Délután döntenek róla: aláírják-e
A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség tanácsülése ma délután dönt arról,
hogy aláírják-e holnap a bérmegállapodást a tegnap, az ÁPV Rt. elnökétől
kapott ajánlat alapján.
Tegnap délután újabb bértárgyalási fordulóra került sor az
ÁPV Rt. elnökénél, Mészáros Tamásnál: a megbeszélésen a szakszervezeti
oldal képviselői, valamint a Dunaferr vezetése képviseletében Hónig Péter
elnök-vezérigazgató és Szabó Gyula személyzeti vezérigazgató-helyettes
vett részt - tudtuk meg Bálint Mihálytól, a helyi vasasok elnökétől. A
hétfői bértárgyalási fordulót követően a szakszervezet rögtön megkereste
az ÁPV Rt. elnökét, aki azonnal adott másnapra időpontot.
A munkáltató új ajánlatot ismertetett a munkavállalók képviselőivel.
A szakszervezet ragaszkodott hozzá, hogy a szociális csomag terén a január
22-ei elvi megállapodáshoz tartsa magát a munkáltató. Ezt el is fogadta
Mészáros Tamás, és ellenjegyezte azt a megállapodás-tervezetet, amely a
korábbiakon túl rögzíti az üzemétkeztetéssel kapcsolatos elemeket is.
A munkáltatói javaslat elsőként tartalmaz írásos ajánlatot
a béremeléssel kapcsolatban is, melyet Mészáros Tamás úgy aposztrofált,
mint utolsó javaslatot: azt kérte, a szakszervezeti oldal a Dunaferr helyzetének
újbóli áttekintését követően fogadja el a javaslatot. A munkáltató javaslata
elfogadja a szakszervezet által ajánlott megoldást a végrehajtással kapcsolatban:
azon társaságok munkavállalói esetében, akiknek a személyi alapbére nem
éri el az 50 ezer forintos minimálbérrel és a kategóriaszorzóval számított
bérkategória alsó határát, ha legfeljebb a bérmegállapodásban rögzített
százalékkal maradnak el, a tényleges elmaradás értékével legalább megegyező,
ha az elmaradás e feletti, minimum a megállapodásban rögzített mértékű
személyi alapbérfejlesztésben részesüljenek. Ez a megoldás csökkenteni
hivatott a különbségeket. Mint ismeretes, a tavalyi bérmegállapodás 10
százalékos bérfejlesztése nem tette lehetővé, hogy a kategóriarendszerrel
ráálljanak az 50 százalékos minimálbér alapján történő számításra.
A vasasok koradélután tárgyalnak arról, hogy holnap délelőtt
aláírhatja-e képviselőjük a bér- és szociális megállapodást.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Bértárgyalás: a szakszervezet az ÁPV bevonását kéri
Bértárgyalás: ma sem született megállapodás
Bértárgyalás: pénteken Hóniggal
|