Nehéz a választás
Négyféle pályázati lehetőség nyílt meg idén
a társasházak számára, amely által épületük
műszaki állapotának javítására támogatáshoz
juthatnak. Az eligazodás és a pályázás sem
egyszerű, a ma délutáni LÉSZ fórum a tájékozódást
segítette a közös képviselők számára.
A négyféle pályázati
lehetőség közül először Koós János, a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetségének
elnöke a Széchenyi Tervhez kapcsolódókat
mutatta be. Az iparosított technológiával
készült épületek esetében az önkormányzathoz
kell a pályázatot benyújtani március 31-ig
(a LÉSZ várhatóan a csütörtöki közgyűlésen
indítványozni fogja a leadási határidő április
15-ére történő módosítását), és az önkormányzat
pályázik a Gazdasági Minisztériumnál (GM)
az elfogadott tervekkel. A társasházaknak
egyharmadnyi önerővel kell rendelkezni (ez
lehet hitel is), egyharmadnyi támogatást
az önkormányzat, újabb egyharmadnyit a GM
ad az elvégzendő feladathoz, mely - érdemes
tudni - kizárólag a ház egészét érintő, összetett
felújítás lehet.
Az 1978 előtt épült,
tehát a külső homlokzatában a jelenlegi hőfizikai
szabványoknak nem megfelelő épületeknek először
a teljes körű homlokzatszigetelést kell elvégezniük.
A később épült, tehát szabványosnak tekinthető
házak egyes részfeladatokkal is pályázhatnak,
így a nyílászárók, vagy gépészeti berendezések
energiatakarékosságot célzó felújításával.
Fontos tudni azt is,
hogy az önkormányzatnak teljes körű épületfelújítási
programmal kell rendelkeznie ahhoz, hogy
a pályázatot leadhassa a GM-nél, ez készül,
a kérdőíveket eljuttatták a társasházaknak.
Amelyik társasház nem kapott ilyet, az forduljon
a városgazdálkodási irodához (a témával Szabó Istvánt bízta meg az irodavezető), de a kérdőív
a Sziget Programirodán is beszerezhető. Amelyik
ház ugyanis nem szerepel ebben a programban,
annak pályázatát nem is tudja majd támogatni
a város közgyűlése. Az is kiderült Somogyi György LÉSZ képviselő hozzászólásából: egyelőre
az önkormányzat költségvetésében egy fillér
sincs az általuk biztosítandó összegre. Azonban
javasolni fogják: a Sziget Alapítvány számára
idén átadandó 20, valamint tavalyról megmaradt
10 millió forintot erre a célra fordítsa
az önkormányzat.
A korábban kiküldött
kérdőívek alapján a társasházak 56 millió
forintnyi sajáterőt jeleztek, mellyel a pályázaton
részt vennének. Ha tényleg ennyivel pályáznak
majd, az önkormányzatnak is hasonló összeget
kellene biztosítania. Somogyi György szerint
erre nem kell számítani, vélhetőleg a 30
milliós keret elég lesz.
vA pályázat leadásához
igen komoly adatlap kitöltésére van szükség
(a részletes kitöltés nem kötelező, csak
ajánlott, előnyt élvez az így elkészített
pályázat), a megírásban a LÉSZ segít, sőt
tagjai számára ingyenesen el is készítik
a pályázatot.
A hagyományos technológiával
épült házaknak közvetlenül a GM-hez kell
benyújtaniuk a pályázatot: 30 százalékos
támogatáshoz juthatnak. Ehhez megszerezhetik
a Sziget Alapítvány támogatását, mely szintén
30 százalék, tehát az önerőnek százalékosan
alig kell meghaladnia azt, amely a panelházak
esetében szükséges.
A Sziget Alapítvány idei
pályázati rendszerét Keve A. Miklós titkár ismertette. Az előpályázatra április
17-éig lehet leadni a jelentkezést. Ezután
versenyeztetik majd meg a kivitelezőket,
a kialakult kivitelezési díj alapján, a konkrét
árral pályázhatnak ezt követően a korábban
már jelentkezett társasházak, a szerződések
aláírása májusban történhet meg.
A Sziget Alapítvány felvállalta azt is, hogy
a pályázat elkészítésében segítséget nyújtanak
(a panelházak esetében is). A támogatásukra
is igényt tartó, a hagyományos építésű házak
GM pályázatán indulni kívánó házak számára
a diagnosztikai vizsgálatokat is elvégeztetik.
A negyedik pályázati
forma az önkormányzat által idén 5 millió
forinttal támogatott (a tavalyi maradék ezt
600 ezer forinttal toldja meg), az épületek
különböző szabványon kívüliségének megszüntetésére
igénybe vehető program. Kerekes Judit, a feladatra létrehozott munkacsoport közgyűlési
képviselő vezetője a fórumon elmondta, hogy
az igényelt összeget annak nagyságától függő
időn belül kell visszafizetni, illetve kamattámogatást
is tudnak biztosítani a társasház által felvett
hitelre. A gépészeti és homlokzati felújításokra,
villamos és gázvezetékek szabványoknak megfelelő
átalakítására igényelhető pénzre az előpályázati
lapot április 9-éig kell leadni, az elbírálás
ezt követőn 30 napon belül megtörténik, megköthető
a szerződés.
A fórumon részt vett a Hőszolgáltató
kft. ügyvezető igazgatója, Pikóné Perjési Irén is, aki elmondta, az elmúlt enyhe tél alatt
is száz körüli volt azon társasházak száma,
amelyek az átalánynál több hőt fogyasztottak.
Ezen házak számára nagy megterhelést jelent
majd, amikor 2003 nyarától a törvény szerint
át kell majd állni a mérés szerinti elszámolásra.
Ezekről a házakról kimutatás készült, és
most készítenek elő egy olyan programot,
mely támogatásban részesíti ezen társasházak
résszigetelési munkáit. Az érintett épületek
lakóit hamarosan levélben értesítik a támogatási
formáról, mely várhatóan 40 százalékos támogatást
nyújt majd a munkák elvégeztetésére, azonban
feltételként jelölik majd meg azt is, hogy
a ház a Sziget Alapítvány pályázatán további
munkák elvégeztetésével induljon.
Tóth László, az Intercisa Lakásszövetkezet elnöke hozzászólásában
kifejtette, hogy a Széchenyi Terv pályázatán
a Hőszolgáltató is indulhatna: harmadikfeles
finanszírozás alapján a társasházi önrészt
magukra vállalhatnák, majd azt a szolgáltatási
díjban fizettethetnék meg a az adott épület
lakóival.
Összegzésként elhangzott:
Dunaújváros évek óta élenjár a lakóházak
energiatakarékosságát célzó programokban,
remélhetőleg ez a jelenlegi lehetőségek kihasználásában
is előnyt jelent majd. A társasházaknak meg
kell keresniük az anyagi kereteikhez, lehetőségeikhez
legjobban igazodó támogatási formát, és esetleg
várni is érdemes: a jövő évi - az ideinél
várhatóan nagyobb keretösszegű - Széchenyi
Tervhez kapcsolódó központi támogatásra októberben
kell leadni az önkormányzathoz a pályázatot.
Addig van még idő a felkészülésre. K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

|