november 09. (csütörtök) 14:38

Ki tájékoztatott kit?

   

Engedjétek hozzám a médiát
(Forrás: MEH)

   Miért jött Dunaújvárosba Orbán Viktor?
   A Dunaújváros Online több verzióról hallott, olvastuk az országos lapok idevágó dolgozatait is, hivatalos megerősítést azonban e sorok megjelenéséig senkitől, sehonnan sem kaptunk: az utolsó nem cáfolt, igaz, meg sem erősített hírünk az, hogy, mint e hasábokon már megjelent, a „nem hivatalos" dunaújvárosi Orbán-vizit célja a Dunaferr-menedzsment jövőjére vonatkozó kérdések tisztázása. Az országos sajtóban más információk is napvilágot láttak, a cikkek tájékoztató célzatot is rebesgetnek, amit, ismerve a történteket, nyugodtan minősíthetünk nettó tévedésnek.
   Arról például nincs információnk, hogy a miniszterelnök dr. Kálmán Andrást is tájékoztatta volna a Dunaferr szerződésszegéséről (ahogy ez a Magyar Nemzet cikkének többes számából következnék). Ilyen találkozó nem történt, ahogy a miniszterelnök a Dunaferr vezetőivel sem beszélt, miként egy ilyen súlyos esetben ezt természetesnek gondolnánk. (Dunaferres forrásaink egybehangzóan állítják: Orbán Viktor eddig nem találkozott még Horváth Istvánnal, a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatójával, pedig utóbbi már többször kezdeményezte ezt.) Az is kérdés lehet, hogy az ÁPV Rt. képviselőjétől kapta-e a tájékoztatást a szabálytalanságokról, hiszen őket éppen ő maga utasítja az eset kivizsgálásra, és a döntéshozatalra. Azt azonban szintén tudjuk - igaz, forrásunk a miniszterelnöki látogatáshoz hasonlóan „nem hivatalos" -, hogy a Fidesz-MPP helyi erői készítettek egy beszámolót a Dunaferr vezetésének „viselt dolgairól", amely 1100 oldalon, kimerítő részletességgel foglalkozik a feltételezett visszaélésekkel.
   Nehezen érthető viszont, illetve semennyire sem, hogy ezt az országos érdeklődésre számot tartó „esetet" miért kell az itt élők előtt titkosan kezelni, lopva, rejtetten jönni és távozni, az érintett helyi média képviselői közül csak egynek nyilatkozni. Ugyanis: nem állítjuk, nem állíthatjuk biztosan, de meglehet, hogy a szerda délutáni-esti titkos találka a Dunaferr-menedzsment (egyelőre szintén kérdéses) jövőjén túl a város jövőjére is hatással lesz. Ilyen helyzetben halogatni, titkolózni, bújócskázni: több mint bűn. (Nehezen értelmezhető ez másként, mint úgy, hogy nem csak a Dunaferr vezetésének lehetnek takargatni valói.)

Szavazás


Drága olvasónk, kíváncsiak vagyunk, mi a véleménye önnek az Orbán-látogatásról. Szavazzon!

Orbán Viktor jól tette, hogy lépett a Dunaferr-vezetés ügyében, és igaza volt, hogy igyekezett jövetelét titokban tartani.
Orbán Viktor jól tette, hogy lépett a Dunaferr-vezetés ügyében, de hibázott, amikor nem tájékoztatta a közvéleményt jöveteléről.
Orbán Viktor nem egyenes úton járt, ezért titkolózott.


A szavazás jelenlegi állása.



Bónuszajándék:
A Dunaújváros Online a net kínálta lehetőségeket kihasználva a Miniszterelnöki Hivatal honlapján a következő kérdéseket intézte Orbán Viktorhoz:
- Ki tájékoztatott kit a dunaújvárosi tanácskozáson: a Fidesz-MPP elnökségi tagja a párt helyi szervezetének képviselőit, vagy fordítva: a helyi szervezet a miniszterelnököt?
- Milyen „megoldás", lépéssor körvonalazódott a Dunaferr jövőjét illetően a szerda délutáni-esti találkozón?
- Igaz-e, hogy már jelöltjeik vannak a vállalatcsoport új vezérkarára?
- Milyen szempontok szerint választotta ki azokat a médiumokat, amelyeket tájékoztatta dunaújvárosi látogatásáról, e látogatás céljairól? Ezzel összefüggésben: milyen szempontrendszer szerint nem került e körbe az a médium, amely egyedüliként tájékoztatott előzetesen jöveteléről?


Az összeállítást készítette: Kőhalmi Kálmán - Nyulasi Zsolt


Vissza