december 12. (csütörtök) 14:24

Döntés karácsony előtt?

Mintegy tizenhatezer aláírást tartalmazó petíciót nyútjott át Bálint Mihály az ÁPV Rt. elnökhelyettesének az rt. székháza előtt. Vásárhelyi szerint még karácsony előtt kormánydöntés várható a Dunaferr további sorsáról.

   A Dunaferr társaságcsoport 8500 munkavállalója azt követeli, hogy a cégben az állami tulajdon a privatizáció után is meghatározó mértékű maradjon - közölte Bálint Mihály, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetségének elnöke az ÁPV Rt. székháza előtt megtartott demonstráción.
   Bálint Mihály közlése szerint demonstrációjuk célja, hogy előmozdítsák az október óta húzódó döntést a cég privatizációjának mértékéről, illetve, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe javaslataikat és tartsák be korábban tett ígéretüket, mely szerint nem értékesítik a teljes céget, legfeljebb annak 25 százalékát.
   Utalt arra, hogy az ÁPV Rt. októberben készített koncepciója szerint a társaság 100 százalékát értékesítenék, ami ellent mond Medgyessy Péter miniszterelnök korábbi ígéretének, mely szerint 25 százalék + 1 szavazatot értékesítenek a társaságból.
   A mintegy 16 ezer aláírást tartalmazó petíciójukat Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatósága elnökének nevében Vásárhelyi István elnökhelyettes vette át. Vásárhelyi István elmondta: tudomása szerint még karácsony előtt dönt a kormány a Dunaferr sorsáról.
   A Dunaferr bértárgyalásai munkáltatói javaslatra mindaddig szünetelnek, amíg a Dunaferrel kapcsolatos kormánydöntés meg nem születik. A szakszervezet elnöke kiemelte: nem fogadják el, hogy 2003-ban ne legyen bérfejlesztés, ne legyen szabadságos bér, ne legyen karácsonyi jutalom, valamint azt sem fogadják el, hogy az aktív dolgozók szociális juttatásai, valamint a nyugdíjasok támogatásai drasztikusan csökkenjenek.
   (A DO helyszíni beszámolójával is hamarosan jelentkezünk.)

(MTI)

Vissza