szeptember 26. (kedd) 12:38

Fejlődésre ítélve(?)

Rácalmáson tanácskozott a megyei területfejlesztési tanács

Rácalmáson tartotta soros ülését hétfőn a megyei területfejlesztési tanács. A témák között a készülő megyei területrendezési tervről szóló beszámoló is szerepelt.

     A megyei területfejlesztési tanács elsőként a területi kiegyenlítést szolgáló pályázatokról próbált dönteni. Hét érkezett be a kiírt határidőig, azonban ezek közül mindössze Mezőszilas pályázata volt minden kellékkel ellátva. A többiek pótolták a hiányokat - határidő után. Így jogszerűen nem lehetett volna dönteni e pályázatok elbírálásáról. Mezőszilas pályázatát viszont a szakbizottság nem támogatta. Így áthidaló megoldásként felfüggesztették a döntést a következő tanácsülésig. Addig egyeztetések folynak, hiszen az érintett települések által megjelölt célok valóban fontosak. Emellé a megoldási mód mellé állt dr. Orosházi György országgyűlési képviselő, a szakminiszter megbízottja is.
     Ugyanakkor elhangzott az is a megbeszélésen, hogy a tanács és bizottságai eljárási rendjén vannak még kidolgozni, finomítani valók.
     A testület határozott arról, hogy Pusztaszabolcs és Bodajk 1999-re kapott támogatását átcsoportosítják erre az évre, majd több olyan pályázatról tárgyaltak, amelyeknél a támogatottnak pénzt kellene visszafizetnie (az áfa visszatérítése, vagy a vállaltnál kevesebb foglalkoztatott miatt).
     Fertő László, a megyei közgyűlés, valamint a tanács elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy New York-i üzletemberek részvételével befektetési konferenciát szerveznek - a megvalósítás hosszabb ideje halasztódik. Mint elmondta, október 30-ig várják konkrét, a célzott kör számára vélhetően vonzó projektek leírását.
     A területfejlesztési tanács résztvevői egy regionális honlap indításáról is hallhattak, majd a szünet után a készülő megyei területrendezési tervről tartott előadáson vehettek részt. A hároméves program keretében készülő terv a koncepcionális egyeztetés stádiumában van, a rögzített adatok, a térségi szerkezet, út- és közműhálózatok, infrastruktúra, természeti értékek, mezőgazdasági, ipari és idegenforgalmi területek, talajsajátosságok alapján ad keretet a fejlesztési terveknek, illetve jelez várható, segítendő vagy elkerülendő folyamatokat.
     A területrendezési tervben fontos elemekként szerepelnek az úthálózat - nemzetközi megállapodásokban is szereplő - fejlesztései. A készítésben részt vevő szakemberek javaslata szerint az M8-as útnak a sárbogárdi térségen kellene keresztül mennie - így segítve az ottani befektetések, foglalkoztatás élénkítését -, majd délről, az iparterület alatt megépülő hídon haladna át a Dunán.
     A készülő terv foglalkozik a belvízveszélyes, valamint a felszíni földmozgások által veszélyeztetett területekkel. Utóbbiak közül azonban érthetetlen módon kimaradt a Duna-part egész vonala Ercsitől Rácalmáson át végig. Mint a tanácskozás több résztvevője megjegyezte: a felületes szemlélő számára több más ponton is csiszolatlannak tűnt a tervezet, azonban biztató, hogy a prognózis szerint a jövendő várható fejlesztései Dunaújváros térségében igen jelentős hatást gyakorolnak - a megyében a legnagyobb fejlődést generálják.

Kőhalmi Kálmán
(Dunaújváros Online)

Vissza