Vezérigazgató: év végére a havi veszteség lenullázódhat
Hónig Péter, a Dunaferr új vezérigazgatója interjúnkban beszél a társaságcsoport valós helyzetéről, a stratégia kidolgozásának és a vezetőváltásoknak a folyamatáról, a polgármesterrel kötött szóbeli megállapodásáról és a sporttámogatásokról.
- Sokféle vélemény hangzott el az ön kinevezése előtt arról, hogy
valójában milyen helyzetben is van a Dunaferr. Jó egy hét után miként ítéli
meg a társaságcsoport valós helyzetét?
- Csődhelyzet nincs, nem kell jogilag csődöt jelenteni. Az
első hat hónapban felhalmozott veszteség lényegesen nagyobb, mint amit
az előzetes tervek tartalmaztak. Volt olyan hónap az elmúlt félévben, amikor
a kétmilliárd forintot is elérte a havi veszteség. Ez a folyamat megfordult,
az utolsó hónapban "csak" 1,2 milliárd volt a mínusz, ez a kétmilliárdhoz
képest már egy komoly eredmény. Az előzetes számítások azt mondják, amennyiben
a piaci tendenciák is így maradnak, akkor az év végére a havi veszteséget
le lehet nullára vinni.
Amit itt találtam, az a céggel szembeni bizalmatlanság, a
vezetőcsere során, bizonyos információk alapján a hitelezők, szállítók
idegesek lettek, megpróbálják érdekeiket védeni, szigorító lépéseket tenni,
ami az ő anyagi biztonságukat jobban alátámasztja, ez azonban nehezítené
a cég likviditási helyzetét. Az utolsó napok számtalan találkozása azt
a célt szolgálta, hogy ezt a bizalmatlanságot sikerüljön egy kicsit megfordítani,
és egy kis türelemre kérni a partnereinket. Ezért több bank képviselőjével
többször is találkoztam, holnap is találkozom, partnercégekkel is beszélek,
de pénteken, a munkásgyűlésen a Dunaferr dolgozóival is.
Az ÁPV Rt. azt a célt, azt az első mérföldkövet tűzte ki számomra,
hogy szeptember végére egy középtávú stratégiai tervet állítsak össze,
és az addigi időszakban is igyekezzek a veszteséget csökkenteni. A stratégiai
terv készítése megindult külső tanácsadó bevonásával.
- Egy jó, átfogó stratégia elkészítéséhez azért egy fél évre szükség
van, még akkor is, ha nem éppen egy változás alatt lévő menedzsment dolgozik
rajta. Itt a nyár is, a szabadságolások ideje. Az új vezérigazgató-helyettesek
augusztus közepén állnak munkába. Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt elkészülni
a stratégiával?
- Megpróbálom, ismerem ezeket a buktatókat. Októberben kellene
a kormány elé kerülnie, ehhez szeptember végére kell az ÁPV Rt.-nek benyújtani.
Külső erőforrás bevonása nélkül ez megvalósíthatatlan. A stratégiai tervnek
a fő felelőse Somlai Tibor úr, akit most neveztem ki vállalatfejlesztési
vezérigazgató-helyettesnek. Tehát az ő posztját nem pályáztattuk meg. Ő
rögtön el tudja kezdeni a munkát, remélem sikerül neki.
- A Boston Consulting Group anyagával megismerkedett, gondolom: ismerkedett
az előző vezetés szervezetátalakítási terveivel is, talán az azt megelőző
menedzsment ilyen jellegű anyagaival is. Mennyiben fog ezekre támaszkodni?
- Át fogom tanulmányozni, kellő részletességgel még nem foglalkoztam
az előző menedzsment előterjesztését. A BCG-jét viszont részletesen ismerem,
sőt, azóta volt itt egy találkozó és egy prezentáció, ahol megvitattuk
részben azt az anyagot, részben pedig azt, hogy ők milyen javaslattal élnek
a továbbiakra nézve, javaslataik jók, úgy érzem, hamarosan meg fogunk tudni
velük egyezni, és folytatjuk a munkát.
- Tehát, amikor a stratégiakészítésbe bevonandó külső erőforrásra gondolt, rájuk célzott?
- Még a tárgyalások folynak, de úgy gondolom, hogy igen.
- Miként viszi végig a vezetőváltásokat, folytatódnak a pályáztatások,
vagy a vezérhelyettesek feladata lesz a továbbiak végrehajtása?
- A részvénytársaság a tulajdonosi képviselet útján vezeti
azokat a társaságokat, amelyek a körébe tartoznak. Ezeket a tulajdonosi
jogokat, amelyek eddig személyekhez voltak kötve, magamhoz rendeltem, egyedül
én vagyok tehát a tulajdonosi képviselő. Ahogy feláll a vezérigazgató-helyettesi
kar, őalájuk be fogom sorolni ezeket a társaságokat, át fogjuk tekinteni
őket, hogy áll az üzleti tervük, van-e egyáltalán, és hogy az üzleti tervhez
képest milyen a helyzetük, miért alakult így. Ez alapján lehet dönteni
arról, hogy kell-e vezetőt cserélni. Én nem akarok mindenáron vezetőket
cserélni, mert nem ez az érdekes.
- Gondolom, elsősorban a bizalom helyreállítása a vezetéssel kapcsolatban,
egyfelé húzó menedzsment kialakítása. Ezen a téren úgy tűnik, jó alapokról
indul, meglehetősen magas szintű a megelőlegezett bizalom, ez tükröződött
a DO szavazásán is.
- Igen, így van.
- A Dunaferr hosszabb távú jövője érdekében - a kormányzati támogatások kapcsán is - a társaságcsoportnak együtt kell működnie a régióval. A helyi önkormányzattal történt előrelépés ezen a téren?
