június 28. (péntek) 17:03

Dunaferr Rt. sajtóközleménye

(2002. június 28.)

   A Dunaferr Dunai Vasmű Rt. ma rendkívüli közgyűlést tartott. A részvényesek megtárgyalták a társaságcsoport 2001. évi konszolidált beszámolóját, illetve személyi kérdésekben döntöttek. A Dunaferr Rt. vezérigazgatója Hónig Péter lett.
   A Dunaferr csoport tavalyi teljesítményére kedvezőtlenül hatottak a gazdasági környezet változásai. A piac alakulása minden előrejelzést alulmúlt, a 2000 végi rendkívül alacsony árak tovább csökkentek. A gazdálkodási helyzetet súlyosbította a III. sz. kokszolóblokk kritikus műszaki állapota, az ebből következő termeléskiesés, a kokszoló folyamatos karbantartása miatt keletkező veszteség. Mindezek mellett tavaly került sor a II. sz. nagyolvasztó több mint 5 milliárdos átépítésére. Az eredményekre negatívan hatott a forint sávszélesítése, valamint az 1995-98-as évek gazdasági eseményeinek felülellenőrzése nyomán kirótt adóbírság. A társaságcsoport 2001-ben 161 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, 101 milliárdot a hazai, a többit exportpiacokon.
   A közgyűlés az igazgatóság javaslata alapján, a felügyelő bizottság írásbeli jelentésének birtokában, a könyvvizsgáló véleményének meghallgatását követően a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. 2001. évi összevont (konszolidált) beszámolóját 132,4 milliárd forint mérlegfőösszeggel, mínusz 8,484 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel elfogadta.
   A közgyűlés az igazgatóságból visszahívta Králik Gyulát, Tóth Lászlót, Molnár Zoltánt, Nyerges Zsoltot, Németh Miklóst, Pomázi Csabát és Vincze Ágnest. A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Hónig Pétert, Nagy Józsefet, Antali Károlyt, Szabó Zsoltot, Reményik Kálmánt, Petschnig Mária Zitát, Karikás Györgyöt és Kaposi Annamáriát.
   A közgyűlés visszahívta vezérigazgatói beosztásából Tóth Lászlót, megbízatása közös megegyezéssel szűnik meg. A részvényesek Hónig Pétert választották a Dunaferr Rt. vezérigazgatójának.
   A közgyűlés a felügyelő bizottságból visszahívta Galambos Dénest, Józsa Pétert és Ágoston Zsoltot. A felügyelő bizottság új tagjai: Szecsei István, Mészáros István, Jasenszky Nándor és Verebes Lóránt. A közgyűlés felkérte az üzemi tanácsot egy további fb-tag jelölésére.
   A közgyűlés ezután felfüggesztette munkáját, folytatás két hét múlva, július 12-én.


Vissza