július 10. (kedd) 17:54


Az Orbán-család haszna

Tetthely néven akciósorozatot indított az SZDSZ, ma délben Eörsi Mátyás a Vasmű téren az országos és a helyi sajtó képviselői előtt azt firtatta: eddig a Dunaferr nyereséges vállalatként működött az ország javára, ma az Orbán-család érdekeinek kiszolgálója.

     Az SZDSZ országgyűlési képviselője, a párt ügyvivői testületének tagja hívta ma délre a helyi és az országos médiák képviselőit a Dunaferr bejárata előtti Vasmű térre sajtótájékoztatóra. A szabaddemokraták által indított Tetthely sorozat ezen állomása is a jelenlegi kormány felelősségét boncolgatta. Eörsi Mátyás annak a tetthelyeként jelölte meg a vasmű bejárata felé fordulva a helyszínt, ahol eddig az ország javára nyereségesen gazdálkodott egy vállalat, ma pedig az Orbán-család gazdagodását szolgálja. Kifejtette, Magyarországon hasonlókra még nem volt példa, mint az Orbán-kormány idején, hogy embereket meghurcolhatnak, elbocsáthatnak (áthelyezhetnek), szerződések eltűnhetnek - ahogy a Dunaferrnél történtek esetében. A politikus tűrhetetlennek nevezte ezt a gyakorlatot, és drámainak azt a helyzetet, hogy a vállalkozóknak félniük kell - a rendszerváltás óta először.
     Eörsi kitért arra is, hogy a Dunaferr vezetésének cáfolatát csak akkor tudják elfogadni, ha a vállalat dokumentumokkal támasztja alá az abba foglaltakat. Ők ugyanis iratokkal igazolni tudják azt, hogy a Mészkő és Dolomit Kft.-nek élő szerződése van a Dunaferr-rel. Ezeket megfelelő időben nyilvánosság elé is fogják tárni. Így jogszerűtlen, hogy ma kizárólag az „Orbán papa" tulajdonában lévő Dolomit Kft. a Dunaferr egyedüli beszállítója.
     A politikus kifejtette, hogy meggyőződése: a választásokat követően az SZDSZ megerősödve kormányzati szerephez jut. Ez azt jelentené, hogy a vállalkozók megfelelő védettséget kapnának, nem kellene félniük többet, emellett pedig kezdeményeznék, hogy az adófizetők pénzéből működő vállalkozások esetében ne lehessen üzleti titokra hivatkozva tényeket elrejteni, ahogy a jelenlegi kormány idején ezt gyakorta teszik.
     A Mészkő és Dolomit Kft. ügyvezető igazgatója, Zarándok János ma tárgyalásokat folytatott a Dunaferr Acélművek Kft. illetékeseivel. Az esemény tényéről a részvénytársaság rövid sajtóközleményben tájékoztatta a médiákat: „a felek álláspontja közeledett, annyi rögzíthető, hogy a nagyon közeli jövőben a tárgyalások folytatódnak. Amint befejeződnek, a Dunaferr tájékoztatja a közvéleményt."

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza