január 27. (hétfő) 11:20

Csődöt jelentett a DAM Steel

Csődöt jelentett a DAM Steel Rt., a cég közleményben hozta nyilvánosságra: február 18-án a megindított csődeljárás keretében tárgyalásokat kezd a hitelezőkkel megállapodás és fizetési haladék elérése céljából.

A leállított diósgyőri acélmű (MTI)

   Diósgyőrött senki sem tudja megmondani, hogy a termelését idén meg sem kezdő olasz tulajdonú, másfél ezer embert foglalkoztató kohászati cég mikor folytatja a munkát, egyáltalán sor kerül-e erre. Székely Árpád, a DAM Steel Rt. igazgatóságának tagja a hét végén a Magyar Hírlapnak lakonikusan annyit mondott: ma biztosan nem.
   A tulajdonos Cogne csoport képviselői mindenesetre január első napjaiban azt közölték: két héten belül döntésnek kell születnie az újraindulásról, ellenkező esetben műszaki-technikai okok miatt és a megrendelők bizalmának elvesztése miatt akár be is zárhatják a céget.
   Azóta négy hét telt el, és bár a dolgozók az állásidőre járó bérüket kapják, fogytán a bizalom. Annak ellenére is, hogy Káli Sándor, Miskolc polgármestere a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: az olasz tulajdonosok őt úgy tájékoztatták, hogy hamarosan felfűtik a kemencéket.
   A csőd bejelentésével haladékot kaphat hitelezőitől a DAM Steel, a jogszabály szerint a társaságnak 90 nap áll rendelkezésére az egyezkedésre. Pontosan nem tudni, hogy a diósgyőri kohászat mennyivel tartozik hitelezőinek - hírek szerint több százmillió forinttal -, az azonban bizonyos, hogy az olaszok megjelenése óta, vagyis 2001 áprilisától a cég vesztesége meghaladja a hatmilliárd forintot, miközben tőkeemelésre hétmilliárd forintnál többet költöttek.
   A DAM Steel az elmúlt év végén jelezte, hogy továbbra sem tud megegyezni a kohászati társaság acélgyártó kemencéjét villamos energiával ellátó Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Rt.-vel az áram áráról. Az rt. azt is nehezményezte, hogy az elektroacél-gyártás alapanyagául szolgáló hulladékvas piacának liberalizációja miatt megdrágult a beszerzés.
   A DAM-ügy rendezése érdekében a gazdasági tárca előterjesztést készített a kormánynak, ám nem tudni, hogy ez mikor kerül a kabinet elé.
   A DAM csődje egyik nagy megrendelőjét, a Diósgyőri Gépgyár (Digép) vállalatcsoportot is nehéz helyzetbe hozza, hiszen lehet, hogy más beszállító után kell néznie. Az is tény: ha mégis folytatódna az acélgyártás, akkor is legkorábban márciusban kaphat alapanyagot a gépgyártó. A három kft.-ből álló Digép csoport ennek ellenére is nehézségekkel küzd, az elmúlt évet jelentős veszteséggel zárta.
   A cégcsoportot 2001 augusztusában vásárolta meg a hét magán és két jogi személy által jegyzett budapesti TFK Projekt Kft. az MFB tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt.-től, illetve annak cégétől, a Borsod-Abaúj 2000 Kft.-től.
   Azóta nem sikerült rentábilissá tenni működését, mi több, a csoport egyik kft.-je, a Diósgyőri Ipari Park (DIP) Kft. a közelmúltban öncsődöt jelentett, egy másik társaság, a Diósgyőri Gépgyár Kovács- és Sajtolóüzem Kft. működő vagyontárgyainak eladásáról pedig előrehaladott tárgyalásokat folytat a tulajdonos. Amennyiben ez az üzlet létrejön, akkor egy jelentős, tavaly 400 millió forint árbevétel mellett 100 millió forint veszteséget termelő üzletrésztől válhatna meg a cég.
    Az ipari parki szolgáltatásokat biztosító DIP az elmúlt év utolsó negyedében jelentett csődöt. Ez decemberben vált jogerőssé. Ennek értelmében a cég március 19-éig egyeztethet hitelezőivel, akiknek összességében több százmillió forinttal tartozik. Információink szerint a tulajdonos TFK Projekt arra törekszik, hogy olyan megállapodás szülessen, amelynek értelmében a hitelezők tulajdoni hányadhoz jutnának a DIP-ben, amelynek eddigi működéséhez a prosperáló termelő cégektől, elsősorban a hidegüzemi tevékenységet végző Digép Hungary (DH) Kft.-től kellett elvonni a forrásokat.
   A főleg vasúti kerékpárokat, lemezollókat, élhajlítókat, kábel- és szerszámgépeket gyártó DH egyébként kétségtelenül kedvezőbb helyzetben van, mint az úgynevezett melegüzemi társaság. Ez a kft. tavaly minimális veszteség mellett 1,1 milliárd forintos árbevételt ért el. A menedzsment szerint ez lehetett volna több is, ám egész évben likviditási nehézségekkel küzdött a DH, a kereskedelmi bankok közül egyetlen egy sem volt hajlandó finanszírozni a termelést.
   Mindenesetre ez az év kedvezőbbnek ígérkezik. A kft.-nek jelenleg 700 millió forint értékű megrendelése van, az üzleti terv pedig 1,8 milliárd forint árbevétellel számol.

Az Arcelor, a világ második legnagyobb gyártója is felszámolásokra készül

   A belga kormányt és Vallóniát hidegzuhanyként érte, hogy az Arcelor multinacionális acélipari cég igazgató tanácsa számos veszteséges gyártelep bezárása mellett döntött, köztük a vallon iparvidék több telepén is meg akarja szüntetni a kohászatot. A hat ország részvényeseiből álló multinacionális vállalat luxemburgi székhelyén pénteken tartott igazgatótanácsi ülésen úgy döntöttek, hogy az acélipari válság kezelésének jegyében Liege-ben bezárják a meleghengerművet. A vállalatcsoport európai telepein nem folytatják a nagyolvasztók felújítását és korszerűsítését, csak Brazíliában. Az igazgatótanács egyben elrendelte a szociális intézkedések kidolgozását, a leépítésre kerülő munkaerő-állomány átképzését, az iparvidékek új iparágakkal való fellendítését. Laurette Onkelinx belga foglalkoztatási miniszter kijelentette, hogy Belgiumnak feltétlenül - akár bírósági úton is - szembe kell szállnia ezzel a vállalati tervvel, amely hétezer dolgozó állását fenyegeti az amúgy is régóta hanyatló vallon nehéziparban. Vallónia legnagyobb városában, Liege-ben már 22 százalékos a munkanélküliség.

(Magyar Hírlap)

Ma délutánig eldől a DAM Steel sorsa
DAM: lehetetlen hazai helyzet
Leállt a diósgyőri kohászat
A DAM Steel honlapja
Digép-honlap