december 18. (szerda) 22:00

Kormánydöntés: maradtak nyitott kérdések

Hónig Péter elnök-vezérigazgató optimistán nyilatkozott a kormánydöntésről: elfogadták a stabilizációs és fejlesztési koncepciót, és a kormányszóvivő minden lényegi elemet említett tájékoztatójában. Dr. Kálmán András szerint a 6,5 milliárd forint átmenetileg biztosítja a Dunaferr működését.

   A kormánydöntés, illetve az azt ismertető tájékoztató nem tisztázott mindent azzal kapcsolatban, hogy mi vár a Dunaferr-re, illetve a térségre. Pontosan azt sem tudni még, hogy ténylegesen milyen elemeket tartalmaz a kormánydöntés, illetve milyen feladatok várnak az egyes szaktárcákra. Mivel kétségek merültek fel, hogy pontosan mit is kell érteni a Gál J. Zoltán által elmondottakon, teljes terjedelmében közöljük a szóvivői tájékoztató Dunaferrt érintő elemeit (a Dunaferr Hetilap segítségével).
   Mint korábban beszámoltunk róla, a kormány mai ülésén elfogadta a Dunaferr Rt. stabilizációs és fejlesztési koncepcióját, amelyet - mint arról már beszámoltunk - az rt. közgyűlése is támogatott. Döntöttek arról, hogy az ÁPV Rt. hat és fél milliárd forintot biztosít a vállalatcsoport likviditási gondjainak kezelésére. Ebből 1,5 milliárd forintot saját forrásból - a privatizációs tartalék terhére -, a többit pedig e privatizációs tartalék költségvetési feltöltése által. A Dunaferr a pénz fejében termelőtevékenységhez nem tartozó vagyonelemeket ad át, vagyis ingatlanokat, üzletrészeket vesz meg az ÁPV Rt. piaci értéken. Ebbe egyrészt a Dunaferr Stadion Kft. sportlétesítményei tartoznak, másrészt a Dunaferr Vámügynökség Kft. üzletrésze.
   A kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán hangsúlyozta, hogy az évtizedek óta húzódó gondok következtében állt elő a mai súlyos válság, amire a privatizáció adhat megoldást a kormány határozata szerint. Nagyon-nagyon szigorú feltételekkel írják ki a privatizációs pályázatot, tekintettel a foglalkoztatási viszonyokra, a kapacitás fenntartására, a város és térsége további fejlődésére.
   A DO munkatársának kérdésére - hogy a kormány a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési koncepciójában foglalt, kormánydöntést igénylő tételeknek egyetlen elemét emelte ki, és nem döntött a kistérség által kért elemekről sem - a Gál J. Zoltán elmondta, hogy a térséget érintő infrastrukturális fejlesztések szerepelnek a GKM koncepciójában, a Pénzügyminisztérium Dunaferr privatizációs pályázatáról szóló határozata pedig a fentebb leírt szempontokat figyelembe veszi majd. Kiemelte egy másik kérdés kapcsán, hogy most, első körben ezt a 6,5 milliárdos forrást kellett megteremteni, ezt megtette a kormány, elfogadta azt, hogy a privatizáció lehet a megoldás. Összegzésként kifejtette, hogy őszintén gondolja: mindez megnyugtató megoldás a Dunaferr dolgozói és a városban élők számára.
   A Dunaferr Rt. lélegzetvételnyi időt nyer a számára biztosított forrásoknak köszönhetően, kommentálta kérdésünkre Kálmán András, Dunaújváros polgármestere a történteket, azonban a részletek ismeretének hiányában nem kívánt bővebben nyilatkozni a kormánydöntésről. Szintén nem ismerte még a pontos szövegét a kormányhatározatnak Hónig Péter, a Dunaferr elnök-vezérigazgatója, azonban optimizmusát indokolva kifejtette: a kormány elfogadta a Dunaferr stratégiáját, ezzel bizalmáról biztosította a menedzsmentet és az eddigi irány folytatásáról döntött. Ha pedig a kormány a megfogalmazott stratégia mentén elkötelezi magát, akkor azt végre is fogják hajtani, még akkor is, ha esetleg a menedzsment által gondolt, finanszírozást biztosító elemek esetleg nem, vagy más módon kerültek be a döntésbe.
   Azt is elmondta, hogy nincs hiányérzete, hiszen a kormányszóvivői tájékoztatón mindazon lényegi elemek elhangzottak, amelyek a probléma kezelését biztosíthatják hosszú távon. A megkezdett folyamatokat, az átszervezést folytatják, ez fokról fokra javítja a tőkebevonás esélyeit, annak lehetőségét, hogy teljesüljenek a kormányszóvivő által említett szempontok. A Dunaferr iránt élénk az érdeklődés, érthető, ha a stratégiának ez az eleme mielőbb megvalósul.
   Az elnök-vezérigazgató kitért arra, hogy a második félévi számok alapján, a biztosított feltételekkel - melyek fontos eleme az ÁPV Rt.-től (még ismeretlen ütemezés szerint) érkező 6,5 milliárd forint - meg tudják teremteni azt a sokak által merésznek tartott célt, hogy a Dunaferr nullszaldóval működjön.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

A kormányszóvivői tájékoztató szövege
Tudósításunk a kormányszóvivői tájékoztatóról

Vissza