Piaci káoszt okozna a Dunaferr leállása
Sokan értékelik úgy, hogy a kormány által juttatott összeggel még a privatizációig
is meglehetősen szűkösen húzza ki a társaságcsoport. A DO annak nézett
utána: milyen hatásai lennének a Dunaferr egy esetleges leállásának.
A Dunaferr számára a kormánydöntés által biztosított 6,5 milliárd
forint, amelyért cserébe ráadásul értékes ingatlanokat, üzletrészeket ad
át a társaságcsoport az ÁPV Rt.-nek, meglehetősen rövidtávon enyhíti a
finanszírozási gondokat. A Dunaferrtől piaci áron vásárolja meg a 6,5 milliárd
forintos összeg fejében az ÁPV Rt. a Dunaferr Stadion Kft.-be januárban
1,4 milliárd forint értéken apportált sportlétesítményeket, az egész központi
sporttelepet az irodaépülettel együtt, a tömegsporttelepet, a vízisporttelepet,
emellett a Dunaferr Vámügynökség Kft. 50,4 százalékos üzletrészét félmilliárd
forint értékben, és további ingatlanokat, így a bölcskei iparterületet,
egy budapesti irodaépületet, a város déli részén lévő iparterületet, a
Dunaferr Hotelt (a volt tízemeletes munkásszállót), a Dunaferr Klub Hotelt,
és a két balatonszéplaki üdülőt.
A kormánydöntés előkészítésekor készült egy összefoglaló azzal
kapcsolatban, hogy milyen hatásai lennének a Dunaferr leállásának, milyen
szerepet játszik a cégcsoport a hazai gazdaságban. A kormányzat által -
nem ellenérték nélkül - juttatott 6,5 milliárd forint az alábbi tételekhez
képes meglehetősen szerény összegnek tűnik. És hogy még további viszonyítási
pontokat jelöljünk ki: a 64 milliárd forintnyi tartozásállománynak mintegy
tizede, és csak töredéke annak a halmozott forgalomnak, melynek a mértéke
közelíti éves szinten a négyszázmilliárdot, és amelyet valójában finanszíroznia
kell a társaságcsoportnak.
A szerdai kormányülést követő szóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán - talán kissé túlzón - azt mondta, hogy évtizedes problémákból eredeztethető a mai súlyos válság. Az tény, hogy kialakulásában jelentős szerepet játszott az a kormányokon átívelő felelősség, mely szerint megalakulása óta jelentős tőkehiánnyal hagyták működni a társaságcsoportot. A tőkehiányos működés pedig egy ilyen jellegű cég esetében jelentős veszélyforrás.
A kokszoló és a nagyolvasztó a gyártási technológiából fakadóan
folyamatos üzemre készült: hosszabb idejű - egy-két hetes leállás - esetén
a berendezések állaga annyira leromlik, hogy az újraindítás csak komoly
nagyságrendű költségekkel, beruházással lehetséges. A termeléshez szükséges
alapanyagok - amelyeket döntően importból szerez be a cég - és energiák
bármilyen okból történő kiesése lényegében a vállalatcsoport teljes leállását
eredményezheti, hiszen kiesnek a további gyártó fázisok alapanyagai. A
tél miatt ráadásul nagyobb készletekkel kell rendelkeznie a társaságcsoportnak,
hiszen az időjárás miatt az import alapanyagok szállítása - az orosz-ukrán
reláció esetében - hetekre leállhat. Ehhez hozzáadódik, hogy jelentős áremelkedés
indult meg a kokszpiacon, és nem is egyszerű biztosítani a szükséges készleteket,
hiszen hiány van a piacon. Tehát jelentős a vezetés felelőssége, hogy a
szűkös pénzügyi keretek mellett hogyan tudják biztosítani az alapanyag-ellátás
biztonságát.
A Dunaferr szerepe jelentős a hazai gazdaságban. A MÁV forgalmának
tíz százalékát, a MAHART forgalmának átlagban 50 százalékát adják a társaságcsoport
megrendelései. Ezek a fuvarmegbízások 7-8 milliárd forintos tételt jelentenek
évente. A hazai mész-, mészkő- és dolomitfelhasználás 30-40 százalékát
teszi ki a vasmű által igényelt mennyiség. Vas- és acélhulladékból 300
ezer tonnás mennyiséget használ fel a társaságcsoport. Ez az alapanyag
jól értékesíthető külföldön is, azonban az exporttal jelentős energiatartalmú
anyag kerülne ki az országból, így valójában veszteség érné a nemzetgazdaságot.
A Dunaferr leállása érzékenyen érintené a villamosenergiát,
földgázt és ipari gázokat szolgáltató vállalatokat. A MOL Rt. 9-10 milliárd
forintnyi, a DÉDÁSZ Rt. 5-6 milliárd forintnyi, a LINDE Gáz Rt. 3-4 milliárd
forintnyi energiát szolgáltat a társaságcsoportnak évente. A gőzszolgáltatás
szüneteltetése télen vezetékek kilométereit tenné tönkre, és a városi távhőszolgáltatás
terén is alternatív megoldást kellene biztosítani.
A Dunaferr Csoport évente 20 milliárd forint felett fizet
be a központi költségvetésbe - adó, vám és egyéb járulékok -, ezek természetes
módon jelentősen visszaesnének egy leállás esetében. További, nagyságrendileg
milliárdos állami bevétel elmaradását jelentené, hogy a Dunaferr beszállítóinak
jelentős része egyik napról a másikra tönkremenne. A társaságcsoport 15
millió tonna nagyságrendű anyagmozgatását, az eszközök karbantartását,
tartalék alkatrészek biztosítását és egyéb feladatokat ellátó alvállalkozók
új piacokat csak hosszabb idő alatt, jelentős költségek árán tudnának megszerezni.
A vertikális gyártási hálózat végén lévő egyes termelő üzemek:
a hideghengermű, a horganyzott termékek gyártása, a profil és radiátorgyártás
importból származó alapanyagokból hosszabb távon is fenn tudják tartani
termelésüket. Elméletileg. Azonban az import beszállítói lánc kialakítása
hónapokat vesz igénybe, kiszámíthatatlan, hogy a adott árszint mellett
gazdaságos működést tudnak-e kialakítani, és a termeléskiesés, -csökkenés
idején elvesztett piacokat hogyan tudják visszaszerezni.
A termelés leállása a vevőkre is igen jelentős hatást gyakorolna.
Az, hogy a megrendelők nem jutnak hozzá a termékekhez, belföldön 5-600
kis- és középvállalkozást érintene érzékenyen, és közvetve számtalan továbbit.
Az acéliparban megszokott rendelési idő negyedév, így óriási acéltermékhiány
alakulna ki a Dunaferr leállását követő 1-3 hónapban, ez jelentősen felhajtaná
az árakat.
A piaci káosz akár egy évig is elhúzódhatna. A Dunaferr 5-600
ezer tonna laposterméket helyez el a hazai piacon. Ennél a nagyságrendnél
a kereskedőknek nem menne egyik napról a másikra az átállás az importbeszerzésre,
mely az ország számára is jelentős devizakiadást jelentene. Ugyanakkor
a Dunaferr exportpiacait - melyek a világpiacon csekély, 800 ezer tonnás
nagyságrendet képviselnek - pillanatok alatt átvennék a vetélytársak, egy
esetleges újraindulás után csak hosszabb idő és jelentős költségek árán
- milliárdos nagyságrendű árbevétel áldozatokkal - lehetne ismét visszaszerezni
a vevőket.
A várost érintő hatásokat fel sem lehet mérni igazából. A
cégcsoport 8500 munkavállalót foglalkoztat, a térségben 30-40 ezer ember
munkája függ a Dunaferrtől, közvetve mintegy 100 ezer ember egzisztenciáját
biztosítja - becslések szerint - a társaságcsoport működése. A negatív
példaként rendre felhozott Ózd és Diósgyőr, a borsodi térség esetében történtekkel
kapcsolatban ki kell emelni, hogy a Dunaferr másfélszer akkora acélgyártási
kapacitást képvisel, és az is tény, hogy az oda juttatott, 100 milliárd
forintot közelítő szociális és más támogatások ellenére ma is jelentősek
a gondok, a munkanélküliek száma.
Az előbbiek felsorolása korántsem jelenti, hogy közvetlen
veszélyét látnánk a Dunaferr leállásának. Azonban a Dunaferr kapcsán meghozott
döntések mögött húzódó felelősség szempontjából fontosnak gondoljuk ezen
tények ismeretét is. Nem véletlen, hogy a The Boston Consulting Group is
elemezte jelentésében azt: milyen hatása lenne a Dunaferr leállításának,
és megállapításuk szerint messze ez lenne a legköltségesebb megoldás, közvetlen
költségeit 130 milliárd forintra tette a jelentés, a fokozatos elsorvasztás
is 100 milliárdot igényelne. Ezekhez az összegekhez mérve is meglehetősen
csekélynek tűnik a kormányzat döntésében megfogalmazódó szerepvállalás.
A cég valódi stabilizációs pályára állításához ugyanis - egyes szakértők
szerint -, még a későbbi nagyobb tőkebevonás, privatizáció előtt 15-20
milliárd forintnyi forrásbevonásra lenne szükség. Hónig Péter a DO számára
szerdán úgy nyilatkozott, hogy a most biztosított feltételek esetén is
elérhető a nullszaldós működés. Reméljük, neki lesz igaza!
Kőhalmi
(Dunaújváros Online Hírek)
Kormánydöntés: maradtak nyitott kérdések
Írásunk a stabilizációs és fejlesztési koncepcióról
|
