Huzavona miatt vészhelyzetben
A kormányzaton, a szocialistákon belüli harcok, a személyek körüli huzavona
miatt került ismét nehéz helyzetbe a Dunaferr. Nem volt csődhelyzet, de
lehet: az igazgatóság levele nyomán adott ki közleményt a bizalom helyreállítása
érdekében az ÁPV Rt.
 Az újabb váltáshoz közeledve a Dunaferr még talán viharosabb
vizeket jár végig, mint másfél éve. És az sem töltheti el túlzott bizakodással
az események szemlélőit, hogy, míg tavaly februárban Horváth István az
ÁPV Rt.-ben leváltása napján még ismertethette a cégcsoport valós helyzetét,
addig a jelenlegi vezetőket senki nem kérdezte meg arról, miként is alakul
a társaságcsoport gazdálkodása. A csődvédelem tervét először a pénzügyminiszter
dobta be a köztudatba, majd Jancsó Péter, az elnöki poszt egyik jelölte,
a Graboplast Rt. elnök-vezérigazgatója által készített prezentációból idézgetett
a Népszabadság. Utóbbi aztán jelentős lavinát indított el: egymás után
jelentkeztek a hitelezők - beszállítók, bankok -, hogy bebiztosítsák pénzüket.
Márpedig, ha a szállítók csökkentik a hitelkeretet, rövidítik a fizetési
határidőt, garanciákat kérnek, ha a bankok megvonják bizalmat, akkor olyan
mértékű forrásbevonásra lenne szükség a Dunaferrnél, amely megoldhatatlan
feladatot róna a társaságcsoportra. Súlyos milliárdokról van ugyanis szó.
Egy rögtönzött ülést követően az igazgatóság felkérte a vezérigazgatót,
hogy forduljon levélben az ÁPV Rt.-hez, oszlassák el a hitelezőkben kialakult
félelmeket. Ennek nyomán - érezve az ügy súlyosságát - az állami vagyon
kezelője sajtóközleményt adott ki, amelyben kiemelték: a Dunaferr nincs
csődhelyzetben. "Ezért sem a kormány, sem az ÁPV Rt. nem tervezi a
Dunaferr gazdálkodásában megjelenő problémák csődeljárásban történő kezelését.
Az ÁPV Rt. álláspontja szerint a Dunaferrnél helyre kell állítani a vezetés
döntésképességét, meg kell kezdeni a rövid távú intézkedések végrehajtását,
valamint egy, a jelenlegi helyzetből kivezető középtávú stratégia kidolgozását.
A pénzügyminiszter felkérte az ÁPV Rt. vezetőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat
a Dunaferrt finanszírozó nagybankokkal a cégcsoport finanszírozásának és
folyamatos likviditásának fenntartása érdekében. A Dunaferr működésének
folyamatos fenntartásában és a társaság reorganizációjának megvalósításában
a kormány kész állami szerepvállalásra is, annak ellenére, hogy mozgásterét
korlátozzák az EU direktívák és a költségvetési lehetőségek."
A Dunaferr folyamatosan pengeélen egyensúlyozó finanszírozása
esetében mindig is kiemelt jelentősége volt annak, hogy milyen megállapodásokat
tudnak kötni a nagy beszállítókkal, illetve a bankokkal, a másik oldalon
pedig, hogy a késztermékek minél gyorsabban vevőre találjanak, azok pedig
minél előbb fizessenek. Ez utóbbi jelentős nyomást gyakorolt a Dunaferr
kereskedelmi cégeire, melyeknek ezáltal rendkívül hatékony munkával kellett
felnőni a feladathoz. A belföldi kereskedelmi hálózatok így talán a legnagyobb
érdeklődésre számítanának egy privatizáció során. (Éppen ezért kell nagyon
megfontolni esetleges eladásukat.)
A beszállítóknál, bankoknál a Dunaferr azzal erősítette pozícióit,
hogy - miként az az elmúlt kormányzat támadásai során vádként többször
elhangzott - sok gondot fordítottak a Dunaferr nevének erősítésére. A nemzetközi
és a hazai szakmai kapcsolatok, a PR-munka, a közölt gazdálkodási adatok,
a sport támogatása, felvállalt szponzorációk mind azt sugallták, hogy a
társaságcsoport erős, megbízható, és ehhez természetesen az is hozzájárult,
hogy tartozásaikat időben fizették. Így a köztartozásokat is, melyek nagyságrendje
az elmúlt tíz év során meghaladta azt az összeget, amely a BCG szerint
a működés körülményeinek helyreállításához szükséges. A cégcsoport körüli
bizalom megrendülése már eddig is jelentős károkat okozott a Dunaferrnek.
Ugyanakkor - áttételesen - a korábbi bizalmi légkör is: a kormányzatok
egymást követően húzták az időt, nem voltak hajlandóak pénzt áldozni a
többségi állami tulajdonú társaságcsoport működési körülményeinek javítására,
az egyre elkerülhetetlenebbé váló fejlesztésekre.
