Több száz millióra büntethetik a telefontársaságokat
Kartell gyanú miatt indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal a honi
telefontársaságok ellen, s ha beigazolódik a gyanú, kiemelkedően magas
bírságot róhat ki a hivatal, amely az árbevétel alapján dönt az összeg
nagyságáról.
A Matáv Rt., a Westel Rádiótelefon Kft., a Westel Mobil Rt.,
a Pannon GSM Rt., és a V.R.A.M. (Vodafone) Rt. ellen 2002. februárjában
indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartell gyanú miatt eljárást
- mondta el Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke az MTI-nek. A versenyhivatal
gyanúja szerint a mobilszolgáltatók az egymás felé elszámolt mobil-mobil
összekapcsolási díjakat összehangoltan alacsonyan állapították meg. A vezetékes-mobil
összekapcsolási díjakat viszont túl magasan tartották.
Tavaly júliusban a versenyfelügyeleti eljárást kiterjesztették
erőfölénnyel való visszaélés alapos gyanújára is, egy évvel ezután, a hivatal
hétfői ülésén pedig július 28-ra halasztották az öt cég ellen kartell és
erőfölény gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást.
A szakértők szerint, amennyiben a versenytanács elmarasztalja
az öt szolgáltatót, akkor a GVH fennállása óta kiemelkedően legmagasabb
bírság, több száz millió forint kivetése várható, tekintettel arra, hogy
a bírság összegét az érintett cégek éves árbevétele alapján állapítják
meg.
(MTI-Eco)
|