január 27. (hétfő) 19:50

Bértárgyalás: a szakszervezet az ÁPV bevonását kéri

Ma sem született megállapodás a bértárgyalási fordulón. A szakszervezet ismertette álláspontját, a munkáltató válaszát szerdán fejti ki, a munkavállalók képviselői az ÁPV Rt. bevonását kérik.

   A munkáltató képviseletében Hónig Péter elnök-vezérigazgató, a Vasas Szakszervezet részéről Bálint Mihály, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nevében Poszpischil László elnök vezetésével folytatódott a bér- és szociális tárgyalás.
   Elsőként az érdekvédelmi szervezetek ismertették azt az álláspontot, amelyet vezető testületeik ülésén alakítottak ki a legutóbbi - pénteki - bértárgyalási forduló óta. A szociális megállapodással összefüggésben javasolták, hogy az étkezési bón és hozzájárulás munkáltatói térítési arányának kivételével - amelyet az alapbérfejlesztés mértékéhez kötnek - a munkáltató fogadja el a január 22-i tárgyalási napon kialakított kompromisszumos ajánlatot.
   A munka díjazásával kapcsolatban ragaszkodnak a 4,5 százalékos személyi alapbérfejlesztés mértékéhez és ahhoz is, hogy akiknek a személyi alapbére nem éri el az 50 ezer forintos minimálbért, és a kategóriaszorzóval számított bérkategória szorzó alsó határától legfeljebb 4,5 százalékkal elmaradnak, a tényleges elmaradás értékével legalább megegyező, 4,5 százalék feletti elmaradás esetén minimum 4,5 százalékos személyi alapbérfejlesztésben részesüljenek. A szakszervezeti oldal a munkáltató által javasolt megállapodás további szabályait elfogadja. A szabadságos és a karácsonyi bér esetleges feltételhez kötéséhez azonban nem járulnak hozzá, mert azt garantált bérelemnek tekintik.
   A munkáltató jelezte, hogy álláspontjának megismertetésére a január 29-ei, szerdai tárgyalási napon tér vissza.
   Az érdekvédelmi szervezetek ezt követően tájékoztatták a munkáltatót, hogy az ÁPV Rt. vezetésének bevonását kérik a tárgyalások folytatásához.

(Dunaújváros Online Hírek)

Együttműködés a Dunaferrért
Bértárgyalás: ma sem született megállapodás
Bértárgyalás: pénteken Hóniggal