július 23. (szerda) 19:45

Nem fizet a kormányzat - a Sun háromszázmilliója

Több hazai informatikai cég küzd azzal a nehézséggel, hogy kormányzati megrendeléseiket nem fizetik ki. Van, amelyik csendesen tűr, de a Sun Microsystems nem ezek közé tartozik.

   A Sun Microsystems Kft.-nek, illetve partnereinek 300 millió forinttal tartozik a kormányzat, és nem hajlandó kifizetni. Keresztesi János, a Sun magyarországi vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy miniszterek és államtitkárok kijelentették neki: nem fizetnek, és ha ez nem tetszik, a Sun forduljon bírósághoz. Keresztesi azonban szeretné ezt elkerülni.
   A Sun sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég nincs egyedül a magyar informatikai piacon. A FigyelőNet is tudósított arról, hogy a közelmúltban Magyarországon járt a HP nemzetközi alelnöke. Akkor csak sejtették a szakmában, hogy tárgyalásain téma volt: fizessen végre cégének a magyar kormányzat. Ez azóta meg is történt a hírek szerint, más cégek azonban nem jártak ilyen jól. Az Econet - amely tőzsdei cég, és ezért nyilvános adatszolgáltatásra kötelezett - az elmúlt hetekben, hónapokban szintén közzétette, hogy egy állami megrendelését nem fizették ki.

   Van, akinek már fizettek?

   A HP-tól a FigyelőNet megtudta: Peter Blackmore alelnök magyarországi látogatása nem volt összefüggésben semmiféle kormányzati fizetési problémával. Blackmore azért látogatott Magyarországra, hogy az itthoni és a regionális piac felértékelődését jelezze, ezért találkozott politikai vezetőkkel.
   A HP-nek egyébként vannak kormányzati megrendelései, és ezek átfutási ideje valóban hosszabb a szokásosnál, de ezek az ügyek semmiféle összefüggésben nincsenek a nemzetközi vezetők látogatásaival - tudtuk meg. A HP-nál elmondták azt is, hogy cégüknek nem okoznak gondot az esetleges "hosszabb átfutási idők", hiszen ismerik a kormányzati ügyek intézését.
   Keresztesi János, a Sun vezetője a kormányzati nem fizetéssel kapcsolatban kijelentette: nem európai a jelenlegi helyzet, és az sem, hogy egyes cégek nagyon közel kerültek a politikához. Szerinte ez az egész informatikai szakmának sem tesz jót. Hozzátette: nem fél megtorló intézkedésektől, az APEH-nak ugyanis már külön szobája van cégénél, az állam pedig a tavaly novemberi-decemberi megrendeléseket nem fizeti ki. Idén egyetlen forint bevételhez sem jutottak a kormánytól - közölte a vezérigazgató, aki a cég tavalyi eredményeiről is számot adott.

(A FigyelőNet nyomán)