Krisna tudat Dunaújvárosban

05.12

 

 

- Indiában nyolcszázmillió ember vallása -

Beszélgetőtársam - nevezzük Józsefnek - anonimitást kért tőlem, hiszen sokan ismerik, és nem szeretné, ha hitvallása külsőségei alapján, felszínesen ítélnék meg. József Krisna-tudatú hívő.

- Hogy kerültél kapcsolatba ezzel a vallással?

- Kicsit túlzónak tűnik talán a megfogalmazás, de Krisna kegyének tekintem, hogy én megismertem a Krisna-tudatot. Úgy történt, hogy találkoztam az utcán a Krisna-tudatú közösség tagjaival, akik könyvet adományoztak itt, Dunaújvárosban. Kíváncsi voltam, hogy mik lehetnek ezek a könyvek, de mivel biztos vagyok benne, hogy semmi sem véletlen, ez sem lehetett az. Ez önmagában még kevés lenne, valamennyire érdeklődni kell a dolog iránt, azokat a könyveket el is kell olvasni. Bennem megvolt a hajlam, korábban is érdeklődtem a lelki dolgok iránt. Addig is többször feltettem magamnak a kérdést, hogy miért vagyunk ezen a világon, de sem a főiskolán, sem az egyetemen erre nem kaptam meg a választ. Ezekben a könyvekben viszont igen.

- Hogyan gyakorlod a vallást? Köztudott, hogy a közelben nincs Krisna-közösség.

- Ma már nem olyan nehéz eljutni akár Budapestre, akár Somogyvámosra, de minden Krisna-tudatú hívőnek megvan a maga házi szentélye, ahol a murti-imádatot gyakorolhatja. A murti Krisna szobor formája. A murti lehet kőből, fából, de lehet egy festmény is, ugyanazt a célt szolgálja: Krisnát imádni, odaadó szolgálatát végezni, és ebben a szentélyben tudjuk a gondolatainkat rendezni, meditálni is.

- Hogyan változott meg az életed azután, hogy találkoztál a Krisna-tudattal?

- Az emberben belül történik a változás, lehet, hogy más nem veszi észre. Az a feszültség, ami bennem volt, megszűnt. Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok azóta. Úgy érzem, hogy megkaptam azokra a kérdésekre a választ, amelyek arról szólnak, hogy mit keres itt az ember a világon, tehát az alapvető sorskérdésekben megoldást nyújtott. Megváltoztatta alapvetően az életemet, úgy hogy én csak segítséget kaptam ezen keresztül. Jobban el tudom helyezni magam ebben a társadalmi környezetben. Krisna minden embert egyformán szeret, és ezt próbálja átadni.

- A munkatársaid, üzletfeleid tudják, hogy te milyen hitű vagy?- Csak a legközvetlenebb munkatársaim tudják, de ők is értetlenül fogadják. Többségében nem értik, hogy miről van szó. Azt viszont én nem értem, hogy miért nem kérdezik meg, amit nem értenek. Én örülnék, ha jobban megismernék ezt a dolgot. Azt látom, hogy az emberek többsége csak sodródik, és nem keres megoldást, nem gondolkodik el azon, hogy vajon ami vele történik, az miért úgy van.

- Családban élsz. A feleséged és a gyerekeid is Krisna-tudatúak?

- Ha veled beszélgetek, és téged megérint, akkor benned is megindul egy folyamat, te is Krisna-tudatossá válhatsz, mert Krisna-Isten olyan kegyes, hogy ha csak beszélnek még róla, akkor megengedi, hogy feléledjen az iránta való vágyakozás, szeretet. Ha nem most, akkor később elérkezik ez. A kérdésedre a válasz az, hogy igen, nálunk mindenki Krisna-tudatos.

- Mi az oka annak, hogy te nem viseled a Krisna-tudatú hívők jellegzetes külső jeleit: a borotvált fejet és az indiai ruhát?

- A Krisna-tudatú hívők közössége egy kis egyházként, vallási közösségként van bejegyezve. Az csak nézőpont kérdése, hogy vallásként hisszük-e, fogjuk-e fel. Krisna azt mondja: “… adj fel minden vallást, és egyedül fogadj el engem…”. A mai ember számára, aki ebben a júgában - ebben a korszakban - él, abszolút feledésbe merült az Isten-tudat. Indiában ma is nyolcszázmillió ember vallja ezt a vallást magának.
Számomra a Krisna-tudat, Isten-tudat foglalkozik kimerítően a válasz megfogalmazásával. Igazából ez nem is csak egy vallás, hanem egy tudomány. Meghatározott a feladatom, mint családos embernek - grihastának -, elsősorban helyt kell állnom ebben a létben, ahol most vagyok - mert ezt vállaltam -, el kell tartanom, fel kell nevelnem a családomat. Amikor ezeken túl vagyok, akkor meg van a lehetőségem arra ötven-hatvan évesen, hogy visszavonult életet éljek, és akkor felölthetem magamra a Krisna-tudatú közösség ruháját, és leborotváltathatom a hajamat.-bt-

(7közlap)

Vissza