Kormányülés: most nem tárgyalnak a Dunaferr-ről
A kormány pénteki ülésén nem szerepel napirenden a Dunaferr-ügye, tudta
meg a Dunaújváros Online.
A hírt kérdésünkre Csizmár Gábor államtitkár - akivel a Szent
Borbála ünnepet követően készítettünk interjút - is megerősítette. A Foglalkoztatási
és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkárával a Dunaferr Vasas Szakszervezet
és az Ifjúsági Szervezet vezetői hosszas megbeszélést folytattak, melyen
Csizmár Gábor szintén úgy fogalmazott: az ünnepekig születnek meg a kormánydöntések.
Ennek alapján valószínűsíthető, hogy jövő héten sem lesz kormányülésen
a Dunaferr és a kistérség ügye.
Az államtitkár és a szakszervezet megbeszélését követően Bálint
Mihály, a helyi vasasok elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a megbeszélésen
elsősorban ők tájékoztatták az államtitkárt a Dunaferr helyzetéről, át
is adtak egy olyan, szakértői anyagokból álló csomagot a számára, amely
a szakmai kérdésekben való eligazodását segítheti. Megállapodtak abban
is, hogy a két fél keresi egymást, a Dunaferr átszervezése kapcsán felmerülő
foglalkoztatási problémák kezelésére ugyanis program készül, melynek előkészítésébe
- az államtitkár megfogalmazta - széles körbe be kívánják vonni az érintetteket.
A megbeszélésen szó esett a bértárgyalásokról is, a szakszervezeti
oldal elmondta, hogy miért elfogadhatatlan számukra a munkáltatói ajánlat.
Kifogásolták azt is, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást a menedzsmenttől
a cég helyzetével, a tervezett átszervezésekkel, stratégiai elképzelésekkel
kapcsolatban.
Kérdésünkre az elnök kifejtette, hogy a kormánydöntések csúszása
ellenére fenntartják - ami a múlt heti megállapodásban is rögzült -: a
döntések megszületéséig nem lehet érdemben folytatni a bértárgyalásokat.
Tehát a jövő héten sem lesz várhatóan újabb fordulója a bértárgyalásoknak.
Így aztán igen szoros ütemre lehet felkészülni: ha az újabb időpont szerint
valóban megszületnek a döntések karácsonyig, január közepére pedig a menedzsmentnek
le kell tennie jövő évi tervét az ÁPV Rt. asztalára, melynek nem elhanyagolható
elemei lesznek a személyi jellegű kiadások, nem sok idő lesz a tárgyalásokra.
A Dunaferr vezetését is kellemetlen helyzetbe hozza a késlekedés.
Mint ismeretes, a múlt pénteki közgyűlést december 12-ére halasztották,
a kormánydöntések utánra. Így ott is - vélhetően - újabb halasztás lesz.
Közben fontos kérdések várakoznak, ha az Acélművek Kft. beolvadására rábólintanak
a tulajdonosok képviselői, jó féléves folyamat, mire a procedúra lezajlik.
Közben nincs privatizáció, pedig sokan úgy látják, hogy a cégcsoport talpra
állítása csak ilyen módon képzelhető el. Ha azt a változatot fogadjuk el,
hogy állami szerepvállalással kell a Dunaferrnek megerősödnie, felkészülnie
a privatizációra, akkor is veszélyes a késlekedés: a Dunaferr helyzete
továbbra sem mondható stabilnak, minden hét számít.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)
Közgyűlés: folytatás a kormánydöntés után
Kifizetik a karácsonyi bért
DO-interjú Csizmár Gáborral

|