, a Lemezalakító Kft.-vel közösen indított akció során a szerelők
a radiátorok záródugóit gyűjthették, ötven darabonként sorsjegyet és pontokat
kaptak. A pontokat értékes híradástechnikai eszközökre, szerszámokra cserélhették
be, a sorsjegyek tulajdonosai között pedig vasárnap három Mercedes Vito
Job típusú kisteherautót és két kétszemélyes dominikai utazást sorsoltak
ki. Az akcióban 2411-en vettek részt, a magyar "szerelőtársadalom"
75 százaléka - a regisztrált víz-fűtésszerelők száma hazánkban háromezer.
Az akció idén folytatódik, sikere érdekében a szerelőknek ismertették az
új LUX-uNi alkalmazásával, szerelhetőségével kapcsolatos tudnivalókat,
és gyárlátogatást is szerveztek számukra.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
LUX-uNi: piaci mindentudó
Pont, amire az EU-ban szükség lesz
D-ÉG honlap
|