Demján: Vészhelyzetben a gazdaság
Idén eddig afrikai szintre csökkent a beáramló tőke nagysága, elsősorban
az elmaradt adóreform és a bürokrácia túlburjánzása miatt - nyilatkozta
a Népszabadságnak Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos
Szövetségének vezetője szerint a gazdaságnak vendégmunkásokra és 270-300
forintos euróárfolyamra van szüksége.
A környező országokban alacsonyabb a munkaerő költsége, a
munkáltatók és a munkavállalók számára is kedvezőbb az adórendszer, nincs
iparűzési adó, és a társasági adó sem magasabb, mint Magyarországon, ezért
a tőke elkerüli hazánkat - mondta Demján Sándor a lapnak. Rontja az ország
versenyképességét az is, hogy a növekvő bürokrácia működtetése egyre drágább
a társadalom számára.
Az ismert nagyvállalkozó kritizálta az oktatási rendszert
is: tavaly 190 ezer egyetemista végzett, míg mindössze 28 ezer szakmunkást
képeztek, vagyis a befektetők képtelenek megfelelő munkaerőt találni. Demján
szerint most az adófizetők pénzén diplomásokat képzünk az Európai Unió
számára, míg a munkaerőgondok csak vendégmunkások befogadásával oldhatók
meg.
270-300 forintos euróárfolyam lenne elég vonzó a tőkebefektetésekhez
és hozna megfelelő árbevételt az exportőrök számára - nyilatkozta Demján
Sándor. (A jegybanknak és a kormánynak jelenleg nincs közvetlen árfolyamcélja,
de mind az MNB, mind pedig a kabinet illetékesei 250-260 forintos árfolyamot
tartanak kívánatosnak - a szerk.)
(Origo)
|