"Ne habozzunk, mossunk fogat!"

09.15. Péntek

 

Guiness rekord-kísérlet a József Attila Iskolában



A fogszuvasodás és fogágybetegség sokakat kínoz ma még Magyarországon. A felmérési adatok arról tudósítanak, hogy hazánk az európai "toplista" végén kullog még! A Magyar Fogorvosok Egyesületének és a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi tagozatának támogatásával az egyik fogkrémgyártó cég a tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezi a "Szájápolási hónap"-ot. A megelőző program keretében közel 600 fogorvos ingyenes vizsgálaton várja a betegeket az ország kijelölt rendelőiben.

Tavaly a budapesti Széchenyi Általános Iskola 400 diákja a nagy nyilvánosság előtt, a Budapesti Műjégpályán együtt mosta a fogát. Akkor a Guiness-kísérlet nem járt sikerrel, hiszen Angliában 1100-an vállalkoztak ugyanerre. Idén azonban a pestiek megismételték tegnap tettüket, de már az ország más városainak iskolásai is segítettek ebben. Például a dunaújvárosi József Attila Általános Iskola tanulói! Csütörtökön tizenegy órakor Budapest és Dunaújváros mellett Nyíregyháza, Pécs és Szombathely diákjai is fogkefét ragadtak. Egyidőben közel 2600 nebuló tisztította fogait. Egymással internetes kapcsolatban álltak, sőt ez által a világon bárki részese lehetett a kísérletnek. A felvételeket elküldik a Guiness londoni központjába, ahol eldől, hitelesíthető-e a rekord!

Fodor

(7közlap)

Vissza