A Dunaferr Rt. megalakulása óta ugyanazzal a problémával küzd,
ezt jól kimutatta a Boston Consulting Group (BCG) által végzett átvilágítás.
Az elmúlt tíz év, és nem a jelenlegi menedzsment működése során alakultak
ki azok a halmozódó gondok, amelyek mind egy tőre vezethetők vissza: tőkehiány.
A jelenleg 80 milliárdos tőkével rendelkező cég forgalma idén meghaladja
a 380 milliárd forintot. Nem a konszolidált, hanem a cégcsoporthoz tartozó
társaságok egymáshoz adódó, halmozott adatai alapján. Azonban a Dunaferrnek
ekkora forgalom fenntartásához kell a szükséges forrásokat biztosítania.
A BCG-jelentés által a működés finanszírozásához feltételként
megadott 50-100 milliárdos tőkebevonás ezen összefüggések keretében talán
érthető. A jelenlegi menedzsment egy jó gazdálkodási év után vette át a
társaságcsoportot. Körülnéztek a kasszában, és csodálkozva tapasztalták:
pénzt nem találtak. Nem a távozók vitték magukkal, ez a működés jellegéből
fakadt. Az acélpiacot jellemző hullámhegyek és -völgyek következtében a
megfelelő tőkével rendelkező gyártók a jobb évek során tartalékot tudnak
képezni a kedvezőtlen időszakokra, amikor a termelést is visszafoghatják,
fejlesztésekkel, felújításokkal foglalkoznak. A Dunaferr a fejlesztéseket,
így például az elkerülhetetlen kohóátépítéseket hitelből kénytelen megoldani,
mert nem tud tartalékot képezni a jobb években. A jelenleg hetven százalékos
eladósodottság sem az elmúlt másfél évben alakult ki, legfeljebb a még
elfogadható mértékről nőtt tovább a már egészségtelennek mondható szintre.
Az elmúlt tíz év értékelése kapcsán ki kell térni a túlfoglalkoztatás
kérdéskörére is. Ki kell emelni, hogy erre vonatkozóan még nem történtek
tényleges felmérések, így a nyilvánosság előtt fel-feltűnő adatok feltételezéseken,
nemzetközi összehasonlításokon alapulnak. Torzító tényezők egyrészt a jelenlegi
működési szerkezet, az elavult technológia, így nehéz megmondani azt, hogy
egy esetleges privatizáció, vagy egy kompromisszummentes racionalizálás
hány munkahelyet érintene, tehát a 3500-4000 fős adatok igencsak elméletinek
mondhatóak. Ugyanakkor az ezen a soron megspórolható összeg sem mondható
valójában túl jelentős költségcsökkentésnek - évi 7-8 milliárd forint -,
melyet jóval meghalad a kialakuló probléma kezeléséhez szükséges összeg.
A szocialista kormányzattól a dunaújvárosiak azt várták -
ahogy a nagyarányú baloldali szavazat is mutatta -, hogy megoldódik a Dunaferr
helyzete, jövője. A kormányváltás utáni első jelek azonban nem igazolták
az elvárásokat: a város és környéke, de a cégcsoport jövője szempontjából
is elsőrendű fontosságú infrastrukturális fejlesztések - 6-os út átépítése,
a Duna-híd és a későbbiekben azon átvezető M8-as, M4-es út - a korábbi
kormány döntése ellenére bizonytalanná váltak. Attól lehetett félni, hogy
"ellopja őket" a szavazati arányával érdemeket kivívó főváros.
Az infrastrukturális beruházások megvalósulására végül a múlt héten ígéretet
tett a gazdasági miniszter.
A helyi és a központi szocialista erők is hamar összetűzésbe
keveredtek. Kálmán András, akit párttársai kértek fel arra, hogy javasoljon
elnököt és vezérigazgatót a Dunaferr élére, Horváth Istvánt ajánlotta az
igazgatóság vezetésére. A korábbi elnök-vezérigazgató nevének hallatára
több szocialista politikus igen sarkos megfogalmazásokkal reagált, és az
egyik kormánytag is kijelentette: kinevezése vállalhatatlan. A Horváth
Istvánra és az Acél XXI.-re a korábbi időszakban megfogalmazott vádak többsége
túlzó, részben alaptalan volt, ennek ellenére voltak olyan elemei, amelyek
több valóságtartalommal bírtak, mint - ahogy a Népszabadság fogalmazott
- egy kabátlopási ügy. Ennél azonban fontosabb, hogy egy ilyen kinevezés
azonnal katapultálná a Dunaferr-ügyet a parlament üléstermébe, a politika
porondjára. Erre viszont ma a legkevésbé van szüksége a társaságcsoportnak
(álláspontunk szerint a legtöbb problémát a Dunaferr-ügy átpolitizáltsága
okozta/okozza).
Emellett a Dunaferrnél (is) sokan tartanak attól, hogy Horváth
István kinevezése visszarendeződéssel járna. Márpedig a régi csapatból
nem mindenkit várnak vissza szívesen a cégcsoporthoz. Így sokan nem értenek
egyet a városban és a társaságcsoportnál a polgármester kezdeményezésével,
melyhez csatlakozni látszik a szakszervezet is: csütörtökön kiadott közleményükben
olyan elvárásokat fogalmaznak meg a Dunaferr új vezetőivel kapcsolatban,
amelyek leginkább Horváth István személyére vonatkoztathatók a jelöltek
közül.
De ha nem Horváth, akkor kicsoda? A csődeljárás elhíresült
felvetésén túl is veszélyeket látnak a társaságcsoportnál Jancsó Péter
Graboplast elnök-vezérigazgató kinevezésében. Győrből származó hírek szerint
több tucat menedzser csomagol: készülnek a Dunaferrhez. Ez pedig kiválthatja,
hogy a még a társaságcsoportnál maradt közép- és felsővezetők is távoznak.
Az itt kialakult szakmai kultúrát nem ismerő menedzsment belépése jelentős
ellenállást válthat ki, egyes - nem kis vonzerőt képviselő - körök már
a polgári engedetlenség, valamint a parlamenti képviselő visszahívásának
lehetőségét fontolgatják (ami persze nettó alkotmányellenes, de fontolgatni
mindent szabad - a szerk.).
A kinevező kormányzat, az abban képviselt többségi párt számára
is veszélyt jelenthet (természetesen ismét politikai értelemben), ha a
Jancsó által képviselt kör a Dunaújvárosban megkapott lehetőséget tulajdonrészek
megszerzésre használja fel - arról nem is szólva, hogy ez a törekvés helyben
is jelentős ellenállásra számíthat.
Az említettek miatt veszélybe kerülhet az az elképzelés is,
miszerint a Dunaferr problémáit érdemes lenne a lokális, ráadásul tisztán
gazdasági szempontokat figyelembe vevő "megoldások" mérlegelése
helyett regionális szinten kezelni, pedig hosszú távon valószínűleg az
hozhat megoldást, ha a térség támogatásával, a megvalósuló infrastrukturális
fejlesztésekkel oldják meg a felszabaduló munkaerő elhelyezését, mellesleg
felvevőpiacot, továbbfeldolgozási lehetőséget teremtenek a Dunaferr-termékek
számára. A következő időszakban a város, a kistérség és a Dunaferr, valamint
a kormányzat, a lehetséges finanszírozók, befektetők között olyan együttműködésnek,
párbeszédnek kell kialakulnia, amely fellendítheti, komplexé teheti az
eddig igazából csak részkezdeményezésekben, elemekben létező térségfejlesztést.
A fentebb leírt félelmeknél fontosabbként értékelhető, hogy
a Dunaferr működőképességének helyreállítása, a középtávú stratégia megalapozása
nem válságmenedzsert, hanem olyan elismert gazdasági szakembert igényel,
aki mind a kormányzati pénzek fogadására alkalmas, mind a finanszírozók,
bankok, szállítók - és a befektetők - számára elfogadható társaságcsoport
képét alakíthatja ki a Dunaferr-ről. Nem véletlenül merültek fel olyan
nevek a sajtóban, mint Bartha Ferenc volt jegybankelnöké, Kupa Mihály volt
pénzügyminiszteré vagy Demján Sándor nagyvállalkozóé. Ez az irány sokkal
kedvezőbb jövőt jelezne a társaságcsoport számára. Ugyanakkor nyilvánvaló
az is: az említettek esetében a jelölt csak kellő kormányzati elkötelezettség,
megfelelő támogatottság - ergo a siker lehetősége - esetén száll ringbe.
A döntéshozók részéről jelenleg leginkább a bizonytalanság
érzékelhető, bár az elmúlt hetekben a korábbinál jóval határozottabb kontúrt
kaptak az egyes irányok, körök. A következő héten még egyeztetés zajlik
az elnöki posztra kinevezendő személyéről: mind a helyi szocialisták, mind
a szakszervezet képviselői remélik, hogy szerepet kaphatnak a folyamatban,
meghallgatják véleményüket. Az idő rövid: június 28-án, pénteken közgyűlést
tart a részvénytársaság, az ott meghozandó döntések nagyon fontosak a jelentős
állami tulajdont képviselő társaságcsoport és a térség szempontjából is.
Ugyanakkor viszont: az idő nem sürget, semmi nem indokolja az elhamarkodott
döntéseket. Az acélárak növekednek, év végére az Európai Unióban akár meg
is duplázódhatnak a néhány héttel korábbiakhoz képes: az erősödő piac,
a csökkenő veszteség jó lendületet adhat a Dunaferr hosszabb távú jövőjének
megalapozásához.
Kőhalmi Kálmán
(Dunaújváros Online Hírek)
Új jelöltek a vasmű megmentésére?
Napirendre vették a személyi döntéseket
Áttörés a Dunaferr és a híd ügyében
|
