október 26. (csütörtök) 13:32


Híd: hivatalos álláspont nincs

A kormány tízéves közútfejlesztési programjában szerepel

Azt senki sem vitatja, hogy elemi érdeke a térségnek a Dunaújvárosnál megépülő híd, ám úgymond hivatalos információhoz nehéz hozzájutni a döntésre hivatottaktól.

     Míg 1996-ban az akkori közlekedési miniszter, Lotz Károly egy szakmai rendezvényen azt mondta, hogy belátható időn belül nem épül híd Dunaújvárosnál, rá három évre már a kormány támogatási szándékáról beszélt Kazacsay Zoltán államtitkár. Aztán megszületett a kormány határozata a közútfejlesztés tíz évre szóló programjáról, amelyben az M6-os út és a híd építését végrehajtandó feladatként (összeg meghatározása nélkül) jelölték meg. A nagy változáshoz sok ember munkája kellett, nem lehet egyetlen ember érdemeként feltüntetni, állítja Rohonczi Sándor, az M8-Duna-híd Kft. ügyvezető igazgatója.

     Az északi változat a híd elutasítását jelenti?
     Mivel a híd nyomvonala szerves része az M8-as útnak, vita alakult ki egy korábban már tisztázott kérdésben: merről kerülje meg az út Dunaújvárost, azaz északon vagy délen épüljön a híd. A város közgyűlése ugyanis 1994-ben a szakértők és a minisztérium véleményére is alapozva úgy döntött, hogy délen vezessen az út és a híd. Rohonczi Sándor tájékoztatása szerint északon nem épülhet híd, ugyanis a túloldalon természetvédelmi területek és vízbázis helyezkedik el, emiatt körülbelül Adony fölött vezethetnék. Ezért ahogy fogalmaz: „aki azt akarja, hogy a város északi határában épüljön híd, az tulajdonképpen azt mondja, ne legyen Dunaújvárosnál híd." Hangzatos, de szakmailag téves állításnak tartja a földvári híd közelségét a déli változatnál: A földvári híd nem tudja betölteni a nemzetközi interregionális szerepet kialakítása és helyzete miatt. Ráadásul bevett gyakorlat nyugaton, hogy alternatív út is legyen a gyorsforgalmú autópályák mellett, s erre kiváló lehetőséget biztosít a földvári átkelő.
     A híd helyét meghatározó M8-as út a jelenlegi szakértői vélemények szerint a Balaton északi csücskétől fordulna Enying, Sárbogárd felé, vagyis elkerülné Fehérvárt, és ez az, amibe a megyeszékhely nem akar beleegyezni, Rohonczi Sándor tájékoztatása szerint. Úgy véli azonban, hogy Fehérvár és Dunaújváros között az élet úgyis kikényszeríti majd a gyorsforgalmi kapcsolat megteremtését, így álvitának tartja a nyomvonalvitát.
- Az idő pedig sürgető, hiszen a költségvetés pluszpénzeire mások is ácsingóznak, s nagy a veszély, hogy a város lemarad. Ha sem út, sem híd nem épül, akkor légüres térbe kerül a város. Ezért fontos, hogy az érdekérvényesítő munkát erősítsük, s ezért kértünk a közgyűléstől nyolcmillió forintos támogatást. A pénzt szakértői anyagok beszerzésére, az egységes álláspontot segítő fórumok és egy nemzetközi konferencia szervezésére fordítaná az M8-Duna-híd Kft. Dr. Dorkota Lajossal ketten írtuk alá a képviselői indítványt, ami jelzi, hogy egy kisebb nézeteltérés után, továbbra is együtt kívánunk dolgozni az M6-os útért és a dunaújvárosi hídért. A közgyűlésnek azt is javasoljuk, hogy az M6-os út építésének érdekében Dunaújváros központtal hozzuk létre az „M6 Térségfejlesztési Tanácsot". Azok haladnak ugyanis, akik a közös ügyeikből nem engednek. Ha újra feléled az M6-os út ügye, akkor a híd sem maradhat ki a kormányprogramból, s ezek nagyon fontos információk az itt befektetni szándékozóknak.

     Hivatalos helyről hivatalos információ egyelőre nincs
     A Nemzeti Autópálya Rt. egyik illetékesétől azt az információt kaptuk, hogy az M8 és a híd déli vonalvezetésének van realitása, ám igazából semmiről nem tudnak nyilatkozni, mert az előkészítés még nem tart abban a stádiumban. Nem értette, miért hozza összefüggésbe az újságíró az M8-as utat Székesfehérvárral, ugyanis se így, se úgy nem jut el a megyeszékhelyhez, állította a megkérdezett. Ugyanakkor a közlekedési minisztériumban kérték, hogy hivatalos megkereséssel forduljunk a sajtóirodához, mert hivatalos álláspont még nincs, s annyit elárultak, hogy a Nemzeti Autópálya Rt.-nél az M8-as útra vonatkozóan nem pontos információkat kaptunk.

     A Dunaújváros Online ezért hivatalosan megkereste dr. Balsay Istvánt, az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnökét, illetve a közlekedési minisztérium sajtóirodáját, s ezen túl ígéretet kaptunk dr. Dorkota Lajostól (aki ebben az anyagban nem kívánt nyilatkozni), hogy a keddi (október 31-i) Fejér megyei területfejlesztési tanács üléséről tájékoztatja a DO olvasóit.

Ön szerint mikorra épül Dunaújvárosnál híd?

  2005-re
  2007-re
  A következő évtizedben
  A következő évszázadban
  Soha


A szavazás jelenlegi állása.

SJ.
(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza