Kapolyi a privatizációról
A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség meghívására ma dunaújvárosi munkamegbeszélésen vett részt dr. Kapolyi László, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja. Az ipari miniszterből lett nagytőkés elsősorban a Dunaferr privatizációjáról beszélgetett meghívóival, értesült a DO.
 |
Bizottsági meghallgatás - archív képünkön
középen dr. Kapolyi László, a háttérben
Bálint Mihály (fotó: Kis Péter) |
Egyértelműen az Országgyűlés gazdasági bizottságának május
végi - természetesen a DO hasábjain is megzengetett - kihelyezett dunaújvárosi
ülése volt előzménye a volt ipari miniszter mai látogatásának, amelyen
természetesen a vállalatcsoport közelgő privatizációja volt a központi
téma, erősített meg értesüléseinket Bálint Mihály, a vasas szövetség vezetője.
Dr. Kapolyi László a május végi vizit után ezúttal a szakszervezet meghívására
látogatott a Dunaferrbe, a reggel nyolc órától tizenegy utánig tartott
tanácskozáson részt vett Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója,
valamint a szövetségi tanács tagjai - mintegy ötvenen. Bálint Mihály a
DO-nak:
- A mai tanácskozás álláspontunk szerint jó felvezetés volt
a holnapi munkásgyűléshez, hiszen azok a kérdések kerültek terítékre, amelyek
a vállalatcsoport dolgozói állományát leginkább érdeklik. Dr. Kapolyi László
- akit nemcsak bizottsági és akadémiai tagsága, tudósi és politikusi szerepe
miatt, de rendkívül szerteágazó gazdasági, sőt diplomáciai kapcsolatai
miatt is tisztelhetünk - elsősorban a vállalatcsoport küszöbön álló privatizációjáról
fejtette ki álláspontját. Mégpedig két szempontból: az egyik az, hogy milyen
feltételekkel születik a privatizációs szerződés, a másik - ezzel szervesen
összefüggő - tétel pedig természetesen a majdani privatizátor kiléte.
Az első "tétel" maga a privatizáció: teljes egyetértés
alakult ki a vendég és a szakszervezetek között a tekintetben, hogy - ha
már a kormányzat a Dunaferr magánosítása mellett döntött -, akkor a lehető
legszigorúbb feltételekkel menjen végbe a privatizáció. A DO kérdésére
Bálint Mihály elmondta: a "kemény feltételek" két alaptényezője
a kohászat hosszú távú fenntartása Dunaújvárosban, valamint a privatizáció
utáni évekre vonatkozó foglalkoztatási garanciák rögzítése. A tájékoztatón
dr. Kapolyi László felajánlotta segítségét és kapcsolatait, valamint elismételte
a gazdasági biztosság ülésén is hangoztatott álláspontját, mondta a DO-nak
Bálint Mihály. Dr. Kapolyi László érvelése szerint a kohászat hosszú távú
fenntartása érdekében orosz és ukrán szakmai befektetői körök "befutása"
lenne a legoptimálisabb - lévén e befektetők hatalmas alapanyagkészletükkel
olcsóbbá is tehetnék a termelést. A gazdasági bizottság tagja ugyanakkor
azt is elmondta, hogy az "orosz-ukrán vonal" a jelenlegi elképzelések-konstellációk
szerint nem szerepel az első számú befektetők között.
Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)
Kihelyezett ülés a Dunaferrben
|