Tárcaközi: legközelebb Dunaújvárosban
Ülést tartott ma a Dunaferr helyzetének rendezése, privatizációja kapcsán
felmerülő gondok kezelésének előkészítésével megbízott tárcaközi bizottság.
Kiderült: még folynak az egyeztetések a privatizációs tanácsadói pályázattal
kapcsolatban.
A bizottság nem kapott részletes tájékoztatást azzal kapcsolatban,
hogy mi fog szerepelni a Dunaferr privatizációs tanácsadójának kiválasztására
szolgáló pályázat kiírásában - tudtuk meg Bálint Mihálytól, a Dunaferr
Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökétől az ülést követően. Azt ismertették
a jelenlévők számára, hogy még további egyeztetések szükségesek e tárgyban,
várhatóan két hét múlva jelenik meg a tenderkiírás a Közbeszerzési Értesítőben.
Így - az előzetes számítások szerint - május végére válhat ismertté a privatizációs
tanácsadó.
Az ülésen természetesen foglalkoztak a vállalatcsoport átszervezési
folyamatának - a projekt jelenlegi helyzetének - az értékelésével. Emellett
az Innopark Kht. tevékenységéről, működéséről, az északi és a déli iparterület
adta lehetőségekről tartott előadást Illéssy István ügyvezető, majd ismertette
a környező települések által nyújtott lehetőségeket. Emellett szólt arról
is, hogy az északi iparterület és Rácalmás között olyan terület található,
amely ideális lenne egy autógyár számára.
A szakszervezeti elnök a DO-nak azt is elmondta, hogy egyre
inkább beigazolódik: a kialakuló foglalkoztatási kérdések kezeléséhez szükséges
pénzeszközöknek nem látszanak a forrásai. Idén 700 millió forintra lenne
szükség. Sem a költségvetés nem tartalmazza a szükséges összeget, sem a
Dunaferr ÁPV Rt. által elfogadott költségvetése.
A grémium legközelebb Dunaújvárosban tartja megbeszélését
április végén, tovább foglalkoznak majd a cégcsoport átszervezésével, valamint
azzal, hogy az ennek kapcsán tervezett leépítések milyen arányban érintik
az egyes szakmák képviselőit. A szakszervezet két-három héten belül - az
elnök-vezérigazgató felkérésére - összeállít egy anyagot nemzetközi kapcsolatainak
felhasználásával: milyen megoldások lehetségesek még a foglalkoztatási
kérdések kezelésére a már felvázolt megoldásokon túl.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Tárcaközi: a foglalkoztatási alapítványokról
Tárcaközi ülésen a kistérség
A bizottság alakuló ülése
A kormány Dunaferr-rel kapcsolatos határozata
|