- Múlt pénteken a polgármester úrral kötöttünk egy szóbeli
megállapodást. Előrehaladott állapotban van egy regionális fejlesztési
terv elkészítése, azt a célt tűztük magunk elé, hogy a két témát egy napon
tárgyalja a kormány.
- Ott is közelít a nyári szabadság, ősszel önkormányzati választások. Tartható
ez az elképzelés?
- Ők azt mondják, hogy már jól állnak, részükről nem lesz
gond.
- Milyen problémát okoz, ha októberre nem sikerül elkészíteni a stratégiát? A cég számára van-e olyan sürgető ok, ami miatt mielőbb kormányzati döntés kell?
- Csak annyi: az idő pénz. Mielőbb jó lenne tisztán látni.
A stratégiakészítés közben már elő fognak jönni teljesen egyértelmű dolgok,
például a kereskedelempolitika, egyes társaságok beolvasztása terén, akkor
már meg lehet azokat lépni a normális vállalati működés keretein belül.
Ez azt jelenti, szó sincs arról, hogy szeptember 30-áig nem történik semmi,
vagy addig, amíg a kormány jóvá nem hagyja a stratégiát. Mindenképpen azt
kell megnézni, hogy melyek azok a tényezők, amelyekhez kormányzati, ÁPV
Rt., vagy vállalati döntés kell. Az utóbbiakat azonnal meglépjük, az ÁPV
döntését igénylőket meglépjük a folyamat közben, amihez a kormány döntése
kell, azzal meg kell várni azt.
- A kormányzati támogatások, gondolom, nem nyílhatnak meg addig, amíg a kormánydöntések meg nem születnek.
- Nézze, a kormány direktben nem támogathatja az acélipart.
Tehát nem erről van szó. Hanem inkább a kapcsolódó dolgokról. A céghez
kötődő olyan dolgokról, amelyek nem szorosan kapcsolódnak az acéliparhoz.
Ezeknek a támogatásáról lehet szó, vagy ezekkel kapcsolatos kormányzati
szerepvállalásról, emellett regionális fejlesztésekről, befektetések ösztönzéséről.
- A következő nagy feladat az ön számára a privatizációra való felkészítés.
Mikorra jöhet ez létre, milyen formában, és milyen módon kerülhetők el
azok a veszélyek, amiket elsősorban a piacszerzéssel szokat megjelölni?
- A privatizáció nem az én feladatom, az a tulajdonosé. Még
csak azt se mondanám, hogy az előkészítése az lenne. Az én feladatom a
menyasszony kikozmetikázása. Azt tudom, hogy egy üzleti befektető mikor
vásárol meg egy céget nem piacszerzési céllal. Ezért egy ilyen céget szeretnénk
a Dunaferrből csinálni. Aztán, hogy hogyan adják el, és milyen feltételekkel,
az a tulajdonos dolga.
- Mikorra készíthető fel a Dunaferr a privatizációra?
- Az lenne jó, ha minél előbb. 2007-2008-ra mondják azt, hogy
ha nem történik technológiaváltás, vagy jelentős fejlesztés, akkor a Dunaferr
nem lesz működőképes, ezt nem akarom a tulajdonos helyett megítélni, de
úgy gondolom, hogy az lenne a legcélszerűbb, ha ezt a beruházást már az
új tulajdonos végezné el. De az is lehet, hogy mi majd megcsináljuk, mert
jó üzlet: felárral lehet eladni a vállalatot.
- Tehát elképzelhető, hogy addig elhúzódik ez a folyamat.
- Szerintem nem, néhány éven belül lezajlik.
- Említette, hogy nem szerepel az elvárások között a kollektív szerződés
betartása.
- A szakszervezet és a munkavállalók nyilvánvalóan azt szeretnék,
hogy ez a nagyon jó, számukra nagyon kedvező kollektív szerződés minél
több elemében megmaradjon. Én azt mondtam, hogy nem akarok először a kollektív
szerződéshez nyúlni, először megnézném a piaci lehetőségeket, ha egy vállalat
veszteséges, akkor megnézzük, hogyan lehet a forgalmat növelni, hogyan
lehet a költségeket csökkenteni a működés optimalizálásával, az átlátható
szerkezettel, de ha még ez sem segít, akkor hozzá kell nyúlni a személyi
jellegű költségek csökkentéséhez.
- Eddig is létszámstop volt a Dunaferrnél, kívülről csak igen indokolt
esetben, az illetékes vezérigazgató-helyettes jóváhagyását követően lehetett
munkatársat felvenni. Ez a létszám természetes csökkenését eredményezte.
Továbbra is ezt a gyakorlatot követik?
- Még szigorúbban szeretném betartani, azért elég sok felvétel
történt korábban.
- A sporttámogatások terén tervez-e valamilyen változtatást?
- Még nem tudtam megismerni részleteiben, hogy milyen módon
működik együtt a vállalat és a sportegyesület, azt tudom, igen komoly összegekkel
támogatja. Ez a sport nemcsak Dunaújváros, a Dunaferr hírnevét öregbíti,
hanem az országét is. Abban az esetben, ha a vállalat helyzete nem teszi
lehetővé, hogy minden szempontból helyt tudjon állni a sport támogatásának,
akkor valószínűleg az állami sportvezetésnek is ebbe be kell segítenie.
Az teljesen világos, hogyha egy vállalatnak rosszul megy, akkor az összes
kapcsolódó tevékenység gazdálkodásában is költségcsökkentéseket kell bevezetni.
Kőhalmi Kálmán
(Dunaújváros Online Hírek)
Munkásgyűlésen a vezér, közgyűlésen az elnök
Pályázat a vezérhelyettesekre
A Dunaferr-jövő: bizalmi kérdés
A Boston szerint: szerkezetváltás, privatizáció

|