I Love Kapolcs!

07.12. Szerda
  



A Művészetek Völgye- varázslatosan csengő fogalom mindazok számára, akik akár egy alkalommal ellátogattak a nyári szórakozás e kellemes színterére. Itt, a Balaton felvidéken, ahol még létezik az út menti kék kutak romantikája, ahol más napokon minden túlontúl nyugodt és csendes, a meleg évszak tíz napjára felpezsdül az élet. Négy apró falvacska minden öröm forrása: Monostorapáti, Kapolcs, Taliándörögd, Vigándpetend- a tér, amelyre valaha, sok-sok évvel ezelőtt talált rá a rendezvény egyik szervezője, Márta István (főállásban az Új Színház igazgatója). Akkortájt- völgyi időszámítás szerinti nulladik évben (1987)- csak úgynevezett "baráti összejövetel" zajlott a művészet jegyében kizárólag Kapolcson. Majd évről- évre egyre több program várta az érdeklődők egyre nagyobb tömegét. Mostanra már, hozzáértő és amatőr körökben egyaránt, a nyár egyik legnagyobb eseményeként tartják számon a "kapolcsi napokat". Vajon miért?
Az ember fogja a hátizsákját, hanyagul belecsomagolja a legszükségesebb holmikat, kell még némi pénz (ez elengedhetetlen), meg egy hálózsák (ez fontos)! Szállás biztosan adódik- a tapasztalat szól belőlem-, mert a falubeliek párszáz forint ellenében szívesen biztosítanak fekhelyet, mosdási lehetőséget a maguk portáján. Ilyenkor az ember egy pincében is nyugodtan elalszik - ha eléggé meleg az idő. (Egyébként a focipálya is egy jó variáció- szintén tapasztalat.) A kevésbé természetfüggőket pedig a helybeliek házaiban, vagy a kempingben elszállásolják. Aztán indul a reggel (-kora délután, az esti tivornyától függően). Esetleg mehetek kiállításokra, vannak stílusosan viccesek, amatőr festők tájképei, vagy a helyi tűzoltók története. A templomokban hangszeres zenét, kórusműveket hallgathatok, a Csigaházban jazz, blues, pop-rock koncertet. A kicsinyeket vihetem naponta játszóházba, vagy mondjuk a gólyalábakon táncoló Maskarás Együttes előadására. Nézhetem az alternatív, amatőr és hivatásos színházak műsorait (például Új Színház). Dörögdön a megunhatatlan élet- és előadóművész, Szőke András udvarházi show-ját mulathatom végig. Van filmvetítés is, persze csak a javából!… Szerény ízelítő a színes programokból. Minden, ami látható, hallható, hihetetlenül stílusos, végtelenül kedves, szívet melengető kivitelben, s olyan természeti környezetben, amely kizárólagosan méltó ennyi és ilyen szintű művészet jelenlétéhez.
Ha megéhezem, a büfékben bőven válogathatok, ha megszomjazom, egy tűzoltóautóból söradagoló kocsinak átalakított járgányból kiabálnak rám: "Egy Dreher nem Dreher! Vegyen az embernek is, hátha este kedvesebb lesz!" Kézműves kiállítás, kívánatos portékák roskadásig megrakott asztalokon. A négy falu között pedig Csigabusszal közlekedhetek, de itt az autóstop is kiváló módszer: mindenki tudja, hova szeretnék eljutni- általában elsőre, másodikra bejön!
A rendezvény külön látványossága a "napok" másik szellemi szülőatyja: Galkó Balázs (hivatásos színművész). Tavaly Kapolcs közepén, egy háztetőn hegedülve szórakoztatta a járókelőket.
Ha az estém enyhébbre sikeredik, másnap reggel kirándulhatok a közeli Hegyesdre, a várromhoz, vagy fürödhetek a falu bányatavában. A lehetőségeim korlátlanok, csak jól kell válogatni, hogy semmit sem hagyjon ki az ember. Minden adott: a környezet, a művészet, a szórakozás. Így lesz ez idén is július 14-23-ig !
Némi ízelítő a programokból:

Július 14. (péntek)

KAPOLCS
16.00 Malomsziget
Ünnepélyes Megnyitó
Közreműködik: Bab Társulat
18.00 Meseország - Gyerekprogram
Turka-játék, A táncoló kecske - Levendula színház
19.00 Katolikus templom - Egyházi zene
Orlando énekegyüttes koncertje
20.00 Kávé Ház - Könnyűzene
Vas-Bocskai Bistro Blues Band
A mondém hangulatból eljutunk a szerelemig és más nyelvi játékokig. Mókás dalok olyanok számára, akik eddig még nem kíséreltek meg öngyilkosságot, de most szeretnének

TALIÁNDÖRÖGD
21.00 Közösségi Ház - Színház
Don Quijote kalandjai - Szkéné Színház
Rendezte: Regős János
Cervantes regénye és a színészek improvizációi alapján írta és rendezte: Regős János.
A nagyotmondásba beleőszült réveteg poszthobó mellől hiányzik Rosinante, a hű paripa, így csak rozzant biciklijével vándorol kalandról kalandra a színpad út-terében
Szereplők: Dióssi Gábor, Thuróczy Szabolcs, Szemerédy Virág, Enyedi Éva, Pintér Béla, Hernádi Csaba

VIGÁNTPETEND
19.00 Tókert - Gyerek program
Fenevadak az utcán, óriásbábos utcaszínház
A Bab Társulat elődása

MONOSTORAPÁTI
20.00 Világzene Színpad - Népzene
Ghymes Együttes (Szlovákia)
A Ghymes zene magyar, valamint közép- és kelet-európai népzenei gyökereken táplálkozik. Ars Poeticája a muzsika egyetemessége.
Az eltelt évek számukra a tisztítótüzet jelentette, és lassan a népzenei elemek alkotói elképzeléseikhez simultak. A ritmusok feszesebbé váltak, a hagyományos népi hangszerek mellett előkerült a szaxofon, a dobfelszerelés. Improvizációk készültek és belekeveredtek a World Music kategóriába.
Alex Horsche - altáji sámánzene


Ha a részletes programra vagy kíváncsi, a következő címen keresheted:
www.kapolcs.hu


Azért némi félelmem mégis akad: az egyre növekvő népszerűségtől nem veszít-e el valamit a Művészetek Völgye családias varázsából? Biztos, hogy mindenki az igényes szórakozásért utazik a Balaton felvidék művészvölgyi falvaiba? Remélem, nem kell csalódnom, eddig minden hibátlanul működött. (Még a hajnali esőt is átvészeltük a szabadban.) Azért bizakodjunk, van itt bőven látnivaló! Kalandra fel, irány Kapolcs, Taliándörögd, Vigándpetend, Monostorapáti - a Művészetek völgye- eddig színötös!

VIVI

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza