május 09. (péntek) 20:20

Út, híd: jövőre kezdik

Az autópálya-építések ütemezéséről szóló mai tájékoztatón szó esett a Dunaújvárost érintő beruházásokról is. DO-summázat a helyi vonatkozású elképzelésekről.

Távlati terv (DO-archív)

   Huszonnégy autópálya-építéssel kapcsolatos elképzelés között említette ma a dunaújvárosi út- és hídberuházás elkezdését mai tájékoztatóján Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. (NA) vezérigazgatója. Az elképzelések szerint 2004 tavaszán nyolc szakaszon, mintegy 300 kilométer hosszan kezdődhetnek építkezések a tavalyi 88 milliárd forint helyett 273 milliárdot fordít a kormányzat a jelentős infrastrukturális beruházásokra. A vezérigazgatói tájékoztatón elhangzott: több más beruházás mellett jövőre folytatódik az M6-os gyorsforgalmi út Budapest-Dunaújváros szakaszának építése, az M8-as út dunaújvárosi részének beruházása, és elkezdődhetnek a - DO-n már látványtervekkel bemutatott - dunaújvárosi híd építésének munkálatai is.
   És még egy dunaújvárosi vonatkozású elem a mai tájékoztatóról: az NA május 7-én több más tender mellett meghirdette az M6-os út Dunaújvárost Péccsel összekötő szakaszának engedélyezési és kivitelezési tervének közbeszerzési kiírását is.

(Dunaújváros Online Hírek)

Látvány, tervek