július 04. (péntek) 09:40

Távozik a személyzeti vezérhelyettes

Szabó Gyula személyzeti vezérigazgató-helyettes távozik posztjáról, ebben természetesen szerepe lehet a múlt hét csütörtöki, menedzsment által kritizált előadásának is.

   Közös megegyezéssel július 4-étől megválik posztjától Szabó Gyula, a Dunaferr Rt. személyzeti vezérigazgató-helyettese, aki a társaságcsoporton belül más beosztásban folytatja munkáját - fogalmaz a részvénytársaság most kiadott sajtóközleménye. Utódja Simon József lesz, aki korábban - megbízott vezérigazgató-helyettesként - már betöltötte ezt a beosztást.
   Simon József 1964 óta dolgozik a vállalatnál. Sok évtizedes tapasztalata, a személyzeti, a humán és a foglalkoztatáspolitika terén szerzett gyakorlata biztosíték arra - a közlemény szerint -, hogy a Dunaferr társaságcsoport átalakulása és privatizációja során a munkaerő helyzetének kezelésével és a foglalkoztatással kapcsolatos kérdések magas színvonalon, hiteles módon lesznek kezelve.
   A múlt pénteki - a közgyűlést követően - az elnök-vezérigazgató szerint megfogalmazott kritika előrevetítette a személyzeti helyettes várható távozását. A DO információi szerint a múlt csütörtöki előadás csak a végső indok lehetett a vezérhelyettes távozására, melyre - a megállapodás szerint - közös megegyezéssel kerül sor.

(Dunaújváros Online Hírek)

Interjú Hónig Péter elnök-vezérigazgatóval
Hivatalos reagálás az előadásban elhangzottakra
Elfogadták a konszolidált beszámolót
Túlfoglalkoztatás a Dunaferrnél: verziók