Mészáros: az állam nem lesz tulajdonos a Dunaferrben
A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség a múlt csütörtökön folytatott
megbeszélést Mészáros Tamással, az ÁPV Rt. elnökével. A nagyjelentőségű
megbeszélésről mostanra készült el a tájékoztatójuk.
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselőit
október 24-ére, csütörtökre konzultációs megbeszélésre hívta Dr. Mészáros
Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke. Az eseményről a DO beszámolt,
akkor azonban Bálint Mihály érdeklődésünkre azt mondta, hogy az ott hallottak
értékelését követően közleményt adnak ki. Erre ma délután került sor.
A kiadott tájékoztatóanyag szerint a találkozót megelőzően a Vasas Szakszervezet levélben hívta fel arra a figyelmet, hogy „A Dunaferr Csoport stabilizációs és fejlesztési koncepciója" című anyag szakszervezet által történt véleményezése - a rendelkezésre bocsátott információk alapján - csak formális, hiszen a konkrétumok ismerete nélkül nem lehetett felelősen véleményt alkotniuk.
A találkozón a felek áttekintették a Dunaferr Csoport jelenlegi
helyzetét. A szakszervezet képviselői az ÁPV Rt.-től kapott, október 15-én
dátumozott levél több megállapításával nem értettek egyet, így például
azzal, hogy a DUNAFERR üzemmenete nemzetközi mércével mérve nem hatékony,
alacsony a feldolgozottsági és minőségi színvonal, a termelő berendezések
elöregedettek, és azzal sem, hogy túlfoglalkoztatottság van a társaságcsoportnál.
A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség - közleményük szerint
- a következő fő célokat tartja megvalósítandónak: Dunaújvárosban az acélipari
tevékenységet hosszú távon - legalább a jelenlegi szinten - fenn kell tartani,
a kormánynak meg kell határoznia a szükséges állami szerepvállalást. A
Dunaferr Csoport szervezeti felépítését korszerűsíteni kell a törvények
betartása és a munkavállalók érdekeinek figyelembevétele mellett. A gazdálkodásban
a veszteséget meg kell szüntetni, már 2003-ban legalább nullszaldós eredményt
kell elérni.
Mészáros Tamás a megbeszélésen - a szakszervezeti tájékoztató
szerint - elmondta, hogy a Dunaferr-rel kapcsolatos legsürgetőbb döntéseket
meghozták. Kinevezték az új vezetőséget, amely elkezdte a költségcsökkentő
intézkedéseket, kidolgozta két évre a stabilizációs és fejlesztési koncepciót,
átmenetileg sikerült a bankokkal is megállapodásra jutni a további hitelezésekről.
Ilyen körülmények között hozzá lehet kezdeni a tényleges jövő megteremtéséhez
és a folyamatok megindításához. Olyan szakmai befektetőt keresnek, amely
esetében érvényesülni tud az első számú szempont: a cég további működése
minél magasabb foglalkoztatással, a technológia fejlesztéséhez szükséges
tőke garantálásával. Az elnök kitért arra is, hogy informális érdeklődők
már vannak, de konkrét ajánlat még nincs. Ilyen még nem is lehet, hiszen
nincs is még kidolgozott privatizációs koncepció. (Mint ismeretes, az állami
vagyonkezelő privatizációs koncepcióját az ÁPV Rt. igazgatósága már elfogadta,
a kormányzat döntésére vár az anyag. Ennek részeként kerül a Dunaferr ügye
is - várhatóan - a kormány elé.)
Az ÁPV elnöke arról tájékoztatta a szakszervezetet, hogy a
kormány a novemberi ülésén dönt a Dunaferr privatizációs stratégiájáról
- az állam nem kíván tulajdonrészt megtartani a Dunaferrben -, és - tette
hozzá Mészáros Tamás - ekkor tárgyalja a kormány a kistérségi fejlesztési
programot is. Várható, hogy a 2003. évi költségvetésben a Dunaferr foglalkoztatási
problémáinak kezelési költségei is megjelennek.
Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vezetés élvezi
a tulajdonos bizalmát.
A Vasas Szakszervezet tájékoztatójának szövegében megfogalmazza:
elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy az információk időben és teljes
körűen a rendelkezésükre álljanak, mert csak így lehet a tervezett átalakulásban
és a gazdasági válság kezelésében együttműködnie a szakszervezetnek a vállalatcsoport
vezetésével.
A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői kihangsúlyozták,
hogy a szakszervezet továbbra is nyitott az együttműködésre, de a Munka
Törvénykönyvében és a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződésében
biztosított szabályoknak megfelelően jogaikat mindenkor gyakorolni kívánják,
ezzel - teszi hozzá a közlemény - Mészáros Tamás is egyetértett.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Beszámolónk az ÁPV Rt.-nél tett szakszervezeti látogatásról
Februárig biztos a Dunaferr hitelkerete
A Dunaferr koncepció részletes bemutatása

|